Férfi NB I. B Piros csoport- 2020/2021
2021. március 6. | 17:00
23. forduló
Március 15. Sportcsarnok
89 -74
(21-19, 22-23, 24-23, 22-9)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Radnóti Miklós, Reisz Péter, Csák Máté Károly (Maár Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Baksa Szabolcs : Négy szempontból volt nagyon fontos ez a mai győzelem a számunkra. Az első, hogy a múltkori kettő, illetve a Vasas elleni nagyarányú vereség után megmutattuk, hogy fel tudunk állni, és bármelyik csapatot meg tudjuk verni a bajnokságban. A második, az Orgona Gergő visszatérése. Dukic kiesésével bukott a rotációs tervem, Geri nem tudott annyit pihenni, mint amennyit szerettem volna, de ezt is megoldottuk. A harmadik, hogy ha minden igaz, akkor ezzel a győzelemmel matematikailag is bent vagyunk a playoffban. Ettől függetlenül ugyanúgy küzdünk tovább. A negyedik pedig egy személyes ok, ma ünnepli édesapám a születésnapját, aki külföldön él, és még soha nem láthatott élőben vezetőedzőként meccselni. Ezt a győzelmet neki ajánlanám.

Vendég edző nyilatkozata
Faragó Péter : Gratulálok a Veszprémnek. Egyszerűen jobban akarták megnyerni ezt a mérkőzést. Mi a második félidőre elfáradtunk, és túl sokat foglalkoztunk a külső tényezőkkel. Leszedték a támadólepattanókat és úgy pörögtek a hazaiak, mintha a bajnokság múlt volna ezen a meccsen. Javulnunk kell. Látszik, hogy jól tudunk vendégként is játszani. Megpróbálunk a Miskolc ellen győzni. Még egyszer gratulálok a Veszprémnek.


Dobástérkép
PE Veszprém
Vasas Akadémia
PE Veszprém
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PE Veszprém
Vasas Akadémia
59%
43%
2p ktáv.
PE Veszprém
Vasas Akadémia
25%
67%
3p táv.
PE Veszprém
Vasas Akadémia
38%
31%
1p bünt.
PE Veszprém
Vasas Akadémia
86%
67%
PE Veszprém Vasas Akadémia
Szerzett labda 7 13
Eladott labda 17 15
Lepattanó 35 34
Gólpassz 19 16
Fault 22 26
VAL 125 97
Statisztika
PE Veszprém
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Madár

András Rudolf
X 30 1 3 33 0 1 0 4 13 31 5 17 29 16 17 94 7 0 7 1 7 3 10 6 0 0 34 39 0

Szűcs

Péter Gergő
X 13 2 3 67 0 0 0 3 5 60 5 8 63 0 0 0 4 0 4 2 1 4 2 3 1 0 21 33 0

Futó

Balázs
X 16 6 6 100 0 0 0 0 1 0 6 7 86 4 4 100 2 3 5 0 3 4 4 1 1 0 23 33 0

Orgona

Gergő Milán
X 7 3 5 60 0 0 0 0 4 0 3 9 33 1 1 100 8 2 10 1 2 4 1 2 1 1 14 33 0

Birkás

András
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 -2 9 0

Szabó

Péter
18 1 4 25 1 2 50 4 6 67 6 12 50 2 3 67 3 1 4 1 1 2 4 7 0 1 26 40 0

Dukic

Nebojsa
5 0 1 0 0 1 0 1 1 100 1 3 33 2 2 100 3 2 5 1 3 3 3 0 0 0 9 12 0

Gaál

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0

Glatz

Gábor Soma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Simon

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Veingartner

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 13 22 59 1 4 25 12 32 38 26 58 45 25 29 86 27 8 35 7 17 22 25 19 3 2 125 200
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Moravcsik

Áron
X 8 1 2 50 1 1 100 1 5 20 3 8 38 1 3 33 4 0 4 5 4 3 4 7 0 0 17 34 0

Boros

Márk
X 10 3 6 50 0 0 0 1 4 25 4 10 40 1 1 100 4 0 4 3 4 3 2 5 1 1 15 28 0

Radics

Gerzson
X 6 3 7 43 0 0 0 0 2 0 3 9 33 0 0 0 4 1 5 0 2 2 1 1 0 1 5 28 0

S�lyom

Botond
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 0 0 0 1 7 0

Steier

Bence
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Medve

Máté
16 1 3 33 1 1 100 2 8 25 4 12 33 6 6 100 2 2 4 2 2 4 3 2 0 0 17 28 0

Kelenföldi

Domonkos
13 3 8 38 0 1 0 2 2 100 5 11 45 1 2 50 1 4 5 2 0 3 3 1 1 0 18 25 0

Krasovec

Ádám
6 2 8 25 0 0 0 0 1 0 2 9 22 2 3 67 3 3 6 0 2 2 4 0 0 1 6 20 0

Farkas

Attila
10 2 3 67 0 0 0 2 4 50 4 7 57 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 7 20 0

Barócsi

Ádám
3 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 1 100 1 1 2 1 0 2 3 0 0 0 8 5 0

Debreceni

Dániel
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 2 0 2 0 2 0 0 2 1 0 0 0 3 4 0

Dormán

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 17 40 43 2 3 67 8 26 31 27 69 39 12 18 67 23 11 34 13 15 26 21 16 2 3 97 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek