Férfi NB I. B Zöld csoport- 2020/2021
2021. március 5. | 18:00
23. forduló
Pápa Városi Sportcsarnok
83 -65
(18-13, 27-9, 12-14, 26-29)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Gaál István Tamás, Horváth Csongor Béla (HOFFMANN Gergely)

Hazai edző nyilatkozata
Kálmán László : Egy kicsit olyan volt, mintha túl akartunk volna adni ezen a mérkőzésen. Nehéz volt felpörögnünk, mert szerdán játszottunk, de voltak nagyon jó periódusaink. Úgy gondolom, mindenkinek tudtam megfelelő számú felelősséget adni. Többé-kevésbé éltek is vele. Gratulálok, hogy egy ilyen "kötelező" mérkőzést sikerült megnyerni, ezek a legnehezebbek. Úgyhogy örülök, hogy magabiztosan nyertünk, de ez jövőhéten kevés lesz.

Vendég edző nyilatkozata
Meszlényi Róbert : Jó csapathoz látogattunk. Kicsit tartalékosak vagyunk. Azt gondolom, hogy ebből a meccsből ki tudtuk hozni a legjobbat. Volt egy kis hullámzás az első félidőben. Az ellenfelünk olyan előnyt szerzett amit nem tudtunk ledolgozni, de azt gondolom, hogy a meccset tisztességesen lejátszottuk


Dobástérkép
Conoil Motax KC
SMAFC
Conoil Motax KC
SMAFC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Conoil Motax KC
SMAFC
68%
46%
2p ktáv.
Conoil Motax KC
SMAFC
67%
33%
3p táv.
Conoil Motax KC
SMAFC
29%
34%
1p bünt.
Conoil Motax KC
SMAFC
60%
69%
Conoil Motax KC SMAFC
Szerzett labda 8 11
Eladott labda 14 10
Lepattanó 41 29
Gólpassz 19 8
Fault 13 13
VAL 117 76
Statisztika
Conoil Motax KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sonyák

Béla Ádám
X 18 3 5 60 1 1 100 2 7 29 6 13 46 4 6 67 4 0 4 0 1 3 3 5 0 0 20 32 0

Koma

Dániel
X 16 6 11 55 1 1 100 0 0 0 7 12 58 2 2 100 8 3 11 0 1 2 4 2 1 0 28 28 0

Hódi

Patrik
X 10 1 1 100 1 2 50 2 5 40 4 8 50 0 0 0 3 0 3 1 1 1 0 2 1 0 12 25 0

Murai

Gábor
X 7 2 3 67 0 0 0 1 4 25 3 7 43 0 1 0 6 1 7 2 3 3 3 6 2 0 19 25 0

Parcsami

Kornél
X 9 2 3 67 1 1 100 1 3 33 4 7 57 0 0 0 2 2 4 1 3 1 0 0 0 0 8 14 0

Erdei

Márk
10 2 3 67 0 0 0 2 6 33 4 9 44 0 0 0 5 1 6 2 1 0 2 3 0 0 17 32 0

Horváth

Attila
7 2 2 100 0 0 0 1 5 20 3 7 43 0 0 0 4 0 4 2 4 1 0 0 0 0 5 20 0

Kasza

Krisztián
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 3 10 0

Kocsis

Tamás Zoltán
4 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 0 1 0 1 1 2 0 0 1 1 0 0 0 5 10 0

Kovács

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Bakos

Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0

Németh

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 21 31 68 4 6 67 9 31 29 34 68 50 6 10 60 33 8 41 8 14 13 13 19 5 0 117 200
SMAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Márkus

Tamás
X 19 3 6 50 0 0 0 4 6 67 7 12 58 1 4 25 3 0 3 3 1 4 4 4 0 2 24 40 0

Papp

Barna
X 14 2 5 40 1 2 50 2 4 50 5 11 45 2 2 100 8 0 8 2 1 1 3 0 0 2 20 36 0

Bakk

Krisztián
X 11 1 3 33 0 2 0 2 8 25 3 13 23 3 4 75 7 0 7 3 3 3 4 1 0 0 12 34 0

Simon

Balázs
X 2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 1 2 1 0 3 0 0 2 31 0

Németh

Márk
X 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 -2 13 0

Szegedi

Márton Dezső
14 4 6 67 0 0 0 1 3 33 5 9 56 3 3 100 2 1 3 0 1 0 2 0 0 1 14 17 0

Mándity

Dániel
5 0 2 0 1 1 100 1 1 100 2 4 50 0 0 0 1 2 3 0 1 1 0 0 0 0 5 11 0

Hencz

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 1 1 1 0 0 0 0 1 9 0

Hipságh

Barna
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0

Heiszenberger

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Réti

Boldizsár Tibor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 65 11 24 46 2 6 33 10 29 34 23 59 39 9 13 69 25 4 29 11 10 13 13 8 0 5 76 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek