Női Amatőr NB I. Zöld csoport- 2019/2020
2019. november 17. | 17:00
7. forduló
Kocsis Sándor Sportközpont
75 -43
(16-8, 19-5, 19-18, 21-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Válé Flórián, Hartai Tamás

Hazai edző nyilatkozata
Beliczay Zsolt : Az eddigi eredményeket látva tudtuk, hogy idén először lépünk úgy pályára, hogy mi vagyunk az esélyesek. Örülök, hogy ez nem nyomta rá a bélyegét a teljesítményünkre, felszabadultan játszottunk, 12 embert rotáltunk, senki sem játszott 20 percnél többet, és mindenki dobott pontot. Ellenfelünk a második félidő elején ránk ijesztett, ám hamar úrrá lettünk a pánikon és végül sikerült magabiztosan nyernünk. Ellenfelünknek további sok sikert kívánunk és köszönjük a mérkőzést.

Vendég edző nyilatkozata
Földi Alexandra : Gratulálok az ellenfélnek. Nagyon szimpatikus volt, hogy a hazaiak egy B csoportos mérkőzésnek is megadják a módját, szurkolótáborral, illetve a mérkőzés elején a játékosok bemutatásával. Megérdemelten győztek. Sajnos az első félidőben semmit nem tudtunk bedobni kintről. Voltak tiszta helyzeteink, de nem igazán sikerült betalálni, inkább csak a harmadik negyedben, ami meg is látszik az eredményen. Sajnálom a második negyedet, ami 19-5 lett, de elégedett vagyok, mert a szokásosnál jóval kevesebb eladott labdánk volt, és sikerült tiszta helyzeteket teremtenünk, és sokkal kevesebb volt a kikényszerített helyzetünk. Azt gondolom, hogy lépegetünk előre, lassan de biztosan.


Dobástérkép
Törekvés SE
Szegedi KE
Törekvés SE
Szegedi KE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Törekvés SE
Szegedi KE
47%
30%
2p ktáv.
Törekvés SE
Szegedi KE
47%
12%
3p táv.
Törekvés SE
Szegedi KE
29%
33%
1p bünt.
Törekvés SE
Szegedi KE
60%
50%
Törekvés SE Szegedi KE
Szerzett labda 13 12
Eladott labda 21 18
Lepattanó 50 29
Gólpassz 16 4
Fault 17 8
VAL 95 36
Statisztika
Törekvés SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Károlyi

Lilla
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 2 0 2 1 1 1 0 1 0 0 6 20 0

Dobos

Kíra Cintia
X 8 3 5 60 1 2 50 0 3 0 4 10 40 0 0 0 3 2 5 3 1 3 2 4 0 0 15 18 0

Sváb

Gréta Viktória
X 9 2 3 67 1 1 100 1 3 33 4 7 57 0 0 0 2 1 3 1 4 2 2 2 0 0 10 18 0

Széky

Anna
X 4 1 4 25 1 1 100 0 0 0 2 5 40 0 0 0 2 2 4 1 2 0 0 2 0 0 6 17 0

Szabó

Enikő
X 4 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 0 1 0 5 0 5 2 3 2 1 1 0 0 6 15 0

Czintos

Boglárka
15 4 6 67 2 2 100 1 1 100 7 9 78 0 0 0 3 2 5 2 3 0 0 1 0 0 18 18 0

Horváth

Jázmin Mária
3 0 3 0 1 2 50 0 0 0 1 5 20 1 2 50 9 3 12 2 3 3 1 0 0 1 10 18 0

Redling

Blanka
2 1 2 50 0 1 0 0 3 0 1 6 17 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 2 0 0 -2 17 0

Szilvási

Kincső
6 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 2 2 100 2 1 3 0 1 0 1 2 0 0 8 17 0

László

Boróka
8 3 9 33 1 4 25 0 0 0 4 13 31 0 0 0 3 4 7 0 0 2 1 0 0 1 7 16 0

Mohos

Eszter
9 3 4 75 0 1 0 1 2 50 4 7 57 0 0 0 1 0 1 1 1 3 0 0 0 0 7 14 0

Hoffmann

Hanna
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 3 0 3 0 1 0 0 1 0 0 4 12 0
Összesen 5 75 23 49 47 7 15 47 4 14 29 34 78 44 3 5 60 35 15 50 13 21 17 8 16 0 2 95 200
Szegedi KE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Perényi

Lídia Dalma
X 12 2 8 25 0 2 0 1 1 100 3 11 27 5 8 63 5 1 6 2 2 1 5 2 1 0 15 33 0

Pásztor

Lili Jázmin
X 3 0 2 0 1 5 20 0 2 0 1 9 11 1 2 50 4 0 4 1 4 2 3 1 0 0 -1 32 0

Ódry

Krisztina
X 7 1 5 20 1 6 17 1 4 25 3 15 20 0 0 0 3 0 3 4 3 1 3 1 0 0 3 32 0

Váradi

Nóra
X 2 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 4 25 0 2 0 5 3 8 2 3 2 2 0 0 0 6 24 0

Horváth

Gréta
X 9 1 4 25 0 1 0 2 4 50 3 9 33 1 2 50 3 1 4 1 1 0 2 0 1 0 9 19 0

Finsztál

Zsófi
6 2 3 67 0 2 0 0 1 0 2 6 33 2 4 50 0 2 2 1 1 2 1 0 0 0 3 24 0

Vér

Violetta Bernadett
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 2 0 0 0 0 0 2 18 0

Nyilas

Enikő
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 0 0 0 0 9 0

Pálfi

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 -2 5 0

Szélpál

Petra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 1 4 0
Összesen 5 43 9 30 30 2 17 12 4 12 33 15 59 25 9 18 50 21 8 29 12 18 8 17 4 2 0 36 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek