Férfi NB I. B Piros csoport- 2020/2021
2021. február 27. | 18:30
22. forduló
Sport 11 Sportcentrum
104 -97
(20-26, 32-24, 25-17, 27-30)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Vida József, Lövei László (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Faragó Péter : Gratulálok a csapatnak, egy úgymond furcsa kezdés után a félidőre visszajöttünk a védekezésbe. A második félidőben pedig úgy gondolom, hogy egy kicsit korán hittük el, hogy vége van a mérkőzésnek és a Honvéd bravúrdobásokkal visszajött a meccsbe. A végén megőriztük az előnyünket mint egy rossz olasz focicsapat. Ezzel együtt azt gondolom, hogy abszolút megérdemelten nyertünk és nagyon büszke vagyok a Srácokra, mert úgy néz ki, hogy ezzel a győzelemmel bekerültünk a rájátszásba. Utóbbi hetekben jól játszunk és javul a védekezésünk, úgyhogy a Honvédnak további sok sikert kívánok, mindig pikáns meccset játszunk, ezúttal sem volt ez másképp. Remélem, hogy találkozunk a playoff-ban.

Vendég edző nyilatkozata
Puskás Artúr : Kezdem a legfontosabb feladatommal, gratulálok a Vasasnak. Megérdemelték a győzelmet, mert egyrészt jó kosárlabdát másrészt okos második félidei védekezés filozófiát választottak. Gratulálok a saját csapatomnak is, mert majd húsz pontos hátrányból csinált alig hat perc alatt egy labdás végjátékot, újfent bebizonyítva, mekkora szive van. Aki ismer tudja, a lehető legritkább esetben keresek kifogásokat és szeretném azt feltételezni, hogy a magyar edzői kar egyik legkorrektebb tagjaként igyekszem maximalisan partnerként kezelni a játékvezetőket. Viszont, mint a csapat edzője, aki tűzön-vizen át kiáll a játékosai mellett akadnak olyan esetek amikor nem akarok szimpatikusan csendben maradni. Véleményem szerint a legrosszabb ami történhet ha a bírói felfogás a mérkőzés közben megváltozik. Ez totálisan megzavarja a játékosokat és kizökkenti őket a ritmusból, hiszen berendezkedtek egy fajta fújás elvrendszerre, ami a semmiből átalakul. Hangsúlyozom, ez nem a Vasas ellen szól, ők rutinosan éltek ezzel az eséllyel, és kihasználták a fault határ második félidei megváltoztatását.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
Budapesti Honvéd SE
Vasas Akadémia
Budapesti Honvéd SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
Budapesti Honvéd SE
63%
57%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
Budapesti Honvéd SE
55%
24%
3p táv.
Vasas Akadémia
Budapesti Honvéd SE
29%
54%
1p bünt.
Vasas Akadémia
Budapesti Honvéd SE
69%
73%
Vasas Akadémia Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 6 4
Eladott labda 10 11
Lepattanó 36 32
Gólpassz 26 28
Fault 24 28
VAL 146 132
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Moravcsik

Áron
X 7 1 4 25 0 1 0 1 2 50 2 7 29 2 4 50 3 2 5 2 1 2 5 7 0 0 18 30 0

Krasovec

Ádám
X 16 4 7 57 3 4 75 0 2 0 7 13 54 2 3 67 5 0 5 2 1 2 3 5 2 1 25 26 0

Medve

Máté
X 15 3 4 75 0 0 0 3 6 50 6 10 60 0 1 0 4 0 4 0 0 3 3 1 0 0 18 25 0

Kelenföldi

Domonkos
X 10 2 4 50 1 2 50 0 4 0 3 10 30 4 4 100 5 3 8 0 0 1 1 1 1 0 14 25 0

Boros

Márk
X 13 4 6 67 0 0 0 0 1 0 4 7 57 5 8 63 1 0 1 1 3 3 6 6 0 0 18 22 0

Farkas

Attila
7 2 2 100 0 2 0 1 2 50 3 6 50 0 1 0 1 1 2 1 0 3 1 4 0 0 11 22 0

S�lyom

Botond
13 1 1 100 2 2 100 0 0 0 3 3 100 7 8 88 5 1 6 0 2 3 4 1 0 0 21 16 0

Debreceni

Dániel
9 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 3 5 60 2 1 3 0 1 1 3 0 0 0 10 12 0

Radics

Gerzson
10 3 5 60 0 0 0 1 2 50 4 7 57 1 1 100 0 1 1 0 1 4 1 0 0 0 8 12 0

Dormán

Balázs
4 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 4 7 0

Barócsi

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 3 0

Steier

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 104 25 40 63 6 11 55 6 21 29 37 72 51 24 35 69 27 9 36 6 10 24 27 26 3 1 146 200
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Takács

Dániel
X 14 0 0 0 0 2 0 3 6 50 3 8 38 5 5 100 2 0 2 1 2 1 2 5 0 2 17 28 0

Szatmári

Zsombor
X 5 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 7 29 1 2 50 5 3 8 1 0 5 4 1 1 0 14 24 0

Tóth

Bence Miklós
X 12 2 3 67 1 2 50 2 6 33 5 11 45 0 3 0 2 0 2 1 3 2 2 7 0 0 12 20 0

Kármán

Domonkos
X 4 1 3 33 1 1 100 0 0 0 2 4 50 0 0 0 1 1 2 0 1 3 2 0 0 0 5 14 0

Szentirmai

Ákos András
X 2 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 2 1 3 0 2 2 1 0 0 0 2 10 0

Bea

Bence
18 6 8 75 0 2 0 1 1 100 7 11 64 3 5 60 5 3 8 1 2 3 6 2 0 0 27 25 0

Stefán

Dávid Levente
10 5 6 83 0 2 0 0 0 0 5 8 63 0 0 0 2 0 2 0 0 4 0 3 0 1 12 24 0

Tichov

Dominik
22 1 3 33 1 2 50 5 7 71 7 12 58 3 3 100 1 1 2 0 1 2 4 3 0 0 25 19 0

Tanoh Dez

András
8 1 2 50 0 0 0 2 2 100 3 4 75 0 0 0 2 0 2 0 0 4 0 2 0 0 11 18 0

Kopácsi

Ákos
2 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 2 2 100 0 1 1 0 0 1 3 4 0 0 7 15 0

Kovács

Domonkos
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 3 0

Béres

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 97 17 30 57 4 17 24 13 24 54 34 71 48 16 22 73 22 10 32 4 11 28 24 28 1 3 132 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek