Női NB I. A csoport- 2019/2020
2019. október 9. | 18:30
3. forduló
MTK Kosárlabda Csarnok
65 -87
(20-14, 17-28, 16-28, 12-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, Rácz Zsolt Róbert, Dr. Oláh Márk (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Magyar Bianka : Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, ugyanakkor sohasem lehetünk elégedettek. Tisztességgel felkészültünk a Sopron csapatából és a lányok is mindent megtettek. Külön öröm számomra, hogy az összes játékosom pályára tudott ma lépni, továbbá majdnem mindenki pontot is szerzett. A lehető legjobb sorsolást kaptuk, ugyanis a tavalyi két legjobb csapattal már játszhattunk. Törekszünk továbbra is az alázatosságra, ennek szellemében szeretnénk szombaton begyűjteni a második győzelmünket is.

Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Elsősorban szeretnék gratulálni a TFSE-nek, hiszen kemény, bátor, szervezett kosárlabdát játszottak. Saját játékunk terén a védekezésben láttam a legfőbb problémát az egész mérkőzés során. Dekoncentráltan kezdtünk, ami párosulva a TFSE jó játékával ezt a szoros félidei eredményt okozta. A második félidőre összekovácsolódott a csapatom, amit az eredmény is tükröz. A jövőben törekedni fogunk a jobb és hatékonyabb mérkőzéskezdetre.

Hazai játékos nyilatkozata
Alisia Jenkins : A Sopron csapata egy nagyon magasan jegyzett alakulat, akik a legmasszívabb játékerőt képviselik jelenleg Magyarországon. Büszke vagyok a csapatomra, de nem állíthatom azt, hogy a legjobb játékunkat láthatták a nézők, tudunk ennél mi többet is. És igyekszünk a jövőben ezt megvalósítani.

Vendég játékos nyilatkozata
Tina Krajisnik : Ez egy elég nehéz 40 perc volt. Én is úgy gondolom, hogy az első félidőben dekoncentrált volt a csapat, és összeszedetlen a védelem. A második félidőre feltüzeltük magunkat és sikerült megvalósítani az elképzeléseinket.


Dobástérkép
TFSE-MTK
Sopron Basket
TFSE-MTK
Sopron Basket
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
TFSE-MTK
Sopron Basket
28%
70%
2p ktáv.
TFSE-MTK
Sopron Basket
31%
40%
3p táv.
TFSE-MTK
Sopron Basket
31%
33%
1p bünt.
TFSE-MTK
Sopron Basket
88%
86%
TFSE-MTK Sopron Basket
Szerzett labda 14 7
Eladott labda 15 17
Lepattanó 34 39
Gólpassz 13 23
Fault 21 25
VAL 82 134
Statisztika
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jenkins

Chanise Monique
X 12 2 11 18 1 3 33 1 5 20 4 19 21 3 3 100 2 3 5 4 6 3 5 5 0 4 10 34 0

Jenkins

Alisia La'Jewel Charlesneia
X 19 4 13 31 0 2 0 0 0 0 4 15 27 11 14 79 4 5 9 5 1 1 9 0 0 3 27 33 0

Arsenic

Kristina
X 9 3 7 43 0 1 0 1 1 100 4 9 44 0 0 0 2 1 3 0 1 4 1 0 0 0 7 23 0

Bernáth

Réka
X 4 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 2 2 100 1 1 2 1 2 1 1 0 0 0 4 22 0

Kovács

Vanessza Luca
X 4 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 1 4 5 0 0 2 0 4 0 0 10 22 0

Süle

Krisztina
8 0 2 0 0 3 0 2 4 50 2 9 22 2 2 100 5 0 5 1 2 3 3 1 0 0 9 22 0

Németh

Alma
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 3 0 3 1 0 3 2 1 0 0 9 14 0

Herman

Aliz
4 0 0 0 1 1 100 0 2 0 1 3 33 2 2 100 1 0 1 0 0 2 1 0 0 0 4 9 0

Miháczi

Diána
3 0 2 0 1 1 100 0 0 0 1 3 33 1 1 100 0 1 1 1 3 1 1 0 0 1 1 8 0

Boros

Berta Panna
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0 1 1 6 0

Angyal

Nikolett
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 4 0

Kováts

Gabriella
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0
Összesen 5 65 12 43 28 4 13 31 4 13 31 20 69 29 21 24 88 19 15 34 14 15 21 23 13 0 9 82 200
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

January

Briann
X 10 0 0 0 0 0 0 3 6 50 3 6 50 1 2 50 3 0 3 0 3 2 2 5 1 0 14 27 0

Krajisnik

Tina
X 12 5 7 71 0 0 0 0 1 0 5 8 63 2 2 100 9 2 11 0 1 4 2 0 3 0 24 27 0

Brooks

Jelena
X 13 3 5 60 0 1 0 0 3 0 3 9 33 7 7 100 6 2 8 3 2 3 5 6 1 0 28 26 0

Crvendakic

Aleksandra
X 17 4 5 80 1 5 20 2 3 67 7 13 54 1 1 100 1 3 4 0 0 5 4 1 3 0 23 25 0

Czukor

Dalma
X 2 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 2 1 0 1 2 0 0 6 17 0

Dubei

Debóra Franciska
10 1 1 100 1 2 50 2 3 67 4 6 67 0 0 0 2 2 4 1 5 1 0 1 0 0 9 21 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
13 0 0 0 4 5 80 0 1 0 4 6 67 5 6 83 1 0 1 1 1 2 4 5 1 0 21 21 0

Határ

Bernadett
5 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 1 2 50 2 1 3 0 1 3 2 1 0 0 7 13 0

Varga

Alíz
2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 1 0 1 0 1 2 1 1 0 0 3 10 0

Weninger

Virág
3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 2 3 0 1 0 0 -1 10 0

Varga

Kamilla
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Varga

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 16 23 70 6 15 40 8 24 33 30 62 48 19 22 86 29 10 39 7 17 25 21 23 9 0 134 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek