Női NB I. A csoport- 2019/2020
2019. november 2. | 18:00
7. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
101 -58
(33-9, 24-15, 30-17, 14-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Boros Tamás, Kulcsár Tibor, Rácz Zsolt Róbert (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Milos Pavlovic : Nemcsak az eredménnyel, hanem a hozzáállással is elégedett lehetek. A hétközi súlyos vereség után megint fel tudtunk állni, végig irányítottuk a játékot. Jövő héten még lesz egy kupameccsünk Portugáliában, utána hosszabb szünet következik, ezt az időt kell kihasználni, hogy javuljunk abban, amiben kell.

Vendég edző nyilatkozata
Balogh Judit : Nehéz értékelni egy ilyen meccs után. Gyakorlatilag mindennel próbálkoztunk, de semmi nem jött össze. Ravasz csapat vagyunk, igyekszünk elaltatni az ellenfeleket, hogy a végén aztán mi nevessünk. Ez most nem sikerült…

Hazai játékos nyilatkozata
Dúl Panka : Az elején úgy kezdtünk, ahogy megbeszéltük védekezésben, támadásban. Ezzel megalapoztuk a mérkőzést, utána végig kézben tartottul az eredményt és a játékoz.

Vendég játékos nyilatkozata
Laklóth Anna : Természetesen nem ilyen kezdésre számítottunk, de a győri csapat minden hibánkat kihasználta, és ilyen különbséggel is megérdemelten nyert, amihez gratulálok is nekik.


Dobástérkép
UNI Győr MÉLY-ÚT
ELTE BEAC Újbuda
UNI Győr MÉLY-ÚT
ELTE BEAC Újbuda
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
UNI Győr MÉLY-ÚT
ELTE BEAC Újbuda
81%
50%
2p ktáv.
UNI Győr MÉLY-ÚT
ELTE BEAC Újbuda
47%
42%
3p táv.
UNI Győr MÉLY-ÚT
ELTE BEAC Újbuda
53%
33%
1p bünt.
UNI Győr MÉLY-ÚT
ELTE BEAC Újbuda
78%
80%
UNI Győr MÉLY-ÚT ELTE BEAC Újbuda
Szerzett labda 12 3
Eladott labda 10 19
Lepattanó 30 18
Gólpassz 32 17
Fault 15 15
VAL 156 60
Statisztika
UNI Győr MÉLY-ÚT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dombai

Réka
X 9 3 4 75 0 1 0 1 6 17 4 11 36 0 0 0 3 0 3 2 2 1 2 3 0 1 10 23 0

Barnai

Judit Eszter
X 14 6 7 86 0 1 0 0 0 0 6 8 75 2 3 67 2 1 3 1 1 1 3 1 0 0 18 21 0

Hruscakova

Zofia
X 27 6 7 86 3 4 75 2 2 100 11 13 85 3 3 100 6 3 9 1 0 1 3 3 0 0 41 20 0

Czank

Timea
X 7 0 0 0 2 3 67 1 2 50 3 5 60 0 0 0 0 0 0 1 1 3 2 1 0 0 8 17 0

Ygueravide Viana

Sandra
X 6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 1 0 1 2 1 1 3 7 0 0 17 16 0

Dúl

Panka Dulcinea
13 1 1 100 1 1 100 3 4 75 5 6 83 0 1 0 0 0 0 3 0 1 1 6 0 0 21 19 0

Török

Ágnes Zsuzsanna
9 3 4 75 0 0 0 1 1 100 4 5 80 0 0 0 3 1 4 0 0 0 0 2 1 0 15 17 0

DeVaughn

Alicia Renee
4 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 2 3 5 1 0 4 0 1 0 0 10 16 0

Mansaré

Anna Manty
2 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 1 0 0 2 14 0

Varga

Zsófia
10 4 5 80 0 1 0 0 0 0 4 6 67 2 2 100 1 0 1 0 2 1 1 2 0 0 10 14 0

Révész

Boróka
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 4 0 0 5 13 0

Kéita

Aya Júlia
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 2 0 0 1 0 0 -1 10 0
Összesen 5 101 25 31 81 7 15 47 10 19 53 42 65 65 7 9 78 21 9 30 12 10 15 15 32 1 1 156 200
ELTE BEAC Újbuda
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Laklóth

Anna
X 8 1 5 20 0 2 0 2 6 33 3 13 23 0 0 0 0 1 1 2 4 0 2 6 0 1 5 35 0

Fogg

Abigail Margaret Anna
X 10 3 4 75 0 1 0 1 2 50 4 7 57 1 1 100 0 0 0 0 2 3 4 0 0 0 9 18 0

Galántai

Alma Eszter
X 2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 0 1 1 0 3 2 0 2 0 0 0 18 0

Li

Ameela
X 6 1 3 33 1 1 100 0 3 0 2 7 29 2 2 100 1 0 1 1 4 2 2 3 0 0 4 17 0

Juhász

Angéla Blanka
X 2 0 1 0 1 1 100 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 0 2 1 0 0 0 4 7 0

Laufer

Gabriella
15 3 3 100 1 3 33 2 2 100 6 8 75 1 2 50 6 2 8 0 2 0 1 1 0 0 20 32 0

Orosz

Lea Zsófia
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 2 0 0 6 24 0

Mérész

Beatrix
4 2 5 40 0 1 0 0 0 0 2 6 33 0 0 0 2 0 2 0 2 1 1 2 1 0 4 23 0

Szabó

Dóra
8 2 3 67 2 3 67 0 1 0 4 7 57 0 0 0 2 0 2 0 1 3 1 1 0 0 8 17 0

Zsámár

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0

Gocsman

Ágota Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0

Tóth

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 0
Összesen 5 58 13 26 50 5 12 42 6 18 33 24 56 43 4 5 80 12 6 18 3 19 15 15 17 1 1 60 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek