Férfi NB I. B Zöld csoport- 2020/2021
2021. január 15. | 19:00
16. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
87 -80
(27-22, 25-21, 16-16, 19-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Szalai Zsolt, Esztergályos Róbert, Csák Máté Károly (Németh Csaba János)

Hazai edző nyilatkozata
Csaplár-Nagy Ervin : Elég közepes mérkőzést játszottunk, sajnos nem úgy játszottunk ahogy szerettünk volna, de nagy nehezen kicsikartuk a győzelmet. Ehhez nagyon kellettek Kámán Bálint jó megoldásai, és a jó dobásai a végén. Örülök neki, hogy Jakab Dani fiatalként védekezésben sokat hozzá tudott tenni. Sajnos Berneczei Laci hiányzott a pályáról, és Hágen Tamás sem volt ma jó formában. Igaz megvan a két győzelem, de hárommal szerettem volna indítani az évet, de folytatjuk a munkát, hajrá!

Vendég edző nyilatkozata
dr. Váczi Péter : Első körben gratulálnék a hazai csapatnak, és további sok sikert kívánok nekik. Második körben pedig hetek óta azt csináljuk, amit ma is, első félidőben kaptunk 52 pontot az első félidőben majd 35-öt a másodikban. Magunkat intézzük el, ha az első félidőben is tudtunk volna egy olyan védekezést nyújtani, mint a másodikban, akkor szerintem ma győztesen hagyjuk el a pályát. Így, hogy ennyire kétarcú volt a csapatunk abban a részben megérdemelten nyert a hazai csapat.


Dobástérkép
SZE Győri KC
EKE Eger KOK
SZE Győri KC
EKE Eger KOK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
SZE Győri KC
EKE Eger KOK
60%
52%
2p ktáv.
SZE Győri KC
EKE Eger KOK
23%
22%
3p táv.
SZE Győri KC
EKE Eger KOK
27%
41%
1p bünt.
SZE Győri KC
EKE Eger KOK
70%
70%
SZE Győri KC EKE Eger KOK
Szerzett labda 8 6
Eladott labda 12 12
Lepattanó 46 39
Gólpassz 20 14
Fault 18 29
VAL 128 99
Statisztika
SZE Győri KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kámán

Bálint
X 24 5 7 71 1 1 100 2 7 29 8 15 53 6 9 67 8 0 8 1 4 2 7 7 0 0 33 35 0

Hágen

Tamás
X 8 3 6 50 1 4 25 0 2 0 4 12 33 0 2 0 2 3 5 0 0 0 1 1 0 1 5 30 0

Horváth

Ádám
X 9 2 3 67 0 1 0 1 2 50 3 6 50 2 2 100 6 0 6 0 1 2 1 0 0 0 12 21 0

Földesi

Marcell
X 12 3 4 75 0 1 0 1 2 50 4 7 57 3 4 75 0 0 0 1 1 1 5 1 0 0 14 18 0

Kertész

Dániel
X 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 1 0 5 0 5 0 2 2 1 2 0 0 2 18 0

Lógár

Bence
16 5 9 56 0 2 0 0 0 0 5 11 45 6 7 86 4 9 13 1 1 3 6 2 0 1 30 27 0

Nagy

Tamás
10 0 0 0 1 1 100 2 5 40 3 6 50 2 2 100 2 0 2 1 1 2 2 1 0 0 12 20 0

Geiger

Bálint József
8 3 5 60 0 2 0 0 1 0 3 8 38 2 3 67 5 1 6 4 2 3 5 6 0 0 21 19 0

Jakab

Dániel Tamás
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 -1 8 0

Tóth

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Friedl

Kristóf Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0

Varga

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 21 35 60 3 13 23 6 22 27 30 70 43 21 30 70 33 13 46 8 12 18 28 20 0 2 128 200
EKE Eger KOK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Máté

Balázs
X 35 5 9 56 1 6 17 7 13 54 13 28 46 2 4 50 8 4 12 0 1 1 6 1 1 0 37 40 0

Illés

Balázs
X 8 3 6 50 1 5 20 0 1 0 4 12 33 0 0 0 7 1 8 4 6 5 0 4 0 0 10 35 0

Szabó

Martin
X 10 2 4 50 0 1 0 2 5 40 4 10 40 0 0 0 6 0 6 1 0 2 3 2 1 0 17 33 0

Szicsák

Bence
X 5 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 7 29 1 1 100 4 2 6 0 0 5 3 5 0 0 14 28 0

Pomázi

Patrik
X 7 0 0 0 0 0 0 2 6 33 2 6 33 1 2 50 1 0 1 0 1 5 2 1 0 0 5 22 0

Mondi

Richárd
5 0 0 0 1 1 100 1 1 100 2 2 100 0 0 0 1 0 1 0 2 2 1 0 0 0 5 16 0

Csomor

Péter
5 1 1 100 0 1 0 0 3 0 1 5 20 3 3 100 2 0 2 0 1 4 3 0 0 0 5 15 0

Bíró

Botond
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 3 0 1 2 0 0 0 0 3 6 0

Kátai

Zsolt Kristóf
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 0 3 0 1 0 0 3 5 0

Sárosi

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kenéz

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ungi

Keve
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 13 25 52 4 18 22 13 32 41 30 75 40 7 10 70 30 9 39 6 12 29 18 14 2 0 99 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek