Magyar Kupa, Női- 2019/2020
2020. március 5. | 20:30
1. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
65 -85
(20-19, 25-25, 4-25, 16-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Praksch Péter Árpád, dr. Mészáros Balázs (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Gratulálok a Szekszárdnak a győzelemhez, ma is kiválóan kosárlabdáztak. Jött egy hullámvölgyünk, ami eddig nem volt a szezonban, ennek ellenére megemelem kalapomat a csapatom előtt, mert nagyot küzdöttek a lányok. A rotációnk sajnos eléggé rövid volt, ezért 40 percen keresztül nem tudtuk tartani a lépést az ellenféllel, a lepattanócsatát is nagy arányban elveszítettük.

Vendég edző nyilatkozata
Zseljko Djokics : Ez csapatmunka volt, a második félidőben nagyon összekapták magukat a lányok. Sérülés és betegség miatt nem tudtunk úgy felkészülni, mint szerettünk volna. Az első 20 percben rosszul védekeztünk, de a másodikban futottunk, ugrottunk, agresszívabbak voltunk, nem volt séta a pályán.

Hazai játékos nyilatkozata
Horváth Bernadett : Büszke vagyok az első félidő játékára, de a második félidőben beragadtunk, a Szekszárd át tudta venni az irányítást. Csalódott vagyok az eredmény miatt, de megyünk tovább.

Vendég játékos nyilatkozata
Studer Ágnes : Nem úgy kezdtünk ahogy szerettük volna, nem voltunk kemények védekezésben, le tudtak minket lassítani, nem tudtunk indulni az első félidőben. A nagyszünetben megbeszéltük, hogy nincs több esélyünk, agresszívebben jöttünk ki, elkaptuk a ritmust. Büszke vagyok, hogy ilyen jól játszottunk a második félidőben, és köszönjük a közel 300 szekszárdi biztatását is, nagyon fontos, hogy lejöttek.


Dobástérkép
NKE-FCSM Csata
KSC-Szekszárd
NKE-FCSM Csata
KSC-Szekszárd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
NKE-FCSM Csata
KSC-Szekszárd
48%
69%
2p ktáv.
NKE-FCSM Csata
KSC-Szekszárd
17%
12%
3p táv.
NKE-FCSM Csata
KSC-Szekszárd
38%
43%
1p bünt.
NKE-FCSM Csata
KSC-Szekszárd
73%
93%
NKE-FCSM Csata KSC-Szekszárd
Szerzett labda 7 6
Eladott labda 11 12
Lepattanó 23 41
Gólpassz 12 20
Fault 20 19
VAL 75 128
Statisztika
NKE-FCSM Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Horváth

Bernadett Katalin
X 11 1 2 50 0 0 0 3 5 60 4 7 57 0 2 0 0 0 0 3 2 3 4 4 0 0 15 35 0

Cannon

Emma Jean
X 17 6 12 50 0 3 0 0 0 0 6 15 40 5 5 100 6 2 8 1 3 2 4 3 0 1 21 34 0

Friskovec

Zala
X 13 1 4 25 0 2 0 3 7 43 4 13 31 2 2 100 5 0 5 1 1 1 1 1 0 1 11 31 0

Lelik

Réka
X 9 2 3 67 1 3 33 1 6 17 4 12 33 0 0 0 1 0 1 1 1 4 4 2 0 1 8 24 0

Radócz

Fanni
X 6 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 4 50 0 0 0 0 0 0 1 2 3 1 0 1 0 5 16 0

Gustafson

Megan Elizabeth
5 2 3 67 0 1 0 0 2 0 2 6 33 1 2 50 4 3 7 0 1 4 3 0 0 0 9 28 0

Mányoky

Réka
4 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 4 50 0 0 0 1 0 1 0 0 3 2 1 0 0 6 18 0

Angyal

Barbara
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 0 0 0 10 0

Krasovec

Lili
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 2 0

Boros

Júlia
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 2 0

Horváth

Fruzsina Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Solymosi

Noémi
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 65 13 27 48 2 12 17 9 24 38 24 63 38 8 11 73 17 6 23 7 11 20 19 12 2 5 75 200
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Studer

Ágnes
X 12 2 2 100 0 1 0 2 8 25 4 11 36 2 2 100 2 0 2 3 0 2 4 7 0 0 21 29 0

Dojkic

Ivana
X 18 3 3 100 2 3 67 1 2 50 6 8 75 5 5 100 5 0 5 0 4 2 5 4 0 0 26 28 0

Ruzickova

Marie
X 18 8 8 100 0 3 0 0 1 0 8 12 67 2 2 100 3 2 5 0 0 2 3 1 0 0 23 26 0

Mc Call

Erica Angelyn
X 3 0 0 0 0 3 0 1 1 100 1 4 25 0 0 0 9 1 10 0 2 3 3 3 3 0 17 24 0

Miklós

Melinda
X 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 2 0 0 0 1 1 -1 12 0

Krnjic

Sara
10 3 10 30 0 3 0 0 0 0 3 13 23 4 4 100 4 5 9 0 3 1 3 3 0 0 12 23 0

Marshall

Tyaunna Dominique
9 4 5 80 0 0 0 0 2 0 4 7 57 1 2 50 0 3 3 2 0 3 1 0 0 0 11 17 0

Bálint

Réka
6 0 0 0 0 1 0 2 3 67 2 4 50 0 0 0 3 1 4 0 0 2 0 0 0 0 8 16 0

Theodoreán

Alexandra
9 0 1 0 0 0 0 3 3 100 3 4 75 0 0 0 0 0 0 1 0 4 0 2 0 0 11 16 0

Studer

Zsuzsa
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 -1 5 0

Horváth

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 1 0 2 2 0

Holcz

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 0
Összesen 5 85 20 29 69 2 17 12 9 21 43 31 67 46 14 15 93 29 12 41 6 12 19 20 20 5 2 128 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek