Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2019/2020
2019. november 3. | 16:00
5. forduló
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma
37 -86
(10-8, 10-26, 11-18, 6-34)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Zahorán Kitti Mária, Szőcs Béla

Hazai edző nyilatkozata
Kovács Imre : Egy negyedig tudtuk tartani a lépést a jóval nagyobb játékerőt képviselő ellenfelünkkel, utána sajnos mintha pályán sem lettünk volna. A középső negyedekben még igyekeztünk, de a legvégére sajnos teljesen összeestünk. Nem szeretnék kiemelni a hibáink közül semmit, igazából a játék minden elemében jobb volt az Ajka.

Vendég edző nyilatkozata
Rónaszéki Szilvia : Látszódott a csapaton, hogy régóta nem játszottunk mérkőzést, egy kicsit nehezen lendültünk bele, de a második félidőre már megtaláltuk a ritmust. Sikerült feljavulnunk védekezésben, a másik oldalon pedig megtaláltuk az üres helyzeteket, így a végére egy korrekt különbség alakult ki.


Dobástérkép
DEAC DSI
AJKA
DEAC DSI
AJKA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC DSI
AJKA
28%
63%
2p ktáv.
DEAC DSI
AJKA
13%
58%
3p táv.
DEAC DSI
AJKA
23%
25%
1p bünt.
DEAC DSI
AJKA
57%
71%
DEAC DSI AJKA
Szerzett labda 9 14
Eladott labda 23 15
Lepattanó 34 49
Gólpassz 10 30
Fault 15 12
VAL 30 142
Statisztika
DEAC DSI
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Földvári

Andrea
X 7 3 11 27 0 1 0 0 0 0 3 12 25 1 2 50 8 5 13 0 2 2 1 1 0 0 10 31 0

Gál

Annamária
X 4 1 5 20 0 5 0 0 1 0 1 11 9 2 2 100 2 2 4 1 6 1 4 3 1 2 1 29 0

Bognár-Szabó

Réka
X 3 0 0 0 0 4 0 1 3 33 1 7 14 0 0 0 1 2 3 2 3 1 0 2 0 0 1 25 0

Mezei

Dóra
X 9 2 4 50 1 2 50 1 1 100 4 7 57 0 1 0 0 2 2 0 1 1 1 1 0 0 8 18 0

Mezei-Göttlinger

Anna Ilona
X 9 0 0 0 0 0 0 3 4 75 3 4 75 0 0 0 3 0 3 0 1 3 0 0 2 0 12 18 0

Jávor

Petra
0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 5 0 0 0 0 2 1 3 2 2 1 1 2 0 0 1 25 0

Nagy

Lili
4 1 1 100 1 4 25 0 4 0 2 9 22 0 0 0 0 2 2 2 5 3 3 1 0 0 0 22 0

Papp

Alexandra
1 0 3 0 0 0 0 0 3 0 0 6 0 1 2 50 1 1 2 1 2 3 2 0 0 0 -3 15 0

Záhorszky

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 0

Tóth

Eszter Zsófia
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 0 0 1 0 6 0

Ruzsa-Kis-Schubert

Kinga
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 4 0
Összesen 5 37 7 25 28 2 16 13 5 22 23 14 63 22 4 7 57 17 17 34 9 23 15 12 10 3 3 30 200
AJKA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Petra Judit
X 13 4 9 44 0 0 0 0 2 0 4 11 36 5 5 100 6 4 10 1 3 0 4 6 0 2 24 27 0

Kulcsár

Bianka
X 14 2 4 50 2 3 67 2 4 50 6 11 55 0 0 0 2 3 5 1 0 2 0 3 0 0 18 22 0

Székely-Horváth

Zsuzsanna
X 2 1 4 25 0 0 0 0 4 0 1 8 13 0 0 0 5 0 5 4 1 3 2 3 2 0 10 20 0

Kalocsai

Dorina
X 5 1 3 33 0 0 0 1 2 50 2 5 40 0 0 0 2 4 6 1 2 1 1 3 0 0 11 17 0

Szabó

Bettina Gréta
X 2 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 2 4 50 2 0 2 1 1 0 3 0 0 0 3 14 0

Shirian

Fatime
12 6 6 100 0 0 0 0 0 0 6 6 100 0 0 0 2 0 2 0 0 2 1 1 1 0 17 22 0

Mányoky

Judit Eszter
17 2 2 100 2 2 100 3 6 50 7 10 70 0 0 0 4 0 4 3 5 1 1 4 0 0 21 22 0

Zsovár

Orsolya
8 2 2 100 1 2 50 0 2 0 3 6 50 2 3 67 2 1 3 0 1 1 2 3 0 0 11 19 0

Balsay

Anna
4 1 2 50 1 2 50 0 1 0 2 5 40 0 0 0 4 2 6 2 2 2 0 3 0 1 10 17 0

Lendér

Lilla
7 3 3 100 0 1 0 0 0 0 3 4 75 1 2 50 3 3 6 0 0 0 1 2 0 0 14 11 0

Takács

Emese Réka
2 0 0 0 1 2 50 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 2 0 0 3 9 0
Összesen 5 86 22 35 63 7 12 58 6 24 25 35 71 49 10 14 71 32 17 49 14 15 12 15 30 3 3 142 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek