Női NB I. A csoport- 2019/2020
2020. március 1. | 18:30
21. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
77-85
(14-19, 20-20, 25-20, 18-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Goda László, Balog György Attila (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Meszlényi Róbert : Még jó, hogy nekünk ez a mérkőzés nem számított az alapszakaszban elért helyezésünk szempontjából. Nem úgy álltunk fel, hogy odaadjuk a meccset az ellenfélnek, de ennél többre ma nem futotta a lányoktól. Szerencsénk sincs.

Vendég edző nyilatkozata
Vanja Miljkovic : A nézők számára valószínűleg nem volt túlságosan szórakoztató mérkőzés, mindkét csapat görcsösen, sok hibával játszott. A Pécs két nehéz idegenbeli találkozón van túl, betegségek is sújtják őket, de ilyen a sport, és mi olyan helyzetben vagyunk, hogy minden lehetőséget meg kell ragadjunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Hegedűs Janka : Nehéz mérkőzés volt. Sok betegünk volt a héten, és akadt sérülés is, úgy pedig problémás edzeni is, hogy nem voltunk meg tízen. És ez látszódott. Megpróbáltunk mindent megtenni a pályán, ennyire futotta.

Vendég játékos nyilatkozata
Vári Zita : Döcögve kezdtünk, de aztán helyükre kerültek a héten gyakorolt védekezés- és támadásbeli elemek. Büszke vagyok a csapatra, fontos győzelmet arattunk.


CSAPAT %
2p köz.
PEAC-Pécs
PINKK-Pécsi 424
62%
62%
2p ktáv.
PEAC-Pécs
PINKK-Pécsi 424
63%
46%
3p táv.
PEAC-Pécs
PINKK-Pécsi 424
35%
31%
1p bünt.
PEAC-Pécs
PINKK-Pécsi 424
83%
68%
PEAC-Pécs PINKK-Pécsi 424
Szerzett labda 7 11
Eladott labda 16 11
Lepattanó 22 28
Gólpassz 22 18
Fault 19 18
VAL 105 113
VIDEÓK
Statisztika
PEAC-Pécs
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Conwright

Maegan Gabrielle
X 18 4 6 67 1 1 100 1 4 25 6 11 55 5 6 83 3 1 4 2 3 1 5 6 0 0 26 37 0

Wentzel

Nóra
X 5 0 1 0 1 3 33 1 4 25 2 8 25 0 0 0 1 0 1 1 2 2 3 4 0 0 6 33 0

Udodenko

Taisiia
X 11 1 3 33 3 3 100 1 4 25 5 10 50 0 0 0 2 1 3 0 3 3 1 5 1 0 13 26 0

Sánta

Petra
X 5 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 1 1 100 1 1 2 0 2 4 2 2 0 0 8 26 0

Bravard

Cierra Nichole
X 9 1 2 50 1 2 50 1 3 33 3 7 43 2 2 100 5 1 6 1 1 2 4 2 2 0 19 22 0

Hegedűs

Janka
16 3 4 75 3 4 75 1 1 100 7 9 78 1 2 50 0 2 2 2 3 4 1 1 0 0 16 28 0

Ruják

Nóra Anna
10 1 2 50 1 3 33 2 3 67 4 8 50 0 0 0 3 0 3 1 1 3 1 1 1 0 12 23 0

Habling

Lara
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 1 0 1 0 0 0 1 1 0 0 6 3 0

Varga

Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 0

Gémes-Sarok

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 13 21 62 10 16 63 7 20 35 30 57 53 10 12 83 16 6 22 7 16 19 18 22 4 0 105 200
PINKK-Pécsi 424
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Stach

Emma
X 23 5 8 63 4 8 50 1 5 20 10 21 48 2 2 100 5 2 7 2 3 4 4 3 0 2 25 36 0

Landry

Shenita
X 15 5 9 56 0 1 0 0 0 0 5 10 50 5 7 71 3 2 5 1 2 3 4 2 0 0 18 30 0

Tenyér

Zsófia
X 11 2 3 67 0 0 0 2 3 67 4 6 67 1 2 50 2 0 2 1 2 2 3 1 0 0 13 28 0

Mandic

Sanja
X 7 2 6 33 0 0 0 0 1 0 2 7 29 3 4 75 5 0 5 2 2 2 6 6 0 0 18 28 0

Jáhni

Zsófia
X 10 3 3 100 0 0 0 1 2 50 4 5 80 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 0 0 11 22 0

Yurkevichus

Tetiana
8 2 4 50 2 4 50 0 0 0 4 8 50 0 0 0 3 2 5 4 0 4 0 1 0 2 14 19 0

Szűcs

Lilla
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 2 0 0 3 14 0

Vári

Zita
5 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 1 2 50 1 0 1 1 0 1 1 0 0 0 5 14 0

Kovács

Kitti Regina
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 0 0 0 6 9 0

Horváth

Zsanett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Laura
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Zsilinszki

Lilla
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 24 39 62 6 13 46 4 13 31 34 65 52 13 19 68 20 8 28 11 11 18 19 18 0 4 113 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek