Férfi NB I. B Piros csoport- 2020/2021
2020. november 13. | 17:30
8. forduló
Miskolci Egyetem, Körcsarnok
92 -110
(25-28, 26-29, 19-21, 22-32)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pozsonyi László, Balogh Gyula, Marton Péter (Kis Balázs Ferenc)

Hazai edző nyilatkozata
Szollár Gergő : Gratulálok a Honvédnak, nagyon szépen játszottak, intenzív kosárlabdát, védekezésben felőröltek minket. Úgy érzem, leginkább küzdésben múltak felül, ezen sokat kell dolgoznunk, egy-két emberrel el kell beszélgetnem meccs után. Ha ezen tudunk javítani és újra lendületbe jövünk, akkor lehet esélyünk a visszavágón. Addig is dolgozunk tovább.

Vendég edző nyilatkozata
Puskás Artúr : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Miskolcon nem egyszerű nyerni, bár az utóbbi időben párszor már sikerült, Ez is egy nagyon küzdelmes meccs volt, teljesen egyedi védekezési stratégiával készültünk, amit nagyon jól megvalósított a csapat, ahhoz képest, hogy nem nagyon tudtunk erre külön gyakorolni. Ezért dicséret illeti a fiúkat. Most kiszakadt a zsák olyan tekintetben, hogy az utóbbi két meccsünkön nem nagyon találtuk el a gyűrűt, illetve inkább rongátuk a gyűrűt mind büntetőről, mind tripláról. Most jó százalékkal dobtunk, ennek meg is lett az eredménye. Szeretnék sok sikert kívánni a Miskolcnak és külön Szollár Gergőnek, aki a játékosom volt, ráadásul a 8 éves Honvédos pályafutásom egyik kedvenc játékosa volt Geri. Azt gondolom, hogy nagyon sok potenciál van benne edzőként, itt is kiválóan meccselt és mindent megtett, hogy győzelemre vezesse csapatát, sok sikert kívánok neki a továbbiakra.


Dobástérkép
MEAFC-Miskolc
Budapesti Honvéd SE
MEAFC-Miskolc
Budapesti Honvéd SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MEAFC-Miskolc
Budapesti Honvéd SE
57%
75%
2p ktáv.
MEAFC-Miskolc
Budapesti Honvéd SE
14%
33%
3p táv.
MEAFC-Miskolc
Budapesti Honvéd SE
32%
42%
1p bünt.
MEAFC-Miskolc
Budapesti Honvéd SE
73%
75%
MEAFC-Miskolc Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 7 11
Eladott labda 20 19
Lepattanó 34 36
Gólpassz 22 29
Fault 25 25
VAL 115 161
Statisztika
MEAFC-Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kozák

Márton
X 8 2 3 67 1 4 25 0 0 0 3 7 43 2 3 67 3 0 3 1 2 4 3 2 0 0 10 35 0

Lippai

Szabolcs
X 18 8 16 50 0 1 0 0 0 0 8 17 47 2 3 67 3 4 7 0 3 4 3 1 0 1 16 29 0

Orliczki

Mátyás
X 4 2 5 40 0 1 0 0 2 0 2 8 25 0 0 0 1 3 4 1 4 5 1 2 0 1 2 23 0

Montai

Márton
X 6 1 1 100 0 0 0 1 6 17 2 7 29 1 2 50 1 1 2 1 3 2 3 1 1 0 5 18 0

Kozák

Bertalan
X 5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 2 0 0 7 10 0

Tóth

Viktor
20 5 7 71 0 0 0 3 5 60 8 12 67 1 2 50 2 2 4 3 5 5 5 12 0 0 34 30 0

Homoki

Donát László
18 6 10 60 0 1 0 0 1 0 6 12 50 6 8 75 6 3 9 0 2 3 5 1 0 0 23 23 0

Sándor

Bence
8 0 1 0 0 0 0 2 6 33 2 7 29 2 2 100 0 2 2 0 0 1 3 0 0 0 8 16 0

Tóth

Bence
5 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 2 2 100 2 0 2 1 1 0 4 1 0 0 11 14 0

Gadus

Bogdán Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 1 0

Béres

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0

Gadus

Fábián Armand
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 25 44 57 1 7 14 8 25 32 34 76 45 16 22 73 18 16 34 7 20 25 27 22 1 2 115 200
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bea

Bence
X 13 6 7 86 0 0 0 0 2 0 6 9 67 1 2 50 2 2 4 2 1 4 5 5 0 0 24 29 0

Stefán

Dávid Levente
X 16 8 12 67 0 0 0 0 2 0 8 14 57 0 0 0 10 4 14 3 0 1 1 4 0 1 32 27 0

Takács

Dániel
X 8 2 2 100 1 1 100 0 4 0 3 7 43 2 2 100 1 1 2 1 3 3 3 5 0 0 12 26 0

Pintér

Dávid
X 7 2 3 67 0 0 0 1 2 50 3 5 60 0 0 0 2 2 4 0 0 4 1 1 0 0 11 25 0

Tóth

Bence Miklós
X 28 3 3 100 0 0 0 6 8 75 9 11 82 4 4 100 1 0 1 1 2 2 4 7 0 0 37 24 0

Kopácsi

Ákos
10 1 1 100 0 2 0 0 1 0 1 4 25 8 9 89 1 0 1 0 3 2 4 1 0 0 9 17 0

Tanoh Dez

András
9 1 3 33 0 0 0 1 1 100 2 4 50 4 8 50 3 0 3 1 5 4 4 2 0 0 8 16 0

Tichov

Dominik
10 0 1 0 0 0 0 3 6 50 3 7 43 1 2 50 2 1 3 2 1 1 2 2 0 0 13 13 0

Kovács

Domonkos
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 0 2 1 1 1 0 1 0 0 5 10 0

Szentirmai

Ákos András
7 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 1 1 100 0 0 0 0 2 2 1 0 1 0 7 6 0

Horváth

Hunor Adorján
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 4 0

Tarján

Izsák Simon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 1 0 3 3 0
Összesen 5 110 27 36 75 1 3 33 11 26 42 39 65 60 21 28 75 26 10 36 11 19 25 25 29 2 1 161 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek