Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2020. november 8. | 17:45
10. forduló
Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
82 -74
(18-15, 17-12, 28-25, 19-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Tóth Cecília, Minár László Balázs (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Nagy győzelem ez a számunkra, különösen az elmúlt két vereség után. Végre tudtunk edzeni, korábban voltak láb sérülések de most végre rendes kosárlabdát játszhattunk a 10 nap szünetünk után ami eltelt az utolsó játék óta. Látszik a védekezésünkön is a munka eredménye, a legutóbb kapott 90 pont helyett csak 74-et kaptunk. Ez nagyon fontos a számunkra, fiatal atletikus csapat vagyunk szóval jól kell védekeznünk. Ahogy Bradley is mondta, végig jól játszottunk, tudtuk, hogy lesz néhány kemény dobás, de kontrollálni tudtuk a játékot. Gratulálok a csapatnak, készülünk tovább a következő játékra.

Vendég edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Én is szeretnék gratulálni az Oroszlánynak, úgy gondolom, hogy harcoltunk egész mérkőzésen, de azok a fegyelmezetlenségek amiket elkövettünk, könnyű gólokat adtunk az ellenfélnek megbosszulták magukat. Amire készültünk, hogy a lepattanókat kontrolláljuk az sikerült is, de sajnos eladott labdából is több volt, és több könnyű kosarat tudtak szerezni mint mi. Dolgozunk tovább, javítjuk a hibáinkat, hogy a következő mérkőzésen, függetlenül attól, hogy hazai vagy idegen pályán van, mindenféleképpen tudjunk győzelmet aratni. Egész héten tényleg keményen dolgoztunk, de ennél idegenben többet kell nyújtanunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Bradley J. Hayes : Jól játszottunk, nyivánvalóan voltak nehéz pillanatok, de nagyon együtt tudtunk maradni mint csapat. Azt hiszem ez volt az első olyan mérkőzés ahol jól tudtunk koncentrálni, külenösen az 1. és az utolsó negyedben.

Vendég játékos nyilatkozata
Kemal Karahodzic : Először is gratulálok az Oroszlánynak, kemény mérkőzés volt. Követtünk el hibákat támadásban és védekezésben is. Nagyon sok energiát mozgattunk meg de végül mégis vesztettünk. Most készülnünk kell a következő mérkőzésre, többet kell dolgoznunk, és reméljük jobbak leszünk legközelebb.


Dobástérkép
OSE Lions
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
OSE Lions
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
OSE Lions
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
63%
62%
2p ktáv.
OSE Lions
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
44%
47%
3p táv.
OSE Lions
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
40%
23%
1p bünt.
OSE Lions
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
91%
83%
OSE Lions Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Szerzett labda 7 4
Eladott labda 8 9
Lepattanó 25 32
Gólpassz 17 11
Fault 14 19
VAL 113 89
Statisztika
OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bailey

Adrio Ramone
X 10 4 5 80 1 3 33 0 2 0 5 10 50 0 0 0 2 0 2 2 1 1 1 2 1 0 12 31 0

Abell

Remy
X 17 4 7 57 0 0 0 3 4 75 7 11 64 0 0 0 7 0 7 0 2 2 4 5 0 1 27 30 0

Bíró

Olivér
X 14 4 4 100 0 1 0 2 7 29 6 12 50 0 0 0 0 0 0 2 0 1 2 2 0 0 14 29 0

Anderson Jr

Cedric Paul Anderson
X 5 0 1 0 0 1 0 1 1 100 1 3 33 2 2 100 3 0 3 1 2 1 3 2 0 0 10 18 0

Anda

Dávid
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 8 0

Hayes

Bradley Jordan
16 3 5 60 4 5 80 0 0 0 7 10 70 2 2 100 6 1 7 0 0 1 2 0 2 0 24 23 0

Illés

Máté Csongor
9 1 2 50 1 1 100 1 4 25 3 7 43 2 3 67 0 0 0 0 1 3 2 4 0 0 9 21 0

Kucsora

Csaba Ákos
3 0 1 0 0 2 0 1 2 50 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 1 0 17 0

Garamvölgyi

Ákos Tibor
6 1 1 100 1 3 33 0 0 0 2 4 50 2 2 100 2 1 3 1 1 0 2 2 0 0 11 15 0

Morgan

Dwayne Tequan
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 2 1 3 0 0 0 2 0 0 0 6 8 0

Mucza

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 17 27 63 7 16 44 8 20 40 32 63 51 10 11 91 22 3 25 7 8 14 19 17 3 2 113 200
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wittmann

Krisztián
X 11 0 1 0 1 2 50 3 6 50 4 9 44 0 0 0 2 0 2 1 2 2 3 1 0 1 11 31 0

Derasimovic

Marko
X 16 5 7 71 0 1 0 2 4 50 7 12 58 0 0 0 2 0 2 0 1 4 1 1 0 0 14 31 0

Thomas JR

Cleveland Joseph
X 6 1 2 50 2 6 33 0 3 0 3 11 27 0 0 0 4 2 6 1 0 1 0 2 0 0 7 28 0

Karahodzic

Kemal
X 12 4 6 67 1 2 50 0 0 0 5 8 63 2 2 100 7 4 11 0 0 4 4 0 0 0 24 27 0

Kucsera

Dániel
X 2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 9 0

Dramicanin

Rastko
20 5 6 83 4 5 80 0 2 0 9 13 69 2 3 67 2 2 4 0 1 1 3 1 1 1 23 28 0

Pesakovic

Nikola
4 1 2 50 1 3 33 0 3 0 2 8 25 0 0 0 3 0 3 1 2 4 2 1 0 1 3 22 0

Horti

Bálint
3 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 1 100 1 0 1 0 2 0 1 2 1 0 4 12 0

Lewis

Chester
0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 2 0 2 1 1 2 0 3 0 0 1 12 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Lukács

Döme
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cserkó

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 18 29 62 9 19 47 5 22 23 32 70 46 5 6 83 24 8 32 4 9 19 14 11 2 3 89 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek