Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2021. január 27. | 18:00
12. forduló
NOVOMATIC Aréna
82 -81
(21-24, 24-15, 22-24, 15-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
TÖRÖK RÓBERT, Nagy Viktor, Balogh Gyula (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Kostas Flevarakis : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Nagy siker volt ez, hiszen már régóta úgy játszunk mérkőzéseket, hogy nincs időnk sem felfrissülni, sem úgy dolgozni, ahogyan szeretnénk, valamint továbbra is tart az új játékosaink beépítése. Voltak jó momentumaink a mérkőzésen, és kevésbé jók, de ez normális, ma csak a győzelem számított. A srácok jól teljesítettek, ismét sok asszisztunk és kevés eladott labdánk volt, viszont újfent alulmaradtunk lepattanók terén. Amikor lesz egy kis időnk, ezen dolgoznunk kell majd. Még egy mérkőzésünk jön szombaton, ahol a szívünk fog hajtani minket, azután pedig végre több időnk lesz dolgozni azokon a területeken, amelyeken szükséges. Szombatra a hátralévő két nap alatt a lehető legjobban fel fogunk készülni, és ott is szükségünk lesz a szívünkre. A srácok egész szezon alatt jól teljesítenek, a múltkori volt az egyetlen rossz meccsünk, ezért hiszem, hogy szombaton is jól fognak játszani, és sikerül egy újabb nagy győzelmet szerezni.

Vendég edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Gratulálok a Sopronnak, és a saját csapatomnak is, mert egy ilyen nehéz periódusban is egy labdás meccset tudtunk játszani a Sopronnal. Dolgozunk tovább, mert nincs sok időnk a következő mérkőzésig. A továbblépéshez szükséges alap, a hozzáállás, az akarat, a hit megvan bennünk, mi ezzel tudjuk jobbá tenni a játékunkat. Mindenki láthatja, hogy erős, hajtós csapatunk van, mindent meg fogunk tenni, hogy a következő mérkőzéseket tovább gyarapítsuk a győzelmeink számát.

Hazai játékos nyilatkozata
Fazekas Csaba : Színvonalas mérkőzést játszottunk a Kecskeméttel. Az első félidőben jól dobtunk kintről, és ennek köszönhetően előnnyel fordultunk. A második félidőben védekezésben ellaposodtunk, sokat hibáztunk egy-egy elleni szituációkban, és a lepattanókat sem tudtuk megszerezni. Az utolsó negyedben szinten tartottuk a Kecskemétet, és a végjáték szerencsére nekünk kedvezett.

Vendég játékos nyilatkozata
Horti Bálint : Egy ponttal kaptunk ki Sopronban, ez egy jó eredmény, de akár meg is nyerhettük volna a találkozót. Nagyot küzdöttünk, megmutattuk, hogy van tartásunk, de az utolsó dobásunk, amellyel megnyerhettük volna a mérkőzést, kimaradt.


Dobástérkép
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
60%
68%
2p ktáv.
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
33%
75%
3p táv.
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
38%
35%
1p bünt.
Sopron KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
94%
76%
Sopron KC Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szerzett labda 7 5
Eladott labda 6 14
Lepattanó 24 33
Gólpassz 17 12
Fault 21 20
VAL 110 110
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fazekas

Csaba Balázs
X 13 0 2 0 1 2 50 3 6 50 4 10 40 2 2 100 0 2 2 1 1 4 2 3 0 0 14 36 0

Elmore

Jonathan Barett
X 18 1 2 50 0 0 0 5 11 45 6 13 46 1 2 50 3 0 3 1 0 2 3 1 0 0 18 35 0

Thompson

James Bernard
X 3 0 0 0 0 0 0 1 6 17 1 6 17 0 0 0 3 0 3 0 0 3 2 6 0 0 9 34 0

Padgett

James
X 10 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 2 2 100 2 1 3 1 0 4 1 1 2 0 16 26 0

Jogéla

Tauras
X 13 5 6 83 0 3 0 0 2 0 5 11 45 3 3 100 1 1 2 1 2 3 4 1 0 0 13 26 0

Borisov

Milos
25 2 4 50 1 1 100 4 7 57 7 12 58 7 7 100 6 3 9 2 3 4 6 5 0 1 39 29 0

Bagó

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 2 5 0

Takács

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Halász

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Werner

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 1 0

Sitku

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Supola

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 12 20 60 2 6 33 13 34 38 27 60 45 15 16 94 17 7 24 7 6 21 18 17 2 1 110 200
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thomas JR

Cleveland Joseph
X 21 7 11 64 1 2 50 0 3 0 8 16 50 5 5 100 6 4 10 2 3 2 5 4 0 2 31 35 0

Derasimovic

Marko
X 18 4 6 67 0 0 0 3 6 50 7 12 58 1 2 50 5 1 6 1 4 0 2 2 0 0 19 34 0

Jaramaz

Nemanja
X 16 3 4 75 1 1 100 2 7 29 6 12 50 2 4 50 3 0 3 1 1 1 5 2 0 0 18 33 0

Karahodzic

Kemal
X 8 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 0 0 0 6 1 7 0 0 3 3 1 0 0 18 21 0

Kucsera

Dániel
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 2 3 0 2 1 0 5 17 0

Dramicanin

Rastko
7 0 0 0 1 1 100 1 3 33 2 4 50 2 2 100 1 0 1 1 1 5 2 0 0 0 8 23 0

Horti

Bálint
3 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 3 4 75 2 2 4 0 2 3 4 1 0 0 7 19 0

Lukács

Döme
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 0 0 0 4 18 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Lewis

Chester
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cserkó

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 19 28 68 3 4 75 8 23 35 30 55 55 13 17 76 24 9 33 5 14 20 21 12 1 2 110 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek