Női NB I. A csoport- 2019/2020
2020. február 23. | 18:00
20. forduló
NOVOMATIC Aréna
72 -55
(19-11, 16-13, 19-16, 18-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Tőzsér Dénes Kelemen, Frányó Péter (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Örülök a győzelemnek, gratulálok a csapatomnak, és a PEAC-nak is, jó meccset játszottunk! Többször éreztem, hogy támadásban ritmust vesztettünk, sok üres helyzetet hagytunk ki. Közrejátszott ebben a PEAC védekezése, és az is, hogy kintről a dobásaink nem ültek megfelelő százalékban. Végig kontrolláltuk azonban a mérkőzést. Folytatjuk az utunkat tovább. Köszönjük szurkolóinknak, hogy ma is támogattak minket, erre mindig nagy szükségünk van!

Vendég edző nyilatkozata
Meszlényi Róbert : Elégedett vagyok a mérkőzéssel, amit elterveztünk, azt mind megcsináltuk! Csak a kihagyott közeli dobások miatt van némi hiányérzetem. Lehetett volna szorosabb az eredmény, de nem ez a lényeges, hanem az, hogy elvégeztünk mindent, amit terveztünk, és a magunk szintjén nagyon jól játszottunk!

Hazai játékos nyilatkozata
Candice Dupree : A csapat küzdött az utolsó pillanatokig, 40 percen át. Jó mérkőzés volt!

Vendég játékos nyilatkozata
Wentzel Nóra : A mérkőzés elején rengeteg közeli dobást és ziccert hagytunk ki. Ha ezeket értékesítjük, szorosabb első félidő alakulhatott volna ki. A harmadik negyed könnyű kosarakat engedélyeztünk a soproniaknak, nem voltunk eléggé agresszívak. Így alakult ki ez a végeredmény.


Dobástérkép
Sopron Basket
PEAC-Pécs
Sopron Basket
PEAC-Pécs
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron Basket
PEAC-Pécs
80%
34%
2p ktáv.
Sopron Basket
PEAC-Pécs
43%
33%
3p táv.
Sopron Basket
PEAC-Pécs
25%
33%
1p bünt.
Sopron Basket
PEAC-Pécs
68%
59%
Sopron Basket PEAC-Pécs
Szerzett labda 6 7
Eladott labda 14 13
Lepattanó 37 29
Gólpassz 16 14
Fault 19 23
VAL 107 65
Statisztika
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dupree

Candice Joanna
X 18 3 3 100 5 7 71 0 0 0 8 10 80 2 2 100 6 0 6 0 0 1 3 2 0 0 27 31 0

January

Briann
X 6 0 0 0 3 3 100 0 0 0 3 3 100 0 0 0 2 1 3 1 1 1 2 5 0 0 16 24 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
X 8 0 0 0 2 3 67 0 0 0 2 3 67 4 4 100 2 1 3 0 1 3 3 3 0 0 15 23 0

Czukor

Dalma
X 2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 5 0 5 0 1 2 0 1 0 0 5 17 0

Krajisnik

Tina
X 5 1 2 50 1 1 100 0 0 0 2 3 67 1 1 100 3 1 4 1 2 0 2 0 0 0 9 6 0

Határ

Bernadett
10 4 6 67 0 2 0 0 0 0 4 8 50 2 6 33 4 0 4 0 2 4 4 0 1 0 9 26 0

Crvendakic

Aleksandra
0 0 0 0 0 5 0 0 2 0 0 7 0 0 0 0 4 0 4 0 2 1 1 2 0 0 -2 26 0

Dubei

Debóra Franciska
14 0 0 0 1 3 33 3 4 75 4 7 57 3 4 75 3 0 3 0 2 2 4 1 0 0 16 20 0

Brooks

Jelena
7 3 3 100 0 3 0 0 2 0 3 8 38 1 2 50 1 3 4 3 2 4 3 0 1 0 10 12 0

Weninger

Virág
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 1 2 0 0 2 8 0

Varga

Alíz
2 0 0 0 1 2 50 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 4 0

Varga

Kamilla
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 0
Összesen 5 72 12 15 80 13 30 43 3 12 25 28 57 49 13 19 68 31 6 37 6 14 19 23 16 2 0 107 200
PEAC-Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bravard

Cierra Nichole
X 18 3 3 100 0 1 0 3 6 50 6 10 60 3 5 60 7 0 7 0 0 2 3 0 0 0 22 32 0

Conwright

Maegan Gabrielle
X 7 1 6 17 2 4 50 0 0 0 3 10 30 1 2 50 0 0 0 2 4 4 2 6 0 1 5 32 0

Sarok

Nikolett
X 1 0 2 0 0 3 0 0 2 0 0 7 0 1 2 50 0 0 0 0 0 4 1 0 0 1 -6 27 0

Udodenko

Taisiia
X 11 1 7 14 2 4 50 1 2 50 4 13 31 2 4 50 9 2 11 0 1 3 2 1 0 0 13 27 0

Wentzel

Nóra
X 6 3 5 60 0 2 0 0 0 0 3 7 43 0 0 0 3 1 4 1 2 1 4 2 0 0 11 26 0

Sánta

Petra
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 4 3 0 0 6 16 0

Szabó

Fanni Andrea
4 1 4 25 0 0 0 0 3 0 1 7 14 2 2 100 1 1 2 2 0 2 1 1 0 0 4 15 0

Hegedűs

Janka
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 2 0 4 4 0 0 0 0 0 11 0

Kaposi

Pálma
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 1 2 1 0 0 2 0 0 0 5 5 0

Ruják

Nóra Anna
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 2 5 0

Varga

Eszter
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 3 4 0

Habling

Lara
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 55 10 29 34 5 15 33 5 15 33 20 59 34 10 17 59 23 6 29 7 13 23 19 14 0 2 65 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek