Férfi NB I. B Zöld csoport- 2020/2021
2020. november 13. | 18:30
8. forduló
Tiszaújvárosi Sportcentrum Játékcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Lengyel Ádám József, Sallai István József, Horváth Csongor Béla (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Szendrey Zsombor : Nem túl jó szájízzel készültünk erre a mérkőzésre, hiszen az eredménytől függetlenül el kell mondani, hogy öten, hatan, majd heten edzettünk ezen a héten, a kezdő ötösünkből négy ember betegséggel küzdött. A ma pályára lépők közül mindenkire vonatkozik, hogy ilyen csapatmunkát talán még nem is láttam; óriási szívvel, elánnal és elszántsággal sikerült ma legyőznünk egy nagyon jó erőkből álló hódmezővásárhelyi csapatot. A sok hiányzó miatt egész héten azon gondolkodtunk, hogy halasszuk-e el a meccset, hiszen még a legutolsó napon is lebetegedett egy játékosunk, illetve volt, aki munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudott eljönni. Így a keretünkből hét emberünk maradt, és a hiányzókat olyan U20-as játékosokkal pótoltuk, akik életükben először szerepeltek felnőtt mérkőzésen. Az a döntés született tehát, hogy a problémák ellenére is lejátsszuk a meccset, és mindezek miatt érezzük igazán értékesnek ezt a győzelmet. Csak gratulálni tudok a fiainknak! Most annyi a dolgunk, hogy a földön maradjunk, és készüljünk a következő meccsre. További sok sikert kívánok a Hódmezővásárhely csapatának is!

Vendég edző nyilatkozata
Tóth Tamás : Gratulálni szeretnék a hazai csapatnak, hiszen maximálisan ki tudta használni valamennyi hibánkat. Úgy gondolom, hogy a héten nem megfelelő koncentráltsággal készültünk, és ez a meccsen ki is ütközött. Ellenfelünk – főleg a második félidőben – extra formában dobott, nálunk ugyanakkor egyéni jó teljesítmények sem voltak, és – ami a legrosszabb – csapatszinten sem úgy teljesítettünk, ahogy azt elvártam volna. Még egy gondolat: egyik szemem sír, a másik meg nevet, amiért az „ex-vásárhelyi” Drahos Gábor ennyire jól játszott, és tripla-duplát ért el. Neki én ezt külön köszönöm, de bízom benne, hogy a tavaszi visszavágón fordított eredmény fog születni.


Dobástérkép
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
77%
49%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
45%
35%
3p táv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
42%
20%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Vásárhelyi Kosársuli
57%
70%
Tiszaújvárosi Phoenix KK Vásárhelyi Kosársuli
Szerzett labda 6 12
Eladott labda 17 11
Lepattanó 39 28
Gólpassz 22 18
Fault 10 15
VAL 130 74
Statisztika
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Taskó

István
X 9 1 2 50 0 0 0 2 5 40 3 7 43 1 3 33 2 1 3 0 2 0 2 0 0 0 6 39 0

Drahos

Gábor
X 18 3 6 50 0 0 0 2 5 40 5 11 45 6 7 86 8 6 14 4 6 4 6 10 1 0 40 38 0

Lajsz

Gergely
X 14 6 6 100 1 1 100 0 0 0 7 7 100 0 2 0 10 1 11 0 2 0 2 4 1 0 28 37 0

Kovács

Zoltán
X 21 8 8 100 1 2 50 1 3 33 10 13 77 0 0 0 5 0 5 0 2 1 0 4 0 0 25 32 0

Szilasi

Bence
X 25 4 5 80 2 3 67 4 9 44 10 17 59 1 2 50 2 0 2 0 2 3 2 2 1 0 22 30 0

Szabó

Norbert
6 2 3 67 1 5 20 0 1 0 3 9 33 0 0 0 0 3 3 1 1 1 2 2 0 0 7 18 0

Eremiás

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 2 0

Hajdú

Boldizsár
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 1 0

Czimer

László Adrián
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0

Orosz

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Balogh

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Drizner

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0
Összesen 5 96 24 31 77 5 11 45 10 24 42 39 66 59 8 14 57 27 12 39 6 17 10 14 22 3 0 130 200
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Ákos
X 15 5 7 71 2 2 100 0 5 0 7 14 50 1 4 25 5 0 5 2 2 0 3 3 0 1 16 32 0

Molnár

Bence
X 16 4 8 50 0 4 0 2 4 50 6 16 38 2 2 100 0 1 1 3 2 0 3 4 0 0 15 31 0

Varga

Zalán Lajos
X 5 0 1 0 1 3 33 1 4 25 2 8 25 0 0 0 1 0 1 3 2 2 0 2 0 1 3 26 0

Bálint

Erik
X 7 1 4 25 0 3 0 1 3 33 2 10 20 2 2 100 2 0 2 2 0 2 1 0 0 0 4 25 0

Acimovic

Nemanja
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 3 0 0 8 15 0

Béres

Nándor András
2 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 3 3 6 0 0 4 1 3 0 0 8 22 0

Pavlovic

Vuk
10 3 5 60 1 3 33 0 0 0 4 8 50 2 2 100 4 2 6 0 2 2 1 3 0 1 14 19 0

Rostás

Imre
2 1 4 25 0 0 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 2 2 4 1 1 3 1 0 0 0 3 16 0

Bodócsi

Benjamin
4 0 0 0 2 2 100 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 10 0

Perák

Denis
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 0 0 0 0 4 0

Kozma

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Megyesi

Dániel Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 65 17 35 49 6 17 35 4 20 20 27 72 38 7 10 70 18 10 28 12 11 15 10 18 0 3 74 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek