Férfi NB I. B Zöld csoport- 2020/2021
2020. december 8. | 17:00
8. forduló
Kaszások Sportcsarnok
69 -64
(18-15, 14-11, 25-14, 12-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Reisz Péter, Mintál Csaba, Polonkai Balázs István (Kis Balázs Ferenc)

Hazai edző nyilatkozata
Armaghani Saeed : Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk több oknál fogva is. Az egyik, hogy a Pápa szerintem egy nagyon jó csapat, sok jó, tapasztalt játékosa van és nagyon jó kezekben vannak. Emellett pedig sorozatosan jönnek a mérkőzések és a csapat mérkőzés közben nem tud kellőképpen koncentrálni a fáradság és a sok mérkőzés miatt. Úgyhogy könnyűnek indult a mérkőzés, de a sok eladott labda miatt nem jött ez össze. Az a lényeg ebben a helyzetben, hogy sikerült nyerni. Gratulálok mindkét csapatnak.

Vendég edző nyilatkozata
Kálmán László : Gratulálok a Kaszásoknak, ma jobbak voltak mint mi. Az első félidőben és a második félidőben is bevoltunk oltva kosárszerzés ellen, így teljesen ránk tudták erőltetni az akaratukat. Mi pedig üres ziccereket sem tudtunk értékesíteni, úgyhogy ez döntött. Remélem, hogy legközelebb jobban sikerül. Még egyszer gratulálok a Kaszásoknak.


Dobástérkép
Óbudai Kaszások
Conoil Motax KC
Óbudai Kaszások
Conoil Motax KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Óbudai Kaszások
Conoil Motax KC
57%
54%
2p ktáv.
Óbudai Kaszások
Conoil Motax KC
50%
17%
3p táv.
Óbudai Kaszások
Conoil Motax KC
35%
22%
1p bünt.
Óbudai Kaszások
Conoil Motax KC
62%
80%
Óbudai Kaszások Conoil Motax KC
Szerzett labda 6 13
Eladott labda 25 12
Lepattanó 45 21
Gólpassz 16 14
Fault 25 20
VAL 97 82
Statisztika
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Dániel Géza
X 17 5 8 63 1 1 100 0 0 0 6 9 67 5 6 83 7 4 11 1 2 3 4 3 0 0 30 35 0

Bencsik

Barnabás Boldizsár
X 10 3 5 60 0 0 0 1 2 50 4 7 57 1 2 50 2 0 2 0 2 3 4 2 0 0 12 30 0

Puszta

Dávid Csaba
X 9 2 4 50 1 2 50 1 4 25 4 10 40 0 0 0 3 1 4 0 6 2 2 4 0 0 7 29 0

Horváth

Márton
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 6 0 6 0 5 4 1 3 0 0 8 23 0

Rosemond

Steve
X 2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 2 0 3 1 4 1 3 3 3 1 0 0 3 19 0

Kovács

Barnabás
8 1 1 100 0 0 0 2 4 50 3 5 60 0 1 0 7 3 10 2 0 0 1 0 1 0 19 22 0

Vámos

László
16 3 5 60 1 3 33 2 5 40 6 13 46 2 2 100 4 1 5 1 2 0 4 2 0 0 19 22 0

Vas-Teplán

Miklós
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 2 4 0 1 0 0 2 10 0

Vígh

Marcell Péter
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 2 5 0 0 0 0 -2 9 0

Bea

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 1 0

Safranka

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dénes

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 17 30 57 3 6 50 7 20 35 27 56 48 8 13 62 35 10 45 6 25 25 19 16 1 0 97 200
Conoil Motax KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Murai

Gábor
X 7 2 6 33 0 0 0 0 2 0 2 8 25 3 5 60 1 0 1 3 3 1 8 3 0 1 11 29 0

Koma

Dániel
X 8 4 6 67 0 1 0 0 0 0 4 7 57 0 1 0 3 2 5 0 1 2 4 1 0 0 13 29 0

Kiss

Kornél László
X 13 1 2 50 1 2 50 1 4 25 3 8 38 6 6 100 3 0 3 3 3 5 5 5 0 0 21 24 0

Hódi

Patrik
X 9 0 0 0 0 0 0 3 8 38 3 8 38 0 0 0 1 0 1 1 1 2 1 0 0 0 6 24 0

Erdei

Márk
X 3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 0 2 1 2 3 1 1 0 0 3 19 0

Sonyák

Béla Ádám
18 4 6 67 0 2 0 1 5 20 5 13 38 7 8 88 1 1 2 3 1 0 4 1 0 0 18 35 0

Horváth

Attila
4 2 2 100 0 0 0 0 4 0 2 6 33 0 0 0 2 0 2 2 1 3 1 0 0 0 4 22 0

Németh

Gábor
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 3 0 3 0 0 3 0 1 0 0 5 13 0

Kasza

Krisztián
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 2 0 0 1 5 0

Kovács

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bakos

Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 14 26 54 1 6 17 6 27 22 21 59 36 16 20 80 18 3 21 13 12 20 24 14 0 1 82 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek