Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2021. március 9. | 17:00
8. forduló
Messzi István Sportcsarnok
96 -98
(24-30, 22-21, 20-25, 30-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Minár László Balázs, Makrai Márton (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Gratulálok a Falconak, és az öcsémnek is, extra teljesítménnyel segítette ma nehéz helyzetben lévő csapatát. Nehéz mit mondani egy ilyen meccs után. 72 óra alatt két olyan meccset játszottunk, ami nagy energiákat emésztett fel. Egy négy hosszabbításos mérkőzés után szoros meccset tudtunk játszani a Falcoval, ezért nagyon gratulálok a csapatomnak Küzdöttünk végig, egylabdás meccs volt ez is. Fontos lesz, hogy szombaton visszatérjünk a győzelem útjára az OSE ellen.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Okorn : Minden erőnkkel azon voltunk, hogy ma nyerjünk, és ez sikerült, ezt a feladatot teljesítettük. Viszont a védekezésünk nagyon gyenge az elmúlt időszakban, ezen mindenképpen változtatnunk kell, ha eredményesek akarunk lenni majd a rájátszásban. Kifogásnak tűnhet, de nem az, hogy rengeteg meccset kellett játszanunk az elmúlt hónapokban, és a játékosokon érződik a fáradtság. Igyekszünk mindent megtenni, hogy egy veszélyes Falcoval találják szembe magukat az ellenfelek a folytatásban, ám ehhez sok munkára lesz szükségünk, főleg a védekezésünket kell jelentősen feljavítani.

Hazai játékos nyilatkozata
Kemal Karahodzics : Először is szeretnék gratulálni a Falconak. Mindent megtett a csapat, hogy nyerni tudjunk ma, nüanszok döntöttek. Kár lenne hosszasan búslakodni, szombaton ismét fontos mérkőzés vár ránk az Oroszlány ellen. Mindenképpen győzni szeretnénk, és javítani a mérlegünkön.

Vendég játékos nyilatkozata
Kyan Anderson : Kemény meccseket játszottunk az elmúlt időszakban. Tudtuk, hogy Kecskeméten sem lesz egyszerű dolgunk, de sikerült nyernünk, mert most valamivel jobban ment talán a védekezés az előzőekhez képest. Örülünk, hogy sikerült nyerni két vesztes mérkőzés után.


Dobástérkép
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Falco KC
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Falco KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Falco KC
73%
70%
2p ktáv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Falco KC
60%
29%
3p táv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Falco KC
32%
52%
1p bünt.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Falco KC
73%
71%
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét Falco KC
Szerzett labda 8 5
Eladott labda 6 10
Lepattanó 23 31
Gólpassz 28 24
Fault 23 25
VAL 140 140
Statisztika
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thomas JR

Cleveland Joseph
X 11 2 4 50 0 1 0 1 2 50 3 7 43 4 4 100 2 1 3 1 2 3 4 5 0 0 18 32 0

Wittmann

Krisztián
X 15 3 4 75 1 1 100 2 6 33 6 11 55 1 2 50 3 0 3 2 2 3 5 6 0 0 23 29 0

Derasimovic

Marko
X 15 4 4 100 0 0 0 1 3 33 5 7 71 4 5 80 2 0 2 2 0 3 3 0 0 0 19 28 0

Karahodzic

Kemal
X 15 4 6 67 0 0 0 0 2 0 4 8 50 7 10 70 4 1 5 2 1 1 7 6 0 0 27 26 0

Kucsera

Dániel
X 3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 5 1 0 9 16 0

Jaramaz

Nemanja
14 2 4 50 1 2 50 1 3 33 4 9 44 5 7 71 2 1 3 0 1 2 4 4 0 0 17 25 0

Dramicanin

Rastko
19 5 5 100 1 1 100 2 5 40 8 11 73 1 2 50 2 1 3 1 0 3 2 1 0 0 22 24 0

Horti

Bálint
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 1 0 0 6 14 0

Lukács

Döme
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -1 6 0

Lewis

Chester
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cserkó

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 96 22 30 73 3 5 60 8 25 32 33 60 55 22 30 73 18 5 23 8 6 23 25 28 1 0 140 200
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Barac

Boris
X 10 3 5 60 0 0 0 0 1 0 3 6 50 4 8 50 4 1 5 1 3 3 6 1 0 0 13 39 0

Anderson

Kyan Shakeel
X 13 1 1 100 1 1 100 3 7 43 5 9 56 0 0 0 1 2 3 0 1 2 1 11 0 0 23 34 0

Váradi

Benedek
X 33 8 12 67 0 2 0 5 8 63 13 22 59 2 2 100 6 0 6 3 0 2 5 7 0 1 45 34 0

Keller

Ákos
X 10 5 7 71 0 0 0 0 0 0 5 7 71 0 0 0 4 2 6 0 0 4 0 2 0 0 16 30 0

Doktor

Péter László
X 7 0 0 0 1 2 50 1 2 50 2 4 50 2 2 100 2 0 2 1 2 5 1 0 0 0 7 21 0

Perl

Zoltán
21 4 5 80 0 1 0 2 3 67 6 9 67 7 9 78 4 1 5 0 3 2 9 2 0 0 29 26 0

Lake

De'Quon
4 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 2 2 4 0 1 5 1 0 0 0 6 11 0

Dancsecs

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 1 4 0

Kovács

Benedek Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Bruinsma

Evan John
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sövegjártó

Ábel György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 98 23 33 70 2 7 29 11 21 52 36 61 59 15 21 71 23 8 31 5 10 25 23 24 0 1 140 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek