Férfi NB I. B Piros csoport- 2020/2021
2021. január 27. | 19:00
9. forduló
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok
86 -79
(23-20, 23-18, 26-20, 14-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Bagi Bálint, Polonkai Balázs István, Rózsavölgyi Alexandra (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Szabó Zoltán : Gratulálok a CSAPATNAK! A meccs nagy részében kontrolláltuk a játékot, s bár a negyedik negyed elején volt egy kis megingásunk, amikor vissza tudott jönni a szimpatikusan játszó és nagyot küzdő vendéggárda, végül sikerült megnyernünk ezt a számunkra rendkívül fontos találkozót. Remélem, ezzel magunk mögött tudjuk hagyni az utóbbi, negatív időszakot és lépésről-lépésre haladunk ismét céljaink elérése felé. Sok sikert kívánok a Nagykőrösnek a továbbiakra, Lakosa Ákosnak pedig mielőbbi felépülést!

Vendég edző nyilatkozata
Lakosa Zsolt : Mondhatnám, hogy utolsó vérünkig küzdöttünk ezen a meccsen, többek között egy ujjtörés és egy orrtörés is nehezítette a helyzetünket. Ennek ellenére mindent megtettünk a győzelemért és egy színvonalas mérkőzést játszottunk a jó teljesítményt nyújtó hazaiakkal. Gratulálok a Salgótarjánnak, sérültjeinknek pedig mielőbbi gyógyulást kívánok!


Dobástérkép
Salgótarján
Nagykőrös
Salgótarján
Nagykőrös
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Salgótarján
Nagykőrös
65%
65%
2p ktáv.
Salgótarján
Nagykőrös
64%
0%
3p táv.
Salgótarján
Nagykőrös
26%
32%
1p bünt.
Salgótarján
Nagykőrös
85%
65%
Salgótarján Nagykőrös
Szerzett labda 11 7
Eladott labda 10 14
Lepattanó 42 32
Gólpassz 18 13
Fault 22 18
VAL 126 98
Statisztika
Salgótarján
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Karanfilovski

Valentino
X 12 0 2 0 0 0 0 4 10 40 4 12 33 0 0 0 4 7 11 3 2 3 1 4 1 2 22 38 0

Herendic

Dominik
X 21 5 7 71 3 3 100 1 1 100 9 11 82 2 2 100 1 0 1 2 3 2 5 5 0 0 29 35 0

Nshimba

Kalau Joel
X 8 1 2 50 1 1 100 1 6 17 3 9 33 1 2 50 6 4 10 1 0 4 2 1 0 0 15 29 0

Sömenek

Martin
X 11 5 6 83 0 0 0 0 1 0 5 7 71 1 1 100 7 4 11 1 1 3 3 1 0 0 24 18 0

Bán

Tibor
X 4 0 0 0 1 3 33 0 3 0 1 6 17 2 2 100 1 0 1 0 0 1 1 2 0 0 3 17 0

Joó

Tamás
15 2 4 50 2 3 67 2 4 50 6 11 55 1 1 100 1 0 1 2 0 3 2 1 0 0 16 26 0

Boinitzer

Dávid
15 4 5 80 0 0 0 1 4 25 5 9 56 4 5 80 1 3 4 2 0 1 3 2 0 0 21 25 0

Molnár

Marcell József
0 0 0 0 0 1 0 0 4 0 0 5 0 0 0 0 2 0 2 0 4 5 1 1 0 0 -5 10 0

Bogatin

Ádám István
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 0 0 1 2 0

Hajdu

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csépányi

Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 17 26 65 7 11 64 9 34 26 33 71 46 11 13 85 23 19 42 11 10 22 18 18 1 2 126 200
Nagykőrös
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fehér

Péter József
X 20 5 9 56 0 0 0 3 10 30 8 19 42 1 4 25 2 0 2 1 1 0 5 0 0 0 13 36 0

Molnár

Miklós
X 6 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 4 4 100 2 2 4 1 3 4 2 2 0 0 8 32 0

Mácsai

Károly
X 14 6 8 75 0 1 0 0 4 0 6 13 46 2 2 100 8 4 12 0 3 2 2 2 2 0 22 31 0

Lakosa

Ákos
X 26 7 8 88 0 3 0 2 3 67 9 14 64 6 8 75 1 2 3 2 3 3 9 6 0 1 36 31 0

Bartos

Bálint István
X 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 3 2 5 0 2 3 1 2 0 0 4 28 0

Mester

Márk
10 0 1 0 0 0 0 3 5 60 3 6 50 1 2 50 2 2 4 2 1 3 2 1 0 0 14 18 0

Jókai

Mátyás Ferenc
3 1 1 100 0 2 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 1 1 2 1 0 2 1 0 0 0 3 16 0

Kónya

Levente
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 8 0

Kakulya

Sándor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Jenei

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szrapkó

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 20 31 65 0 7 0 8 25 32 28 63 44 15 23 65 19 13 32 7 14 18 22 13 2 1 98 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek