Férfi NB I. B Piros csoport- 2020/2021
2020. október 18. | 17:00
4. forduló
Dr. Pósta Sándor Sportcsarnok
101 -88
(24-19, 26-23, 23-22, 28-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Nyilas István, Vadász Csaba, Borgula György (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Cservék Csaba : Elég hajtós mérkőzés volt, erre számítottunk. Voltak hullámvölgyek a játékunkban, de jól jöttünk ki belőle. Jobban kell koncentrálnunk. A meccsen próbáltam mindenkit játszatni, itt a végére sikerült. Kisebb hibák miatt a mérkőzés végén felhoztuk az ellenfelet. Gratulálok a csapatnak!

Vendég edző nyilatkozata
Szollár Gergő : Támadásban úgy érzem, hogy tudtunk időnként versenyezni a hazaiakkal. Nyilván Baján, a katlanban nagyon nehéz támadni is. A dobott 88 ponttal nincsen problémám. Rengeteg védekezésbeli gondunk volt, figyelmetlenségből illetve rendezetlenségből adódó. Ezen nyilván nagyon sokat kell majd dolgozni, a Baja egy top csapat lesz ebben a ligában. Próbálunk a visszavágóra felkészülni, remélem egy kicsit jobban meg fogjuk oldani a védekezést. Gratulálok a Bajának, további sok sikert kívánok.


Dobástérkép
Bajai Bácska FKE
MEAFC-Miskolc
Bajai Bácska FKE
MEAFC-Miskolc
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Bajai Bácska FKE
MEAFC-Miskolc
67%
47%
2p ktáv.
Bajai Bácska FKE
MEAFC-Miskolc
33%
0%
3p táv.
Bajai Bácska FKE
MEAFC-Miskolc
31%
43%
1p bünt.
Bajai Bácska FKE
MEAFC-Miskolc
55%
82%
Bajai Bácska FKE MEAFC-Miskolc
Szerzett labda 9 8
Eladott labda 11 11
Lepattanó 45 35
Gólpassz 25 17
Fault 15 22
VAL 148 105
Statisztika
Bajai Bácska FKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Goldring

Gergő
X 19 8 8 100 0 1 0 1 3 33 9 12 75 0 0 0 5 1 6 0 1 2 3 5 0 0 29 37 0

Vukicevic

Milos
X 17 8 11 73 0 0 0 0 0 0 8 11 73 1 3 33 3 4 7 0 0 2 3 4 3 0 29 35 0

Pongó

Martin
X 6 3 9 33 0 3 0 0 5 0 3 17 18 0 0 0 5 2 7 4 0 1 0 5 0 0 8 34 0

Jakab

Péter
X 22 6 10 60 1 1 100 2 6 33 9 17 53 2 5 40 4 5 9 0 2 2 6 4 1 0 29 26 0

Goldring

József Bence
X 9 0 1 0 1 1 100 2 6 33 3 8 38 1 2 50 3 1 4 1 4 3 4 2 0 0 10 22 0

Nagy

Dániel
14 1 1 100 0 0 0 2 4 50 3 5 60 6 8 75 5 3 8 3 1 2 4 3 1 0 28 19 0

Dr. Ágfalvi

Bálint
12 2 2 100 0 0 0 2 3 67 4 5 80 2 4 50 4 0 4 1 2 1 2 1 0 0 15 19 0

Fehér

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 5 0

Bene

Tamás
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0

Weidinger

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Szatmári

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Weiner

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 101 29 43 67 2 6 33 9 29 31 40 78 51 12 22 55 29 16 45 9 11 15 22 25 5 0 148 200
MEAFC-Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kozák

Márton
X 22 7 14 50 0 2 0 2 5 40 9 21 43 2 4 50 3 1 4 0 2 3 2 5 0 0 17 35 0

Montai

Márton
X 15 2 6 33 0 0 0 3 8 38 5 14 36 2 2 100 6 0 6 1 1 1 3 3 0 2 18 33 0

Lippai

Szabolcs
X 14 5 8 63 0 1 0 0 0 0 5 9 56 4 5 80 1 4 5 1 3 2 4 3 0 2 19 21 0

Kozák

Bertalan
X 10 2 4 50 0 0 0 2 2 100 4 6 67 0 0 0 3 1 4 1 1 5 0 0 0 0 12 19 0

Sándor

Bence
X 6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 7 13 0

Tóth

Bence
6 1 4 25 0 1 0 0 0 0 1 5 20 4 4 100 2 2 4 1 1 4 2 5 0 0 13 23 0

Homoki

Donát László
11 3 7 43 0 1 0 1 3 33 4 11 36 2 2 100 5 2 7 0 2 3 2 0 0 1 11 22 0

Orliczki

Mátyás
2 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 0 2 2 2 0 3 2 1 0 0 5 20 0

Gadus

Fábián Armand
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 7 0

Béres

Dávid
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 2 1 0 0 0 0 0 4 7 0

Ragályi

Levente Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szekeres

Ferenc
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 22 47 47 0 6 0 10 23 43 32 76 42 14 17 82 22 13 35 8 11 22 15 17 0 5 105 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek