Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2020. december 9. | 18:00
4. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
66 -93
(15-21, 18-17, 16-28, 17-27)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Tőzsér Dénes Kelemen, Balogh Gyula (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Ante Nazor : Egy ilyen meccs után nehéz a kosárlabdáról beszélni. Csalódott vagyok és tele vagyok érzelmekkel. Szeretnék a szurkolóinktól és a vezetőktől is elnézést kérni, mert nem ezt érdemlik tőlünk. Ami a meccset illeti, most is ugyanazt tudom mondani, mint az előzőekben. Több előrelépést vártam az előző meccshez képest és csalódott vagyok, mert nem sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk. Úgy éreztem lesz fejlődés, de ez egyáltalán nem látszott.

Vendég edző nyilatkozata
Branislav Dzunic : A védekezésünk stabil volt az egész meccsen és támadásban bementek a nehéz dobások is. Úgy gondolom megérdemelten nyertük meg a meccset.

Hazai játékos nyilatkozata
Tonko Vuko : Két ellentétes félidőt játszottunk. Az elsőben sikerült szoros meccset játszanunk a Pakssal. A második félidőben a védekezésünkben nagyon sok üresjárat volt és a támadásainkat sem kísérte túl nagy siker. Ennek köszönhető a végén ez a nagy különbség.

Vendég játékos nyilatkozata
Ian Baker : Egész jól játszottunk csapatként és nagy százalékban megvalósítottuk, amit edzőnk elképzelt, és amit a héten gyakoroltunk.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
Atomerőmű SE
Zalakerámia ZTE KK
Atomerőmű SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Atomerőmű SE
60%
63%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Atomerőmű SE
40%
70%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Atomerőmű SE
21%
39%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Atomerőmű SE
82%
75%
Zalakerámia ZTE KK Atomerőmű SE
Szerzett labda 9 10
Eladott labda 11 10
Lepattanó 30 35
Gólpassz 12 15
Fault 19 16
VAL 85 130
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vuko

Tonko
X 17 3 3 100 0 0 0 3 6 50 6 9 67 2 2 100 2 2 4 2 1 2 2 3 0 0 24 28 0

Delas

Ante
X 10 1 1 100 0 0 0 1 6 17 2 7 29 5 6 83 4 0 4 0 0 2 5 2 0 0 15 28 0

Duren

Tyreek Andrew
X 15 3 4 75 2 3 67 1 4 25 6 11 55 2 2 100 1 0 1 2 2 1 2 1 0 0 14 28 0

Glenn

Ja Barion
X 4 2 7 29 0 2 0 0 0 0 2 9 22 0 0 0 6 1 7 0 1 2 0 0 0 1 3 24 0

Bonifert

Bendegúz
X 4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 5 0 5 1 1 2 0 0 0 0 9 15 0

Simon

Kristóf Gábor
3 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 3 3 100 1 1 2 1 4 3 3 3 0 0 5 19 0

Bashir

Ahmed
7 2 3 67 0 0 0 1 4 25 3 7 43 0 0 0 1 1 2 2 1 0 1 1 0 0 8 17 0

Szabó

Zsolt András
2 1 3 33 0 0 0 0 4 0 1 7 14 0 0 0 2 1 3 1 0 3 1 1 1 1 3 17 0

Polster

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 10 0

Völgyi

Marcell Zoltán
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 0 0 2 8 0

Plézer

Gábor
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 4 50 1 1 2 0 0 0 2 0 0 0 4 6 0

Szalay

Domonkos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 15 25 60 2 5 40 6 28 21 23 58 40 14 17 82 23 7 30 9 11 19 16 12 1 2 85 200
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Eilingsfeld

János
X 14 5 7 71 0 0 0 1 3 33 6 10 60 1 1 100 6 2 8 3 3 1 3 3 0 0 24 35 0

Shepard

Winston
X 15 2 5 40 1 1 100 1 5 20 4 11 36 6 8 75 6 1 7 1 1 0 7 4 1 0 25 29 0

Jackson

Justin Le Shayne
X 9 2 6 33 1 2 50 1 2 50 4 10 40 0 1 0 6 2 8 1 1 3 3 2 1 1 16 27 0

Capers

Kevin Jerome
X 17 3 4 75 1 2 50 2 4 50 6 10 60 3 3 100 0 1 1 1 2 1 1 3 0 0 17 18 0

Pupp

Bence
X 3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 5 14 0

Ian Thayne

Baker
25 3 3 100 4 4 100 3 7 43 10 14 71 2 3 67 3 0 3 1 1 1 2 0 0 0 25 24 0

Kovács

Ákos
7 2 2 100 0 1 0 1 2 50 3 5 60 0 0 0 5 0 5 0 1 3 1 2 0 0 12 21 0

Kis

Attila Raul
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 1 1 2 1 1 4 0 0 0 0 3 18 0

Gulyás

Milán Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 9 0

Velkey

János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 2 5 0

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 17 27 63 7 10 70 11 28 39 35 65 54 12 16 75 28 7 35 10 10 16 19 15 2 1 130 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek