Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2021. január 30. | 18:00
21. forduló
Bercsényi tornacsarnok
90 -93
(21-17, 24-23, 24-25, 16-20, 5-8)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Frányó Péter, Györfy Rúben, Lengyel Ádám József (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Patai Benjamin : Nagyon büszke vagyok a fiúkra, úgy küzdöttek, harcoltak ma, mint ahogyan azt egy csapatnak kell. Azt gondolom, hogy a mai teljesítményünkre lehet építeni, s akkor nem hiányoznak majd a győzelmek sem. Gratulálok a paksiaknak.

Vendég edző nyilatkozata
Dzunic Branislav : Teljesen kiegyenlített mérkőzésen csak a végjátékban sikerült megszereznünk a győzelmet. Örülök neki, mert az idegenbeli vereségeink után kellett már nekünk nagyon ez a siker. Ez a Jászberény már egészen más csapat volt, mint az, amelyikkel novemberben találkoztunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Xeyrius Williams : A végeredmény sajnos nem az, amit szerettünk volna, de sikerült négy negyeden és a hosszabbításban is nagyon keményen játszanunk. Ezt fogjuk tenni a következő mérkőzéseken is.

Vendég játékos nyilatkozata
Eilingsfeld János : Gondoltuk, hogy kemény mérkőzés vár ránk Jászberényben. Oroszlányban és Kaposváron is voltak győzelmi esélyeink, de vereséget szenvedtünk. Ma mindenképpen muszáj volt nyernünk. Nem volt könnyű, de sikerült. Gratulálok csapattársaimnak és a jászberényieknek is, mert jól játszottak.


Dobástérkép
Jászberény
Atomerőmű SE
Jászberény
Atomerőmű SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberény
Atomerőmű SE
58%
61%
2p ktáv.
Jászberény
Atomerőmű SE
50%
56%
3p táv.
Jászberény
Atomerőmű SE
29%
21%
1p bünt.
Jászberény
Atomerőmű SE
70%
60%
Jászberény Atomerőmű SE
Szerzett labda 6 6
Eladott labda 10 10
Lepattanó 37 42
Gólpassz 19 14
Fault 22 19
VAL 116 120
Statisztika
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Coleman

Marcus Orlando
X 21 7 12 58 1 1 100 1 4 25 9 17 53 2 4 50 6 0 6 0 3 3 5 0 0 0 19 40 0

WILLIAMS

XEYRIUS CLIFTON
X 22 1 3 33 0 1 0 6 11 55 7 15 47 2 2 100 10 2 12 0 3 3 2 1 2 2 28 38 0

Primorac

Mladen
X 10 4 5 80 0 0 0 0 4 0 4 9 44 2 4 50 3 2 5 2 0 4 4 5 0 0 19 34 0

Ruják

Bence Menyhért
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 1 4 0 0 5 16 0

Füzi

Róbert János
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 7 0

Garrett JR

Jarvis L
12 3 7 43 0 0 0 2 4 50 5 11 45 0 0 0 4 1 5 0 1 2 0 6 0 0 16 34 0

Brbaklic

Aleksa
4 1 2 50 0 0 0 0 4 0 1 6 17 2 2 100 1 2 3 4 2 4 1 2 0 0 7 22 0

Katona

József Bence
5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 2 0 2 0 1 0 1 1 0 0 6 15 0

Filipovic

Stefan
11 4 5 80 0 0 0 0 2 0 4 7 57 3 5 60 0 2 2 0 0 2 4 0 0 0 12 14 0

Czirbus

József
5 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 3 3 100 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 6 5 0
Összesen 5 90 22 38 58 1 2 50 10 34 29 33 74 45 14 20 70 27 10 37 6 10 22 19 19 2 2 116 225
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Eilingsfeld

János
X 13 5 8 63 0 0 0 1 2 50 6 10 60 0 1 0 7 4 11 0 0 2 4 0 0 1 23 35 0

Capers

Kevin Jerome
X 14 3 5 60 1 2 50 1 8 13 5 15 33 3 6 50 4 0 4 1 2 3 5 0 0 1 9 32 0

Jackson

Justin Le Shayne
X 19 5 8 63 1 2 50 1 5 20 7 15 47 4 4 100 4 3 7 1 3 2 4 2 1 0 23 31 0

Shepard

Winston
X 17 6 9 67 0 1 0 1 2 50 7 12 58 2 4 50 6 2 8 0 2 2 4 5 0 0 25 31 0

Valerio Bodon

Vincent
X 4 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 0 0 0 1 1 2 1 0 1 0 2 0 0 6 17 0

Kovács

Ákos
7 2 4 50 1 1 100 0 2 0 3 7 43 1 2 50 2 0 2 0 0 3 2 4 0 0 10 30 0

Paige

Jaysean
4 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 1 2 50 3 0 3 3 3 2 1 1 0 0 6 21 0

Lóránt

Péter
15 5 7 71 2 3 67 0 1 0 7 11 64 1 1 100 2 2 4 0 0 2 2 0 1 0 18 17 0

Kis

Attila Raul
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 6 0

Gulyás

Milán Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Velkey

János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 28 46 61 5 9 56 5 24 21 38 79 48 12 20 60 30 12 42 6 10 19 22 14 2 2 120 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek