Női NB I. A csoport- 2019/2020
2019. november 6. | 19:30
2. forduló
Kozármislenyi Sportcsarnok
65 -97
(11-14, 14-30, 16-19, 24-34)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, Söjtöry Tamás Ferenc, Vida József (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Vanja Miljkovic : Ugyanazok a problémák jöttek elő, mint az előző mérkőzéseken, most is sok labdát adtunk el. Jól kezdtünk, de amint alábbhagyott a koncentrációnk, visszaestünk. Voltak jó perceink, de elvétve láttam azt a csapattól, amit szeretnék. Az utolsó négy percben túlzó lett a különbség.

Vendég edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Sikerült megszereznünk zsinórban a hatodik győzelmünket, így stabil pozícióból mehetünk a válogatott összetartása és meccse miatt beiktatott szünetre. Nem kezdtünk túl jól, de szerencsére tíz játékost tudtam rotálni. Azzal elégedetlen vagyok, hogy sok lepattanót hagytunk az ellenfélnek, és sok eladott labdánk volt.

Hazai játékos nyilatkozata
Emma Stach : Túl sok eladott labdánk volt, az ellenfelünk ezeket könnyű leindítás kosarakkal büntette. Rosszul reagáltunk a zónára, elvesztettük az agresszivitásunkat. Következik a szünet, azon fogunk dolgozni, hogy kijavítsuk ezeket a hibákat és hogy az egész meccsen fenn tudjuk tartani a megfelelő ritmust.

Vendég játékos nyilatkozata
Horváth Bernadett : Álmosan kezdtük a mérkőzést, de fokozatosan belerázódtunk. Sok hibával játszottunk, de nagyon örülök, hogy megszereztük sorozatban a hatodik győzelmünket.


Dobástérkép
PINKK-Pécsi 424
NKE-FCSM Csata
PINKK-Pécsi 424
NKE-FCSM Csata
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PINKK-Pécsi 424
NKE-FCSM Csata
41%
71%
2p ktáv.
PINKK-Pécsi 424
NKE-FCSM Csata
38%
58%
3p táv.
PINKK-Pécsi 424
NKE-FCSM Csata
20%
45%
1p bünt.
PINKK-Pécsi 424
NKE-FCSM Csata
84%
84%
PINKK-Pécsi 424 NKE-FCSM Csata
Szerzett labda 6 16
Eladott labda 22 21
Lepattanó 22 26
Gólpassz 14 19
Fault 27 23
VAL 69 147
Statisztika
PINKK-Pécsi 424
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Stach

Emma
X 19 2 6 33 3 5 60 2 3 67 7 14 50 3 3 100 3 1 4 2 3 5 2 7 0 4 24 38 0

Landry

Shenita
X 23 7 12 58 1 5 20 0 0 0 8 17 47 7 10 70 5 4 9 0 3 4 8 0 0 1 25 38 0

Szűcs

Lilla Katalin
X 6 2 6 33 1 1 100 0 1 0 3 8 38 0 0 0 2 0 2 1 2 3 2 1 0 2 5 32 0

Tenyér

Zsófia
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 5 5 4 4 0 0 3 27 0

Zsilinszki

Lilla
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 0 1 1 4 16 0

Vári

Zita
7 0 3 0 0 0 0 0 3 0 0 6 0 7 8 88 1 0 1 1 3 3 4 1 0 1 4 21 0

Kovács

Kitti Regina
6 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 4 4 100 1 3 4 1 3 4 2 0 0 0 9 14 0

Jáhni

Zsófia Anna
0 0 2 0 0 3 0 0 1 0 0 6 0 0 0 0 0 1 1 0 2 1 0 1 1 1 -5 12 0

Horváth

Zsanett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Pucz

Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Laura
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Chroméj

Hajnalka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 65 13 32 41 6 16 38 2 10 20 21 58 36 21 25 84 13 9 22 6 22 27 23 14 2 10 69 200
NKE-FCSM Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lelik

Réka
X 22 2 2 100 2 3 67 4 6 67 8 11 73 2 4 50 5 0 5 5 4 2 3 3 1 0 30 28 0

Gustafson

Megan Elizabeth
X 17 4 5 80 0 1 0 0 0 0 4 6 67 9 12 75 5 2 7 2 3 3 7 2 3 1 30 25 0

Radócz

Fanni
X 5 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 2 2 100 3 1 4 2 1 3 2 1 3 0 16 23 0

Horváth

Bernadett Katalin
X 14 2 2 100 0 1 0 1 3 33 3 6 50 7 7 100 0 0 0 3 2 1 5 5 0 0 22 22 0

Angyal

Barbara
X 3 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 2 4 0 2 0 0 2 12 0

Cannon

Emma Jean
8 4 8 50 0 0 0 0 1 0 4 9 44 0 0 0 5 1 6 0 3 3 4 0 1 1 11 26 0

Friskovec

Zala
13 2 2 100 1 2 50 1 3 33 4 7 57 4 4 100 1 0 1 2 2 3 2 4 0 0 17 23 0

Mányoky

Réka
6 1 1 100 1 1 100 0 2 0 2 4 50 2 2 100 1 1 2 2 2 2 3 2 2 0 13 23 0

Boros

Júlia
7 0 1 0 2 2 100 1 3 33 3 6 50 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 2 12 0

Solymosi

Noémi
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 0 1 1 0 0 0 4 6 0

Horváth

Fruzsina Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 97 15 21 71 7 12 58 9 20 45 31 53 58 26 31 84 20 6 26 16 21 23 27 19 10 2 147 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek