Női NB I. A csoport- 2019/2020
2020. február 12. | 17:00
18. forduló
Ludovika Aréna
79 -70
(23-23, 17-19, 12-13, 27-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Nagy Viktor, Fodor Attila (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Gratulálok a csapatomnak, hiszen úgy győztünk közel tíz ponttal, hogy nem kosárlabdáztunk jól. Az első félidőben nem működött a védekezésünk, a szünet után a zónánkra viszont nem találta az ellenszert a Pécs. Büszke vagyok rá, hogy megnyertük a lepattanózást, az eladott labdáinkkal viszont 16 pontot engedélyeztünk ellenfelünknek. Azért is fontos ez a győzelem, mert így majdhogynem bebiztosítottuk a helyünket az első négyben az alapszakasz végére. Remélem, hogy vasárnap jó hangulatú meccset játszunk a DVTK ellen.

Vendég edző nyilatkozata
Meszlényi Róbert : Húsz-huszonöt percig mi voltunk felül, a harmadik negyed elején viszont elveszítettük a ritmusunkat. Sok üres dobást kihagytunk, picit el is fáradtunk, a Csatánál pedig extra kosarak és extra teljesítmények is akadtak. A negyedik negyedben már csak küzdeni tudtunk, de nem volt esélyünk a magunk javára fordítani a meccset. Fontos lenne kitolni a jó periódusunkat hosszabbra, hiszen még szeretnénk egy-két meccset nyerni az alapszakaszban.

Hazai játékos nyilatkozata
Zala Friskovec : Negyven percen keresztül kemény mérkőzés volt. Nagyon boldogok vagyunk, hiszen a szünet utáni első meccset megnyertük, sokat jelent ez nekünk. Az első félidőben mutatott védekezésünkkel ugyanakkor nem lehetünk elégedettek, ezen feltétlenül javítanunk kell. Meg kell tartanunk ezt a ritmust a későbbiekre is.

Vendég játékos nyilatkozata
Maegan Conwright : Jó első féldőt produkáltunk, a harmadik negyedben azonban elveszítettük a ritmust, a hátrányunkat pedig a negyedik játékrészben szedtük össze. Jobban kell játszanunk a második félidőben a következő mérkőzéseken.


Dobástérkép
NKE-FCSM Csata
PEAC-Pécs
NKE-FCSM Csata
PEAC-Pécs
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
NKE-FCSM Csata
PEAC-Pécs
65%
53%
2p ktáv.
NKE-FCSM Csata
PEAC-Pécs
25%
47%
3p táv.
NKE-FCSM Csata
PEAC-Pécs
42%
25%
1p bünt.
NKE-FCSM Csata
PEAC-Pécs
86%
71%
NKE-FCSM Csata PEAC-Pécs
Szerzett labda 5 12
Eladott labda 14 9
Lepattanó 27 26
Gólpassz 15 18
Fault 18 17
VAL 105 100
Statisztika
NKE-FCSM Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Cannon

Emma Jean
X 19 7 11 64 0 1 0 1 2 50 8 14 57 2 3 67 6 3 9 0 2 1 4 1 0 1 24 35 0

Friskovec

Zala
X 22 3 6 50 1 3 33 4 6 67 8 15 53 2 2 100 2 1 3 2 4 3 3 2 0 0 21 35 0

Lelik

Réka
X 18 1 1 100 0 1 0 4 8 50 5 10 50 4 4 100 3 1 4 1 2 4 7 6 0 0 29 32 0

Horváth

Bernadett Katalin
X 3 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 2 2 0 3 0 0 1 31 0

Gustafson

Megan Elizabeth
X 9 3 3 100 0 1 0 1 2 50 4 6 67 0 1 0 5 0 5 0 2 5 1 0 4 0 14 27 0

Mányoky

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 2 1 0 2 3 0 4 18 0

Radócz

Fanni
8 1 2 50 1 1 100 0 3 0 2 6 33 4 4 100 2 1 3 0 0 2 2 1 0 0 10 17 0

Boros

Júlia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 0 0 2 5 0

Horváth

Fruzsina Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Angyal

Barbara
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Solymosi

Noémi
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 15 23 65 2 8 25 11 26 42 28 57 49 12 14 86 20 7 27 5 14 18 17 15 7 1 105 200
PEAC-Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Conwright

Maegan Gabrielle
X 17 6 11 55 2 4 50 0 1 0 8 16 50 1 1 100 1 0 1 3 2 0 2 9 0 1 22 35 0

Bravard

Cierra Nichole
X 19 3 6 50 2 4 50 2 2 100 7 12 58 3 4 75 5 1 6 1 1 4 2 2 0 2 23 34 0

Udodenko

Taisiia
X 9 2 4 50 1 4 25 0 0 0 3 8 38 3 6 50 5 0 5 3 1 3 4 0 0 1 12 34 0

Sarok

Nikolett
X 5 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 3 4 75 2 0 2 0 1 3 4 1 0 0 6 27 0

Wentzel

Nóra
X 10 3 4 75 1 2 50 0 1 0 4 7 57 2 2 100 3 1 4 2 2 1 5 2 0 1 18 24 0

Szabó

Fanni Andrea
8 3 4 75 1 1 100 0 2 0 4 7 57 0 0 0 3 1 4 2 0 1 0 2 1 1 14 24 0

Hegedűs

Janka
2 0 2 0 1 1 100 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 2 3 0 0 2 1 1 0 0 5 10 0

Sánta

Petra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 1 0 0 1 7 0

Kaposi

Pálma
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 1 -1 3 0

Habling

Lara
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Varga

Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ruják

Nóra Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 18 34 53 8 17 47 2 8 25 28 59 47 12 17 71 21 5 26 12 9 17 18 18 1 7 100 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek