Férfi NB I. B Piros csoport- 2020/2021
2021. március 6. | 17:30
23. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
98 -61
(25-17, 29-12, 20-22, 24-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tóth Kálmán, DR. MAGYARI TIBOR, Kruk Melinda (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Garai Péter : Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez.

Vendég edző nyilatkozata
Horváth Balázs : Először is szeretnék gratulálni a MAFC csapatának. Úgy gondolom, hogy szépen összeálltak és talán az egyik legjobb formában levő csapat most a piros csoportos bajnokságban. Kívánom nekik, hogy elérjék az összes céljukat. Ami a mi csapatunkat illeti, sajnos nem meglepő az eredmény, hiszen a kezdő ötösünkből három meghatározó játékos is hiányzott. Hegedűs Attila, Jilling László és a Láncos Krisztián fiatal posztos játékosunk. Nyilván már realizálódott ebben a bajnokságban az, hogy nekünk a play-outon való jó szereplés lehet a reális célunk. Ezért dolgozunk minden egyes edzésen és mérkőzésen, hogy minél közelebb kerüljünk ahhoz, hogy bent tudjunk maradni ebben a bajnokságban Még egyszer gratulálok a MAFC csapatának.


Dobástérkép
MAFC
MTK-Elite Basket
MAFC
MTK-Elite Basket
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MAFC
MTK-Elite Basket
70%
43%
2p ktáv.
MAFC
MTK-Elite Basket
75%
0%
3p táv.
MAFC
MTK-Elite Basket
33%
18%
1p bünt.
MAFC
MTK-Elite Basket
60%
76%
MAFC MTK-Elite Basket
Szerzett labda 10 10
Eladott labda 16 18
Lepattanó 43 26
Gólpassz 20 5
Fault 27 18
VAL 144 62
Statisztika
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Csapai

Péter Zsolt
X 25 11 16 69 1 1 100 0 2 0 12 19 63 1 2 50 6 3 9 2 4 2 3 0 0 0 27 31 0

Kovács

Ádám
X 11 4 4 100 0 1 0 1 3 33 5 8 63 0 1 0 2 1 3 2 3 2 5 6 0 0 20 26 0

Lakits

András
X 12 2 3 67 1 1 100 2 4 50 5 8 63 0 0 0 2 0 2 1 0 2 0 2 2 0 16 20 0

Biber

Áron Benedek
X 9 4 4 100 0 0 0 0 0 0 4 4 100 1 2 50 2 1 3 0 1 5 1 1 0 0 12 19 0

Tóth

Péter
X 4 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 1 2 50 2 0 2 1 0 1 1 2 1 0 9 9 0

Misek

Levente Henrik
7 0 2 0 0 0 0 2 3 67 2 5 40 1 2 50 4 0 4 0 2 5 1 2 1 1 9 20 0

Polgárdy

Ádám
12 3 5 60 1 1 100 1 4 25 5 10 50 1 2 50 5 1 6 2 1 2 4 7 0 0 24 18 0

Pfandler

Bence
7 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 3 3 100 4 5 9 1 1 1 2 0 0 0 17 18 0

Lőrincze

Dominik
3 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 1 100 2 1 3 0 3 1 0 0 0 0 1 12 0

Bősze

Bálint
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 0 2 0 4 12 0

Pintér

Dávid
6 3 4 75 0 0 0 0 1 0 3 5 60 0 0 0 1 0 1 1 0 1 0 0 0 0 6 8 0

Baráz

Márk József
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -1 7 0
Összesen 5 98 31 44 70 3 4 75 7 21 33 41 69 59 9 15 60 31 12 43 10 16 27 17 20 6 1 144 200
MTK-Elite Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Takács

András
X 18 6 12 50 0 0 0 0 0 0 6 12 50 6 8 75 3 3 6 1 4 0 7 0 1 1 21 36 0

Jakab

Péter
X 20 5 11 45 0 1 0 1 3 33 6 15 40 7 8 88 3 1 4 1 2 2 6 3 0 1 22 34 0

Farkas

Sándor Dániel
X 7 3 5 60 0 0 0 0 4 0 3 9 33 1 1 100 2 2 4 2 1 5 3 0 0 0 9 24 0

Bognár

Mátyás
X 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 5 0 0 0 0 0 1 1 2 3 3 2 2 0 0 -1 18 0

Juhász

Kájusz
X 0 0 2 0 0 1 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 -8 16 0

Spiriev

Artemon Bendegúz
7 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 5 40 1 2 50 2 1 3 0 0 1 1 0 0 1 7 26 0

Dobos

Márk
6 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 1 2 50 2 2 4 2 3 2 4 0 0 0 9 21 0

Veres

Gáspár Dömötör
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 3 0 3 0 1 4 0 0 0 0 0 14 0

Bagi

Donát
3 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 3 4 75 0 0 0 2 0 0 3 0 0 1 6 6 0

Nagy

Dániel
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 1 1 0 0 0 1 -3 5 0

Hegedűs

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 61 15 35 43 0 5 0 4 22 18 19 62 31 19 25 76 15 11 26 10 18 18 26 5 1 6 62 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek