Férfi NB I. B Piros csoport - Playoff- 2020/2021
2021. április 7. | 19:00
213. forduló
Sport 11 Sportcentrum
82 -68
(28-22, 8-13, 18-11, 28-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Goda László, Nepp László Oszkár, Németh Patrik (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Faragó Péter : Az első félidő kiegyenlített játéka után, a második félidőben tudtunk élni a negyedik-ötödik lehetőségünkkel ismét, hogy megcsináljunk tíz-tizenkétpontos előnyt. Védekezésünkön múlt, ami a harmadik és negyedik negyedben feljavult, úgy megtudtuk ma tartani az előnyünket és ez volt ma a különbség. Nagyon jól koncentráltak a fiúk, idegesen is kezdtünk. Nekünk is nagyon fontos volt, hogy behúzzuk ezt a második mérkőzést, úgyhogy nem három lehetőséggel szeretnénk élni, hanem rögtön a következővel Salgótarjánban. Gratulálok a csapatnak.

Vendég edző nyilatkozata
Szabó Zoltán : Gratulálok a Vasasnak.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
Salgótarján
Vasas Akadémia
Salgótarján
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
Salgótarján
62%
52%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
Salgótarján
33%
6%
3p táv.
Vasas Akadémia
Salgótarján
40%
28%
1p bünt.
Vasas Akadémia
Salgótarján
75%
74%
Vasas Akadémia Salgótarján
Szerzett labda 6 8
Eladott labda 12 11
Lepattanó 37 36
Gólpassz 19 15
Fault 22 24
VAL 126 84
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Radics

Gerzson
X 12 4 6 67 0 2 0 0 0 0 4 8 50 4 4 100 8 1 9 2 2 3 3 3 1 0 24 29 0

Medve

Máté
X 14 1 1 100 2 3 67 1 5 20 4 9 44 5 5 100 3 1 4 1 1 1 4 3 0 0 20 28 0

Boros

Márk
X 19 3 9 33 0 1 0 3 4 75 6 14 43 4 6 67 5 0 5 0 2 2 5 0 0 0 17 27 0

Krasovec

Ádám
X 6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 0 0 3 1 4 1 1 4 2 2 3 0 17 26 0

Moravcsik

Áron
X 3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 1 1 2 4 1 7 0 0 10 20 0

Farkas

Attila
9 0 1 0 0 0 0 3 6 50 3 7 43 0 0 0 2 0 2 1 1 3 1 0 1 0 9 19 0

S�lyom

Botond
10 3 3 100 1 3 33 0 2 0 4 8 50 2 6 33 2 1 3 0 0 2 4 2 1 0 12 19 0

Debreceni

Dániel
7 2 3 67 1 1 100 0 0 0 3 4 75 1 1 100 0 2 2 0 2 2 2 1 0 0 9 14 0

Dormán

Balázs
2 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 4 0 4 0 0 0 1 1 0 0 6 13 0

Kelenföldi

Domonkos
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 0 1 1 0 0 1 0 2 5 0

Barócsi

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Steier

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 16 26 62 4 12 33 8 20 40 28 58 48 18 24 75 31 6 37 6 12 22 23 19 7 0 126 200
Salgótarján
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Karanfilovski

Valentino
X 7 0 1 0 0 0 0 2 5 40 2 6 33 1 2 50 1 2 3 1 0 4 2 2 0 0 10 35 0

Herendic

Dominik
X 20 7 9 78 0 0 0 0 4 0 7 13 54 6 6 100 0 1 1 2 7 4 4 5 0 0 19 33 0

Boinitzer

Dávid
X 13 2 7 29 0 4 0 2 6 33 4 17 24 3 5 60 5 4 9 1 0 0 4 1 0 2 13 32 0

Sömenek

Martin
X 11 3 5 60 0 2 0 1 3 33 4 10 40 2 3 67 4 5 9 1 1 1 4 0 0 0 17 23 0

Nshimba

Kalau Joel
X 7 1 4 25 1 1 100 1 3 33 3 8 38 0 0 0 6 0 6 2 0 3 1 0 0 1 11 15 0

Bán

Tibor
1 0 0 0 0 4 0 0 3 0 0 7 0 1 2 50 2 0 2 0 1 2 3 1 0 1 -2 19 0

Molnár

Marcell József
2 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 0 1 1 1 2 5 3 4 0 1 6 17 0

Joó

Tamás
7 0 0 0 0 4 0 2 2 100 2 6 33 1 1 100 2 0 2 0 0 4 1 1 0 2 7 16 0

Hajdu

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 1 0 0 4 5 0

Bogatin

Ádám István
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 5 0

Csépányi

Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 14 27 52 1 16 6 8 29 28 23 72 32 14 19 74 23 13 36 8 11 24 22 15 0 7 84 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek