Férfi NB I. B Zöld csoport- 2020/2021
2020. november 21. | 16:30
9. forduló
Tungsram Csarnok
99 -85
(25-25, 25-27, 24-17, 25-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Jurák Krisztián, Vadász Csaba, Földi László (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Surmann Gábor : A mérkőzés előtt kissé "sötétben tapogatóztunk" az ellenfelünket illetően, mivel tudtuk jól, hogy ők sem az eddigi összeállításukban fognak játszani. Ez ilyenkor így is, úgy is elsülhet, s utólag kijelenthetem, hogy a Pénzügyőrnek sült el jobban. Ellenfelünk ugyanis megmutatta, hogy joggal szerepelnek az NB1B zöld csoportban. Felszabadultan, teher nélkül és motiváltan játszottak. Ehhez párosult az első félidőben egy ritkán látott dobószázalék és egy abszolút kompetitív kosárlabda tőlük, amihez kellett az én hibás döntésem is a védekezésünket illetően. Aztán a második félidőben az "okos ember nem ütközik kétszer kőbe" mondásnak eleget téve, változtattunk a pick&roll védekezésünkön, ami viszont már szépen működött. Örülök az új igazolásunk bemutatkozásának, vele bővülni fognak a variációs lehetőségeink, nem mellesleg két fontos kosarat is szerzett a végjátékban. Gratulálok a csapatomnak, a végeredmény kissé túlzó, ma nem volt ennyi a két csapat között. Viszont boldogok vagyunk, mert ebben a felállásban minden siker duplán számít nekünk. Végül fontosnak érzem megemlíteni, hogy Kelemen Balázs teljesítménye előtt kalapom emelem. Megyünk tovább, továbbra is játszani szeretnénk amikor csak lehet. Ellenfelünk hiányzóinak mielőbbi visszatérést kívánok.

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Bagi Melinda : Először is szeretnék gratulálni a csapatomnak. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk jelenleg. Azon túl, hogy kis csapat vagyunk, és nincs meg a kellő rutinunk még - ami remélem a bajnokság során még alakulni fog - van négy pozitív kovidosunk, van két olyan játékosunk, akit kitettek a kollégiumból, van két sérültem. Így azért az elmúlt egy hetekben szinte B33-at játszottunk minden edzésen és nem tudtunk 5-5 ellen készülni. Ennek ellenére minden játékosom oda tette magát, és próbáltuk tartani magunkat. És azt hiszem, ebben nem vallottunk kudarcot. Természetesen szeretnék gratulálni az Újpest csapatának. Bízom benne, hogy ahogy felépülnek a betegeink és talán javul a helyzet is, úgy leszünk felkészültebbek is, és ennél is nagyobb ellenállást fogunk tudni tanúsítani. Picit szomorú vagyok, mert most már nagyon-nagyon várom a következő győzelmünket.


Dobástérkép
Újpest-MT
Pénzügyőr SE
Újpest-MT
Pénzügyőr SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Újpest-MT
Pénzügyőr SE
71%
64%
2p ktáv.
Újpest-MT
Pénzügyőr SE
50%
45%
3p táv.
Újpest-MT
Pénzügyőr SE
26%
20%
1p bünt.
Újpest-MT
Pénzügyőr SE
86%
91%
Újpest-MT Pénzügyőr SE
Szerzett labda 9 9
Eladott labda 15 18
Lepattanó 34 29
Gólpassz 17 13
Fault 21 19
VAL 128 103
Statisztika
Újpest-MT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Horváth

Ákos
X 22 4 5 80 2 3 67 3 9 33 9 17 53 1 1 100 7 0 7 1 5 1 4 4 0 0 25 35 0

Varga

Balázs Péter
X 20 8 8 100 1 1 100 0 1 0 9 10 90 2 3 67 4 2 6 0 1 3 3 1 2 0 29 31 0

Kelemen

Balázs
X 33 9 15 60 0 0 0 2 8 25 11 23 48 9 10 90 3 5 8 3 1 2 7 4 0 0 41 31 0

Pollák

Árpád
X 7 2 4 50 0 0 0 1 4 25 3 8 38 0 0 0 2 1 3 1 1 2 2 1 0 0 8 28 0

Micev

Nikola
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 1 0 0 3 14 0

dr. Franczva

Ádám
8 3 5 60 1 2 50 0 0 0 4 7 57 0 0 0 4 1 5 1 2 3 1 2 1 0 13 27 0

Mészáros

Bence
7 2 2 100 0 2 0 1 4 25 3 8 38 0 0 0 4 1 5 3 4 2 2 4 0 0 12 26 0

Ipacs

Donát
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -1 6 0

Balogh

Attila
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 2 0

Csaba

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 99 29 41 71 4 8 50 7 27 26 40 76 53 12 14 86 24 10 34 9 15 21 19 17 3 0 128 200
Pénzügyőr SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szálas

Gábor
X 16 2 3 67 3 7 43 2 7 29 7 17 41 0 0 0 3 2 5 5 3 4 2 1 0 0 16 36 0

Horváth

Barnabás
X 16 1 3 33 0 1 0 1 7 14 2 11 18 11 12 92 0 1 1 2 3 1 11 5 0 1 22 34 0

Koflanovics

Kristóf Miklós
X 5 0 0 0 1 1 100 1 2 50 2 3 67 0 0 0 3 0 3 1 3 0 0 3 0 0 8 29 0

Baranyi

Péter Balázs
X 4 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 0 0 0 6 2 8 0 2 4 0 1 0 0 8 26 0

Demjén

Gábor
X 4 2 3 67 0 1 0 0 2 0 2 6 33 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 0 0 0 2 16 0

Horváth

Csanád
16 4 6 67 1 1 100 0 0 0 5 7 71 6 7 86 2 0 2 0 2 1 4 2 0 1 19 25 0

Fekete

József
11 5 6 83 0 0 0 0 0 0 5 6 83 1 1 100 3 1 4 0 3 4 1 0 0 1 12 15 0

Kovács

Marcell
13 5 8 63 0 0 0 0 0 0 5 8 63 3 3 100 2 2 4 0 2 2 3 1 0 0 16 13 0

Velenyák

János
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 6 0

Mihalics

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 21 33 64 5 11 45 4 20 20 30 64 47 21 23 91 21 8 29 9 18 19 21 13 0 3 103 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek