Férfi NB I. B Zöld csoport- 2020/2021
2021. január 5. | 16:30
14. forduló
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
71 -72
(20-13, 13-22, 23-21, 15-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Nyilas István, Vadász Csaba, Drenyovszki Dániel (Faidt Mihály)

Hazai edző nyilatkozata
Balog Vilmos : Gratulálok mindkét csapatnak a mérkőzésen nyújtott teljesítményéhez. Az volt a célunk, hogy szoros mérkőzést játsszunk a Kaszások csapatával, hazai pályán szorongassuk meg őket, s az sem baj, ha nyerünk. Egyedül a győzelem maradt el, a többi részét teljesítette a csapat. Sajnos a második negyedben a támadójátékunk nem volt olyan hatékony, mint az első játékrészben. Így a vezetést is átvette az Óbuda, de a második félidőben a védekezésünkön sikerült szigorítani, így végig nyílt volt a találkozó. Jó úton haladunk.

Vendég edző nyilatkozata
Armaghani Saeed : Úgy gondolom hogy óriási nagy küzdelem volt a mérkőzésen. Szívből gratulálok a békési csapatnak, mert nagyon jól kosárlabdáztak és nagyon agresszívan kosárlabdáztak, mi meg hagytuk ezt az agresszivitást véghez vinni, megnehezítettük a saját dolgunkat . Az utolsó másodpercekben kétszer is jó helyen volt a szívunk, a büntetőket és az utolsó dobást is értékesíteni tudtuk. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz,de azért jöttünk ide hogy győztesen hagyjuk el a pályát . Mindkét csapatnak mégegyszer gratulálok. Az utolsó dobásnál amikor faultot fújtak és háromból három büntetőt értékesíteni tudtunk, az volt az egyik fordulópontja a mérkőzésnek, a másik Puszta Dávid dobása volt, amit értékesíteni tudott. Ez lehetett volna fordítva is, talán egy kicsit szerencsénk volt ebben az esetben.


Dobástérkép
Békés
Óbudai Kaszások
Békés
Óbudai Kaszások
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Békés
Óbudai Kaszások
64%
52%
2p ktáv.
Békés
Óbudai Kaszások
57%
25%
3p táv.
Békés
Óbudai Kaszások
37%
42%
1p bünt.
Békés
Óbudai Kaszások
63%
44%
Békés Óbudai Kaszások
Szerzett labda 10 9
Eladott labda 14 17
Lepattanó 28 34
Gólpassz 16 15
Fault 16 16
VAL 98 87
Statisztika
Békés
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hargitai

Krisztián
X 19 2 2 100 0 0 0 5 10 50 7 12 58 0 0 0 4 0 4 2 1 2 2 1 1 0 23 36 0

Meleg

Károly Richárd
X 12 4 6 67 1 2 50 0 1 0 5 9 56 2 3 67 6 1 7 4 1 1 3 0 1 0 21 33 0

Krstic

Daniel
X 16 2 2 100 1 2 50 3 8 38 6 12 50 1 2 50 5 0 5 1 2 3 7 3 0 1 23 31 0

Frikker

Marcell
X 10 4 7 57 0 0 0 0 2 0 4 9 44 2 3 67 1 0 1 0 5 2 2 5 0 0 7 25 0

Balog

Gábor
X 5 1 1 100 0 1 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 3 1 4 3 2 4 1 4 0 0 13 24 0

Széphelyi

Tamás
3 0 2 0 0 0 0 1 1 100 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 2 0 0 1 18 0

Karsai

Csaba
4 0 0 0 2 2 100 0 1 0 2 3 67 0 0 0 1 2 3 0 1 0 1 1 0 0 7 15 0

Cvijin

Patrik
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 3 1 4 0 0 0 0 0 0 0 4 11 0

Vass

Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 6 0

Mucsi

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0

Kónya

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Márton István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 14 22 64 4 7 57 10 27 37 28 56 50 5 8 63 23 5 28 10 14 16 16 16 2 1 98 200
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Dániel Géza
X 9 4 8 50 0 2 0 0 0 0 4 10 40 1 2 50 5 6 11 1 3 1 3 0 0 2 14 39 0

Bencsik

Barnabás Boldizsár
X 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 0 2 0 2 0 2 0 2 4 2 4 0 0 0 26 0

Puszta

Dávid Csaba
X 17 2 2 100 1 4 25 3 6 50 6 12 50 2 3 67 6 0 6 2 1 0 3 2 0 0 22 26 0

Vámos

László
X 12 1 3 33 0 0 0 3 7 43 4 10 40 1 2 50 3 1 4 1 4 0 2 1 0 0 9 26 0

Horváth

Márton
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 1 1 0 0 12 0

Rosemond

Steve
21 3 4 75 0 0 0 5 9 56 8 13 62 0 0 0 4 2 6 5 5 1 2 3 0 0 27 30 0

Vas-Teplán

Miklós
8 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 3 5 60 1 1 2 0 1 2 2 1 0 0 8 19 0

Kovács

Barnabás
5 0 0 0 1 1 100 1 4 25 2 5 40 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 3 0 0 7 15 0

Vígh

Marcell Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 4 0

Bea

Gergely
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 -1 3 0

Safranka

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Konta

Zalán Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 11 21 52 2 8 25 13 31 42 26 60 43 7 16 44 23 11 34 9 17 16 16 15 1 2 87 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek