Női NB I. A csoport- 2019/2020
2019. december 1. | 18:00
9. forduló
Ceglédi Városi Sportcsarnok (Gál József)
72 -82
(17-23, 10-20, 26-20, 19-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Tőzsér Dénes Kelemen, Szilágyi Bálint (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Gabriel Carrasco : 21 eladott labdával nem lehet meccset nyerni, hiszen ez 1 lehetőség az ellenfélnek a pontszerzésre. Szerencsére a védekezésünk a második félidőben már jó volt, így ezzel együtt is szorosabbá tudtuk tenni a végét, de a sok korábbi hibát már nem tudtuk kijavítani.

Vendég edző nyilatkozata
Milos Pavlovic : Folyamatosan tudtuk azt játszani, amit elterveztünk. Számítottunk rá, hogy a Cegléd a szünet után mindent egy lapra feltéve fog rohamozni, de próbáltunk higgadtak maradni. Bár sok esetben hagytuk, hogy tiszta dobóhelyzetbe kerüljenek, de nem kapkodtunk, így végig előnyben játszva nyertük meg a meccset.

Hazai játékos nyilatkozata
Kristina Higgins : Az első félidőben nagyon rossz ritmusban játszottunk. A másodikban már jó volt a védekezésünk és ekkor fel tudtunk zárkózni, de túl nagy volt a hátrány. A jövőben már az egész meccseket kellene úgy kezdeni, mint most a második félidőt.

Vendég játékos nyilatkozata
Sandra Ygueravide : Jól kezdtünk, jó ritmusban tudtunk játszani s szerencsére működött, amit elterveztünk. A szünet után tudtuk, hogy megpróbál felzárkózni a hazai csapat, de figyeltünk, hogy ekkor se kezdjünk kapkodni, nyugodtak maradtunk és nem is adtuk ki a kezünkből a mérkőzést.


Dobástérkép
VBW CEKK Cegléd
UNI Győr MÉLY-ÚT
VBW CEKK Cegléd
UNI Győr MÉLY-ÚT
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
VBW CEKK Cegléd
UNI Győr MÉLY-ÚT
59%
52%
2p ktáv.
VBW CEKK Cegléd
UNI Győr MÉLY-ÚT
27%
42%
3p táv.
VBW CEKK Cegléd
UNI Győr MÉLY-ÚT
64%
55%
1p bünt.
VBW CEKK Cegléd
UNI Győr MÉLY-ÚT
68%
83%
VBW CEKK Cegléd UNI Győr MÉLY-ÚT
Szerzett labda 10 15
Eladott labda 20 15
Lepattanó 21 30
Gólpassz 11 19
Fault 15 23
VAL 90 115
Statisztika
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Brezinova

Renata
X 17 2 2 100 0 1 0 4 6 67 6 9 67 1 1 100 11 0 11 0 1 0 3 3 0 0 30 34 0

Gorjanácz

Ágnes
X 13 1 3 33 0 2 0 2 4 50 3 9 33 5 7 71 1 0 1 1 3 2 7 0 1 0 12 30 0

Swanier

Naketia Marie
X 1 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 4 0 1 1 100 0 1 1 0 1 4 1 3 0 0 1 25 0

Higgins

Kristina Jasmine
X 14 4 5 80 1 1 100 0 0 0 5 6 83 4 6 67 1 0 1 1 1 3 5 0 0 0 17 25 0

Szirony

Dorina
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 2 1 1 0 0 0 1 10 0

Böröndy

Dominika
13 4 5 80 1 2 50 1 2 50 6 9 67 0 0 0 1 0 1 4 3 1 1 3 0 0 16 25 0

Stankiewicz

Angelika Anna
12 1 2 50 1 2 50 2 2 100 4 6 67 2 4 50 0 0 0 3 4 0 5 0 0 0 12 20 0

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
0 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 2 0 0 -1 14 0

Révész

Luca
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 3 1 0 0 0 0 1 8 0

Licskai

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 0 7 0

Király

Andrea
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0

Biczó

Laura
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 13 22 59 3 11 27 9 14 64 25 47 53 13 19 68 20 1 21 10 20 15 23 11 1 0 90 200
UNI Győr MÉLY-ÚT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hruscakova

Zofia
X 16 3 7 43 1 3 33 2 2 100 6 12 50 2 2 100 6 1 7 1 2 2 2 2 0 0 20 31 0

Ygueravide Viana

Sandra
X 19 3 4 75 3 4 75 2 4 50 8 12 67 1 2 50 3 0 3 1 4 3 4 3 0 0 21 28 0

Dombai

Réka
X 17 2 5 40 0 2 0 3 5 60 5 12 42 4 4 100 4 2 6 7 2 2 3 3 0 0 27 27 0

Raksányi

Krisztina
X 11 1 2 50 0 1 0 3 6 50 4 9 44 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 4 0 0 12 27 0

Barnai

Judit Eszter
X 2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 0 3 3 0 0 3 1 0 0 0 4 14 0

DeVaughn

Alicia Renee
9 3 3 100 1 2 50 0 0 0 4 5 80 1 2 50 4 1 5 3 3 5 2 2 0 0 16 23 0

Papp

Klaudia
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 4 2 1 4 0 0 3 21 0

Czank

Timea
5 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 2 2 100 1 1 2 0 0 1 1 0 0 1 6 13 0

Varga

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 4 0 0 2 1 0 0 0 5 9 0

Dúl

Panka Dulcinea
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 4 0

Mansaré

Anna Manty
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 2 3 0

Török

Ágnes Zsuzsanna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 13 25 52 5 12 42 12 22 55 30 59 51 10 12 83 21 9 30 15 15 23 15 19 0 1 115 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek