Női NB I. A csoport- 2019/2020
2019. december 7. | 15:00
10. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
71 -94
(14-30, 24-19, 20-25, 13-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pozsonyi László, Lengyel Ádám József, Sallai István József (Zalai Ákos István)

Hazai edző nyilatkozata
Balogh Judit : Mindig azt remélem, hogy a Mikulás puttonyában csoki lesz és nem virgács, de sajnos ez sosincs így. Ugyanakkor aminek mégis örülnünk kell, az a magyar fiatalok játéka volt a mai meccsen. Nekünk ezt fel kell vállalnunk, hogy lehetőséget adunk nekik, mert így derül ki az is, hogy jóval több van bennük, mint sokan gondolnák. Úgyhogy ha csak egy icipici csokitojás is volt amit kaptunk, mégis kaptunk ma valamit.

Vendég edző nyilatkozata
Horváth Zsófia : A győzelem tényének örülhetünk és örülünk is, a mutatott játéknak kevésbé. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ekkora hullámvölgyeink legyenek egy mérkőzésen belül, főleg védekezésben, mert az előbb-utóbb megbosszulja magát. Ezzel együtt a csapatnak gratulálok a győzelemhez, de gratulálok a BEAC-nak is, mert megrángatták az oroszlán bajszát.

Hazai játékos nyilatkozata
Tóth Dorina : Még mindig sok volt az eladott labdánk, a kizárásokkal, lepattanózással is hadilábon álltunk. A második negyed játéka viszont bíztató volt.

Vendég játékos nyilatkozata
Kuttor Enikő : Egyetértek a vezetőedzőnkkel, a védekezésünket mindenképpen javítani kell. A győzelemnek ezzel együtt örülünk és dolgoznunk kell tovább.


Dobástérkép
ELTE BEAC Újbuda
ZTE NKK
ELTE BEAC Újbuda
ZTE NKK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
ELTE BEAC Újbuda
ZTE NKK
79%
69%
2p ktáv.
ELTE BEAC Újbuda
ZTE NKK
22%
31%
3p táv.
ELTE BEAC Újbuda
ZTE NKK
15%
38%
1p bünt.
ELTE BEAC Újbuda
ZTE NKK
65%
79%
ELTE BEAC Újbuda ZTE NKK
Szerzett labda 4 11
Eladott labda 14 9
Lepattanó 22 38
Gólpassz 15 27
Fault 20 18
VAL 80 145
Statisztika
ELTE BEAC Újbuda
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Laklóth

Anna
X 18 5 8 63 0 2 0 1 1 100 6 11 55 5 5 100 2 2 4 1 1 4 5 6 0 1 28 40 0

Galántai

Alma Eszter
X 12 3 3 100 0 1 0 1 4 25 4 8 50 3 4 75 4 0 4 1 1 1 4 4 0 0 19 37 0

Fogg

Abigail Margaret Anna
X 5 2 2 100 0 2 0 0 2 0 2 6 33 1 1 100 5 0 5 0 2 3 1 1 0 0 6 20 0

Mérész

Beatrix
X 7 2 2 100 1 2 50 0 1 0 3 5 60 1 2 50 1 1 2 1 1 3 1 1 0 1 8 16 0

Li

Ameela
X 3 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 4 7 0

György

Tímea
10 5 7 71 0 4 0 0 0 0 5 11 45 0 1 0 2 3 5 0 1 3 1 0 0 0 8 27 0

Juhász

Angéla Blanka
8 3 3 100 1 2 50 0 0 0 4 5 80 0 1 0 0 0 0 0 3 1 1 1 1 0 6 17 0

Szabó

Dóra
8 2 2 100 2 4 50 0 3 0 4 9 44 0 1 0 0 0 0 0 3 0 1 0 0 0 0 16 0

Tóth

Dorina
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 2 2 0 2 0 0 -1 10 0

Orosz

Lea Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 -1 7 0

Zsámár

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 1 0 0 0 3 3 0

Vincze

Virág
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 23 29 79 4 18 22 2 13 15 29 60 48 11 17 65 16 6 22 4 14 20 18 15 1 2 80 200
ZTE NKK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ruff-Nagy

Dóra
X 12 3 3 100 0 1 0 2 4 50 5 8 63 0 0 0 2 0 2 2 0 1 1 7 0 1 21 32 0

Burkholder

Kirby
X 15 4 7 57 0 4 0 2 7 29 6 18 33 1 2 50 2 5 7 1 1 2 1 5 0 0 15 29 0

Kovács

Georgina
X 3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 1 4 1 3 0 0 6 28 0

Horti

Dóra
X 12 3 5 60 0 1 0 0 1 0 3 7 43 6 6 100 9 1 10 2 2 2 5 4 0 0 27 22 0

Boonstra

Janis Ndiba
X 10 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 5 7 71 2 2 4 1 2 1 6 3 0 0 17 19 0

Andela

Delic
10 1 1 100 1 1 100 2 4 50 4 6 67 0 0 0 1 0 1 3 1 2 0 3 2 0 16 25 0

Keyona Lavette

Hayes
25 7 9 78 2 4 50 0 0 0 9 13 69 7 9 78 6 3 9 1 1 1 6 2 0 0 36 21 0

Kuttor

Enikő
5 0 1 0 1 1 100 1 2 50 2 4 50 0 0 0 2 1 3 0 0 0 0 0 0 0 6 12 0

Jurkó

Noémi
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 6 0

Dömötör

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 3 0

Preisinger

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 0 0 3 0
Összesen 5 94 20 29 69 4 13 31 9 24 38 33 66 50 19 24 79 26 12 38 11 9 18 20 27 2 1 145 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek