Női NB I. A csoport- 2019/2020
2020. március 1. | 17:00
21. forduló
Generali Aréna
91 -95
(30-21, 12-24, 23-14, 12-18, 8-8, 6-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Tóth Cecília, Minár László Balázs (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Cziczás László : Gratulálok a Sopronnak, megérdemeltem nyerték meg a találkozót. Azt gondolom, hogy az a csapat, amelyik elbírja az ellene szurkolók nyomását, az nagy dolog. Még nagyobb gratuláció jár a saját csapatomnak, hiszen Goree nélkül játszottunk egy olyan ellenfélel, amelyik éppen a palánk alatt a legveszéyesebb, ez megsüvegelendő. Megpróbálunk a csütörtöki Magyar Kupa negyeddöntőre még jobban felkészülni, és bravúrt elérni. Ma is közel voltunk a bravúrhoz, ha történetesen mi nyerünk egy kosárral, akkor sem szólhatott volna senki egy szótsem. A kosárlabda ünnepe volt ez a találkozó.

Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Én is szeretnék gratulálni a DVTK-nak a teljesítményükhöz. Akik eljöttek ma a csarnokba, fantasztikus hangulatot teremtettek, és két olyan csapat csatáját láthatták, akik vérre menő küzdelmet folytattak és igazi presztízskérdést csináltak a mérkőzésből. Azt gondolom, ez visz előre, a játékosokat és minket, edzőket is. Voltak ugyan hibáink és rossz megoldásaink, de egy ilyen kőkemény hét után, amikor a fizikai felkészítésre helyeztük a hangsúlyt, nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy így beleálltak a meccsbe.

Hazai játékos nyilatkozata
Medgyessy Dóra : Nagyon büszke vagyok a csapatomra és a közönségre is, az ő segítségükre is szükség volt, hogy meccsben tudjunk lenni. Jövő csütörtökön is szeretnénk bizonyítani, hogy van tartása a csapatnak és fel tudjuk venni a versenyt.

Vendég játékos nyilatkozata
Jelena Brooks : Ez volt az egyik legkeményebb meccsünk a szezonban, az Euroligát is beleértve. Rendkívüli fizikai erőfeszítést igényelt a mai mérkőzés. Gratulálok a Miskolcnak és a saját csapatomnak is, hiszen kétszeri hosszabbításban nyertünk. Elkövettünk hibákat, amelyekből tanulnunk kell. Négy nap múlva újra megmérkőzünk, biztosan nem lesz könnyű meccs az sem. Ezt a néhány napot fel kell tudnunk használni arra, hogy készen legyünk.


Dobástérkép
Aluinvent DVTK
Sopron Basket
Aluinvent DVTK
Sopron Basket
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Aluinvent DVTK
Sopron Basket
64%
88%
2p ktáv.
Aluinvent DVTK
Sopron Basket
23%
40%
3p táv.
Aluinvent DVTK
Sopron Basket
45%
28%
1p bünt.
Aluinvent DVTK
Sopron Basket
79%
75%
Aluinvent DVTK Sopron Basket
Szerzett labda 10 8
Eladott labda 12 15
Lepattanó 41 46
Gólpassz 18 23
Fault 24 22
VAL 121 134
Statisztika
Aluinvent DVTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Skoric

Maja
X 22 4 6 67 1 5 20 4 4 100 9 15 60 0 0 0 11 2 13 4 2 2 4 4 0 0 39 49 0

Walker

Shatori
X 26 2 2 100 4 9 44 3 8 38 9 19 47 5 5 100 3 1 4 1 2 4 7 2 0 0 28 48 0

Kravjánszki-Medgyessy

Dóra
X 14 2 4 50 1 3 33 2 6 33 5 13 38 2 4 50 3 0 3 1 3 3 4 7 0 0 16 47 0

Morrison

Ziomara
X 12 2 5 40 0 8 0 1 3 33 3 16 19 5 6 83 7 6 13 3 0 2 4 0 0 0 18 45 0

Pusztai

Petra Panna
X 4 1 1 100 1 3 33 0 0 0 2 4 50 0 0 0 0 0 0 1 1 2 1 2 0 0 5 12 0

Kiss

Angelika
7 2 2 100 0 2 0 0 0 0 2 4 50 3 4 75 3 2 5 0 3 5 2 0 0 0 8 24 0

Zele

Dorina
6 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 3 0 3 0 0 3 0 1 0 0 8 15 0

Kányási

Veronika
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 2 0 0 0 7 0

Szűcs

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 3 0

Katona

Szidónia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Goree

Cyesha Damian
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Frindt

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 91 16 25 64 7 31 23 10 22 45 33 78 42 15 19 79 30 11 41 10 12 24 22 18 0 0 121 250
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

January

Briann
X 7 0 0 0 1 5 20 1 4 25 2 9 22 2 2 100 3 1 4 3 4 4 3 5 0 0 11 40 0

Brooks

Jelena
X 29 4 6 67 3 6 50 3 9 33 10 21 48 6 8 75 8 3 11 3 3 3 6 3 0 0 36 38 0

Crvendakic

Aleksandra
X 9 1 1 100 2 5 40 1 5 20 4 11 36 0 0 0 4 1 5 0 0 2 1 5 0 0 13 38 0

Dupree

Candice Joanna
X 17 3 3 100 4 10 40 0 1 0 7 14 50 3 6 50 9 1 10 0 2 2 6 3 0 0 24 38 0

Czukor

Dalma
X 3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 0 1 1 1 0 2 0 1 0 0 4 18 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
8 1 1 100 2 5 40 0 0 0 3 6 50 2 2 100 2 2 4 1 4 1 3 6 0 0 15 33 0

Határ

Bernadett
14 4 4 100 1 1 100 0 0 0 5 5 100 4 4 100 5 2 7 0 1 3 4 0 0 0 24 24 0

Dubei

Debóra Franciska
4 1 1 100 1 2 50 0 2 0 2 5 40 0 0 0 3 1 4 0 1 3 0 0 0 0 4 13 0

Weninger

Virág
4 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 3 6 0

Varga

Kamilla
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0

Varga

Alíz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 95 14 16 88 14 35 40 7 25 28 35 76 46 18 24 75 34 12 46 8 15 22 24 23 0 0 134 250
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek