Férfi NB I. B Piros csoport- 2020/2021
2021. február 24. | 17:00
21. forduló
Continental Aréna
98 -81
(18-27, 21-9, 32-18, 27-27)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, Lengyel Ádám József, Sörlei Attila (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Siska János : Gratulálok a csapatomnak, mert egy nagyon nehéz, fizikális és taktikus mérkőzést nyertünk meg. Az első negyedben nem úgy működött a támadásunk és a védekezésünk sem mint ahogy szerettük volna, de a második negyedtől már jobban védekeztünk és a második félidőben már végig kontrolláltuk a mérkőzést. Gratulálok Faragó Péter kollégámnak, mert nagyon jól összerakta a Vasas csapatát és sok sikert kívánok nekik a bajnokág további részében.

Vendég edző nyilatkozata
Faragó Péter : Gratulálok a Nyíregyházának a győzelemhez!Nekünk túl nagy volt a hullámvasút az egész mérkőzésen. Azt gondolom, hogy jól kezdtünk, utána volt egy olyan fázis, amikor nem nagyon találtunk be és akkor a védekezésben is elbizonytalanodtunk. A második félidőben megtörtént ugyanez, de akkor már nagyobb előnye volt a Nyíregyházának, amit tulajdonképpen a végéig tudott őrizni. Mi próbáltunk ki új dolgokat is, úgyhogy nem vagyok elégedetlen. Úgy gondolom hogy nem volt rossz teljesítmény, sajnos a hazaiak azokban a periódusokban, amikor fölénk kerekedtek, akkor nagyon fölénk kerekedtek, nem kicsit. És szeretném megemlíteni most már Siska Jani munkáját, aki itt dolgozik amióta az eszemet tudom és nem tudom mennyi kreditet kap, de jól összerakta ezt a gárdát, úgyhogy az ő keze nyoma is látszik ezen és gratulálok neki. Remélem, hogy a playoffban találkozunk még és akkor ha lesz egységes budapesti és nyíregyházi felfogás, akkor tudunk egy jó sorozatot játszani.


Dobástérkép
Nyíregyháza
Vasas Akadémia
Nyíregyháza
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Nyíregyháza
Vasas Akadémia
75%
56%
2p ktáv.
Nyíregyháza
Vasas Akadémia
50%
33%
3p táv.
Nyíregyháza
Vasas Akadémia
34%
40%
1p bünt.
Nyíregyháza
Vasas Akadémia
85%
82%
Nyíregyháza Vasas Akadémia
Szerzett labda 6 4
Eladott labda 7 11
Lepattanó 35 29
Gólpassz 25 22
Fault 18 25
VAL 150 106
Statisztika
Nyíregyháza
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bazsó

Brúnó Tamás
X 23 2 3 67 1 1 100 5 11 45 8 15 53 2 3 67 10 2 12 2 1 2 3 2 0 0 33 40 0

Bus

Iván Krisztián
X 10 4 4 100 0 1 0 0 3 0 4 8 50 2 2 100 2 2 4 1 2 5 3 7 0 1 19 23 0

Kiss

Benedek
X 7 2 2 100 0 0 0 1 4 25 3 6 50 0 0 0 1 1 2 0 1 2 0 2 0 0 7 23 0

Tóth

Gergely
X 8 2 5 40 0 1 0 0 0 0 2 6 33 4 5 80 3 1 4 1 0 0 7 2 0 0 17 21 0

Szobi

Dániel
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 3 1 1 0 0 3 12 0

Ubilla

Emmanuel
29 5 5 100 1 2 50 3 7 43 9 14 64 8 9 89 2 0 2 2 2 1 6 6 1 0 38 34 0

Mokánszki

Máté
6 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 2 2 100 4 1 5 0 0 3 1 0 1 1 9 24 0

Dr. Mohácsi

Máté
15 1 1 100 1 1 100 2 4 50 4 6 67 5 6 83 3 1 4 0 1 2 4 5 0 0 24 23 0

Kuttor

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Demeter

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Czinger

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vaskó

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 98 18 24 75 3 6 50 11 32 34 32 62 52 23 27 85 27 8 35 6 7 18 25 25 2 2 150 200
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Boros

Márk
X 19 6 11 55 1 1 100 1 4 25 8 16 50 2 2 100 1 0 1 1 3 2 3 5 1 1 19 37 0

Kelenföldi

Domonkos
X 10 3 7 43 2 3 67 0 2 0 5 12 42 0 1 0 6 2 8 0 3 3 3 1 1 1 12 32 0

Moravcsik

Áron
X 20 2 2 100 0 1 0 5 8 63 7 11 64 1 2 50 1 2 3 1 1 4 6 6 0 0 30 31 0

Medve

Máté
X 12 0 1 0 0 1 0 3 7 43 3 9 33 3 3 100 2 0 2 0 0 3 1 1 0 0 10 29 0

Krasovec

Ádám
X 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 1 0 3 0 1 0 0 -2 11 0

S�lyom

Botond
10 2 2 100 0 0 0 1 3 33 3 5 60 3 3 100 6 0 6 0 2 4 2 1 0 0 15 19 0

Farkas

Attila
3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 0 2 1 1 1 0 1 0 0 3 17 0

Dormán

Balázs
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 5 0 0 10 13 0

Barócsi

Ádám
4 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 0 0 0 2 4 6 0 1 5 1 1 0 0 9 11 0

Radics

Gerzson
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kódor

Tamás Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Steier

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 15 27 56 3 9 33 12 30 40 30 66 45 9 11 82 21 8 29 4 11 25 17 22 2 2 106 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek