Női NB I. A csoport- 2019/2020
2019. december 14. | 18:00
11. forduló
Kozármislenyi Sportcsarnok
54-96
(8-30, 20-23, 18-21, 8-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Nyilas István, Hervay Tibor, Vida József (Kis Balázs Ferenc)

Hazai edző nyilatkozata
Vanja Miljkovic : Az első percektől megmutatta a Sopron, milyen kemény csapat, megtapasztaltuk, mi az Euroliga-szint, de mi igazából a Ceglédre készülünk.

Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Büszke vagyok a szépen előrelépő fiatalokra, agresszíven, végig kontrollálva nyertünk, bár a második-harmadik negyedben kissé felpuhult a védekezésünk. A fiatalok megmutatták, hogy jól dolgoznak az edzéseken.

Hazai játékos nyilatkozata
Tenyér Zsófia : Az első félidőben nem sikerült megvalósítanunk az edzőnk utasításait a nagyon erős Sopron ellen, a félidő után védekezést váltottunk, ami jobban sikerült. Dolgoznunk kell tovább, jövő héten a Cegléd ellen kell bizonyítanunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Varga Alíz : Örülök a győzelemnek és annak, hogy megvalósítottuk az edzőnk utasításait, valamint mi fiatalok is jól teljesítettünk.


CSAPAT %
2p köz.
PINKK-Pécsi 424
Sopron Basket
41%
67%
2p ktáv.
PINKK-Pécsi 424
Sopron Basket
33%
60%
3p táv.
PINKK-Pécsi 424
Sopron Basket
36%
33%
1p bünt.
PINKK-Pécsi 424
Sopron Basket
71%
81%
PINKK-Pécsi 424 Sopron Basket
Szerzett labda 9 12
Eladott labda 19 11
Lepattanó 25 36
Gólpassz 8 25
Fault 18 14
VAL 53 143
VIDEÓK
Statisztika
PINKK-Pécsi 424
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Stach

Emma
X 13 2 4 50 1 2 50 2 5 40 5 11 45 1 2 50 1 1 2 3 2 3 4 2 0 0 15 36 0

Tenyér

Zsófia
X 6 0 4 0 0 1 0 2 5 40 2 10 20 0 0 0 3 0 3 1 5 4 2 3 1 2 3 36 0

Landry

Shenita
X 17 2 3 67 5 9 56 0 0 0 7 12 58 3 3 100 4 1 5 1 3 1 5 1 0 0 21 35 0

Szűcs

Lilla
X 8 2 5 40 0 2 0 1 2 50 3 9 33 1 2 50 2 0 2 1 0 3 1 0 0 0 5 21 0

Jáhni

Zsófia
X 2 1 4 25 0 1 0 0 1 0 1 6 17 0 0 0 0 2 2 1 0 1 0 0 0 0 0 15 0

Vári

Zita
4 2 2 100 0 1 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 2 0 2 0 3 1 2 0 0 0 3 17 0

Kovács

Kitti Regina
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 0 1 2 0 0 0 0 1 13 0

4 2 5 40 0 1 0 0 0 0 2 6 33 0 0 0 5 1 6 2 3 1 0 1 0 0 6 13 0

Zsilinszki

Lilla
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0

Chroméj

Hajnalka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 1 0 0 -1 5 0

Séra

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Pucz

Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 54 11 27 41 6 18 33 5 14 36 22 59 37 5 7 71 20 5 25 9 19 18 14 8 1 2 53 200
Sopron Basket
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Alíz
X 15 2 2 100 4 7 57 0 0 0 6 9 67 3 4 75 8 3 11 1 0 3 2 1 0 0 26 37 0

Dubei

Debóra
X 22 1 1 100 2 2 100 5 7 71 8 10 80 1 2 50 5 0 5 1 3 2 2 3 1 0 28 30 0

Crvendakic

Aleksandra
X 12 4 4 100 1 2 50 0 1 0 5 7 71 2 2 100 5 0 5 2 0 0 3 3 0 0 23 16 0

Határ

Bernadett
X 15 4 5 80 2 4 50 0 0 0 6 9 67 3 3 100 4 2 6 2 2 2 3 0 0 0 21 15 0

January

Briann Jolie
X 6 1 1 100 1 1 100 0 1 0 2 3 67 2 2 100 1 1 2 0 3 0 1 3 0 0 8 14 0

Czukor

Dalma
6 1 3 33 2 4 50 0 3 0 3 10 30 0 0 0 1 0 1 1 2 3 1 4 0 0 4 29 0

Weninger

Virág
11 1 4 25 2 3 67 1 3 33 4 10 40 2 2 100 1 1 2 4 1 2 2 4 0 0 16 29 0

Varga

Kamilla
3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 2 0 0 4 15 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
4 0 0 0 1 2 50 0 2 0 1 4 25 2 4 50 1 1 2 1 0 1 3 5 1 0 11 11 0

Varga

Sára
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 2 4 0
Összesen 5 96 14 21 67 15 25 60 7 21 33 36 67 54 17 21 81 28 8 36 12 11 14 18 25 2 1 143 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek