Női NB I. A csoport- 2019/2020
2019. október 9. | 18:30
3. forduló
Ceglédi Városi Sportcsarnok (Gál József)
65 -77
(25-20, 14-19, 17-18, 9-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Fodor Attila, Balogh Gyula (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Gabriel Carrasco : Két részre bontható a mérkőzés. Az első, ami a negyedik negyed közepéig tartott, kiegyenlített játékkal. A hajrában azonban 4 tiszta dobást is engedtünk az ellenfélnek, akik ráadásul ma nagyon jó százalékkal dobták a triplákat, és innen már nem tudtunk visszakapaszkodni.

Vendég edző nyilatkozata
Molnár József : Az első negyedben sok pontot engedtünk az ellenfelünknek. A második negyed elejétől rendeztük a védekezést, utána már egy egál meccs volt a végéig, és a negyedik negyedben még egyet tudtunk emelni a védekezés intenzitásán, ami annyi energiát adott, hogy a támadásainkat sokkal jobb százalékkal fejeztük be, végre volt türelmünk végig játszani a támadásainkat.

Hazai játékos nyilatkozata
Kristina Higgins : Keményen küzdöttünk, próbálunk mérkőzésről mérkőzésre jobban játszani. A negyedik negyed vége sajnos nem sikerült, de bízunk benne, hogy a következő meccsen már 40 percig tart majd, ami ma csak a zárónegyed közepéig sikerült.

Vendég játékos nyilatkozata
Horti Dóra : Gratulálok a Ceglédnek, mert egy ideig úgy állt, hogy ők fogják megnyerni a meccset, nagyon jól kezdtek és ismét hátrányba kerültünk, ahogy az előző meccseken is. Ahogy folyt a meccs, egyre jobban összeállt a csapat, csak most már úgy kéne kezdeni, hogy az elejétől jól játszik a csapat, nem pedig valahogy megnyerni.


Dobástérkép
VBW CEKK Cegléd
ZTE NKK
VBW CEKK Cegléd
ZTE NKK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
VBW CEKK Cegléd
ZTE NKK
70%
50%
2p ktáv.
VBW CEKK Cegléd
ZTE NKK
8%
47%
3p táv.
VBW CEKK Cegléd
ZTE NKK
16%
37%
1p bünt.
VBW CEKK Cegléd
ZTE NKK
76%
88%
VBW CEKK Cegléd ZTE NKK
Szerzett labda 4 9
Eladott labda 10 12
Lepattanó 25 40
Gólpassz 8 19
Fault 17 19
VAL 73 116
Statisztika
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Gorjanácz

Ágnes
X 12 2 2 100 0 4 0 2 7 29 4 13 31 2 3 67 1 0 1 0 1 2 3 1 0 1 6 36 0

Swanier

Naketia Marie
X 9 2 4 50 0 1 0 1 5 20 3 10 30 2 2 100 7 2 9 1 5 2 2 3 0 0 12 36 0

Higgins

Kristina Jasmine
X 19 7 10 70 0 1 0 0 0 0 7 11 64 5 8 63 4 3 7 1 0 2 6 0 1 0 27 30 0

Brezinova

Renata
X 4 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 2 2 100 2 0 2 0 0 1 1 1 0 0 5 20 0

Szirony

Dorina
X 2 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 2 5 0 0 1 0 -1 20 0

Szerelem-Kobolák

Cintia Zsófia
4 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 3 0 3 0 1 2 0 1 0 0 6 28 0

Stankiewicz

Angelika Anna
13 4 6 67 0 4 0 0 2 0 4 12 33 5 6 83 2 0 2 1 0 2 7 2 0 1 16 23 0

Révész

Luca
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 1 1 0 0 1 0 0 6 0

Király

Andrea
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0

Viszmeg

Míra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 65 19 27 70 1 13 8 3 19 16 23 59 39 16 21 76 20 5 25 4 10 17 19 8 3 2 73 200
ZTE NKK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Burkholder

Kirby
X 17 3 6 50 0 3 0 3 8 38 6 17 35 2 2 100 9 3 12 1 4 2 3 1 0 2 19 37 0

Ruff-Nagy

Dóra
X 9 1 1 100 1 1 100 1 6 17 3 8 38 2 2 100 4 0 4 0 1 2 1 8 1 0 17 37 0

Horti

Dóra
X 17 1 4 25 2 3 67 2 5 40 5 12 42 5 5 100 7 3 10 2 1 2 3 2 0 0 26 32 0

Keyona Lavette

Hayes
X 18 2 2 100 3 5 60 1 1 100 6 8 75 5 6 83 7 0 7 1 4 4 5 1 0 0 25 32 0

Kovács

Georgina
X 3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 0 0 2 0 2 1 3 0 0 7 22 0

Boonstra

Janis Ndiba
8 1 4 25 1 2 50 1 3 33 3 9 33 1 2 50 5 1 6 3 0 3 3 1 0 1 14 26 0

Andela

Delic
5 1 1 100 0 1 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 2 4 1 3 1 0 8 12 0

Preisinger

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Jurkó

Noémi
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Horváth

Fanni
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dömötör

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Horváth

Fruzsina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 9 18 50 7 15 47 10 27 37 26 60 43 15 17 88 33 7 40 9 12 19 17 19 2 3 116 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek