Férfi NB I. B Zöld csoport- 2020/2021
2021. február 25. | 17:30
21. forduló
Eszterházy Csarnok
56 -80
(14-23, 15-20, 11-14, 16-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Balogh Gyula, Gergely Csaba, Domán István (Zalai Ákos István)

Hazai edző nyilatkozata
Dr. Váczi Péter : Egyértelmű, hogy volt ennyi a két csapat közt. Nagyon örülök, hogy meccs végén meg lehetett beszélni a játékvezetőkkel, de úgy gondolom ezen a meccsen a Ceglédnek nem kellett a támogatásuk. Úgy gondolom rosszul működtek a játékvezetők is, és akármi történik ma a Cegléd egy jobb csapat, aki teljesen megérdemelte a győzelmet, csak rosszul esik, amikor a kis csapat még azt is kapja, hogy a kétes szituációkba egyszer így, egyszer úgy ítélünk.

Vendég edző nyilatkozata
Honti Viktor : Nagyon jó mérkőzést sikerült játszani az Egerrel. Habár a tabella utolsó helyén állnak, ezt a mai játékuk megcáfolta, jól és agresszívan játszottak. Formába akartunk hozni 1-2 játékosunkat és ez sikerült is, mert aki a pályára lépett mindenki hozzá tudott tenni a játékhoz.


Dobástérkép
EKE Eger KOK
Cegléd
EKE Eger KOK
Cegléd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
EKE Eger KOK
Cegléd
58%
53%
2p ktáv.
EKE Eger KOK
Cegléd
40%
0%
3p táv.
EKE Eger KOK
Cegléd
18%
33%
1p bünt.
EKE Eger KOK
Cegléd
44%
92%
EKE Eger KOK Cegléd
Szerzett labda 8 7
Eladott labda 9 14
Lepattanó 32 47
Gólpassz 11 9
Fault 17 12
VAL 57 107
Statisztika
EKE Eger KOK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Illés

Balázs
X 8 2 3 67 2 4 50 0 2 0 4 9 44 0 0 0 7 1 8 0 0 1 1 7 0 0 19 34 0

Szabó

Martin
X 1 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 5 0 1 4 25 7 0 7 2 0 1 2 1 0 1 5 26 0

Szicsák

Bence
X 11 1 2 50 4 6 67 0 3 0 5 11 45 1 1 100 4 1 5 2 1 2 2 1 0 0 14 25 0

Máté

Balázs
X 14 2 2 100 1 3 33 2 8 25 5 13 38 2 4 50 1 1 2 1 2 0 3 0 0 0 8 21 0

Papp

Bendegúz
X 2 0 0 0 1 3 33 0 1 0 1 4 25 0 0 0 0 1 1 0 2 2 2 0 0 0 0 15 0

Pomázi

Patrik
12 0 1 0 0 1 0 4 9 44 4 11 36 0 0 0 2 0 2 0 0 4 1 0 0 0 8 23 0

Bíró

Botond
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 2 4 0 1 4 0 0 0 0 4 16 0

Ungi

Keve
6 1 1 100 2 7 29 0 1 0 3 9 33 0 0 0 1 0 1 1 1 1 1 0 0 0 2 15 0

Mondi

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 1 0 0 -4 11 0

Csomor

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 1 0 0 -1 11 0

Kátai

Zsolt Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 2 3 0

Sárosi

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 56 7 12 58 10 25 40 6 34 18 23 71 32 4 9 44 26 6 32 8 9 17 12 11 0 1 57 200
Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dobbs

Charleston Edward
X 11 1 5 20 0 0 0 3 7 43 4 12 33 0 0 0 7 3 10 1 1 2 1 1 1 0 16 24 0

Tóth

Zoltán
X 14 2 3 67 0 0 0 2 5 40 4 8 50 4 4 100 7 0 7 2 1 0 4 1 0 0 23 23 0

Fekete

Viktor Norbert
X 14 4 4 100 0 0 0 2 6 33 6 10 60 0 1 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 10 19 0

Mészáros

Máté
X 9 3 5 60 0 0 0 1 3 33 4 8 50 0 0 0 7 0 7 0 1 2 0 1 0 0 12 18 0

Kovács

Bálint Benedek
X 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 3 1 4 0 1 0 1 1 0 0 7 14 0

Csák

Bence
8 1 3 33 0 0 0 2 5 40 3 8 38 0 0 0 4 1 5 0 4 1 2 0 0 0 6 20 0

Szabó

Norbert
4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 1 0 1 1 3 3 1 0 0 0 2 17 0

Hegedűs

Gergely
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 0 1 0 2 1 3 1 0 0 5 15 0

Várbíró

Gergő
2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 3 1 4 0 0 0 1 1 0 0 6 13 0

Gonda

Zsombor Gábor
6 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 2 2 100 1 1 2 1 0 0 1 0 0 0 6 13 0

Csákvári

Csaba László
4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 2 1 3 0 0 0 1 0 0 0 7 12 0

Berkics

Máté László
4 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 2 2 100 2 1 3 2 1 1 1 2 0 0 7 12 0
Összesen 5 80 19 36 53 0 1 0 10 30 33 29 67 43 12 13 92 38 9 47 7 14 12 16 9 1 0 107 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek