Női NB I. A csoport- 2019/2020
2019. október 9. | 17:00
3. forduló
Szekszárd Városi Sportcsarnok
85 -63
(19-16, 27-13, 20-18, 19-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Nagy Viktor, Sörlei Attila (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Zseljko Djokics : Az első félidőben szinte tökéletesen játszottunk, a bajnokság ebben a szakaszában persze. Nagyon készültünk Conwrightra, aki végülis nem lépett pályára; ettől hirtelen változtatnunk kellett. a magasembereim remekül játszott - ilyen teljesítmény mellett lehet meccseket játszani. Fiataljaink, Vincze Niki és Miklós Melinda is nagyon jó teljesítménnyel rukkolt elő.

Vendég edző nyilatkozata
Meszlényi Róbert : Az irányítónk sérülése miatt azt gondolom ez a vereség belefért most. Végre láttam a tüzet, de sajnos egy ilyen kaliberű külföldi játékost nem tudunk pótolni, bár Szabó Fanni szépen megoldotta a feladatait. Amit tudtunk, kihoztunk ebből a mérkőzésből.

Hazai játékos nyilatkozata
Marie Ruzickova : A szekszárdi gázrobbanás miatt kicsit kizökkentem a meccsritmusból, hiszen a szomszédomban történt a baleset. Nagyon büszke vagyok a társaimra, hiszen hétről-hétre keményen dolgozunk a sikerért.

Vendég játékos nyilatkozata
Szabó Fanni : Nagyon kemény meccs volt, ráadaásul az sem segített, hogy az utolsó pillanatban az irányítónk megsérült, ezért teljesen meg kellett változtani csapatunk szerkezetét. Sokat kell még dolgoznunk, hiszen a következő meccsünk sem ígérkezik könnyűnek.


Dobástérkép
KSC-Szekszárd
PEAC-Pécs
KSC-Szekszárd
PEAC-Pécs
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KSC-Szekszárd
PEAC-Pécs
79%
47%
2p ktáv.
KSC-Szekszárd
PEAC-Pécs
22%
0%
3p táv.
KSC-Szekszárd
PEAC-Pécs
32%
38%
1p bünt.
KSC-Szekszárd
PEAC-Pécs
74%
61%
KSC-Szekszárd PEAC-Pécs
Szerzett labda 15 11
Eladott labda 15 19
Lepattanó 35 28
Gólpassz 26 14
Fault 22 25
VAL 144 76
Statisztika
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Studer

Ágnes
X 11 3 4 75 0 1 0 0 3 0 3 8 38 5 7 71 2 0 2 2 5 1 8 11 0 1 22 32 0

Ruzickova

Marie
X 21 8 8 100 2 3 67 0 1 0 10 12 83 1 1 100 3 1 4 0 1 4 3 0 2 0 27 29 0

Kiss

Virág
X 11 0 0 0 0 1 0 2 4 50 2 5 40 5 6 83 8 1 9 2 2 1 4 2 1 0 23 23 0

Dojkic

Ivana
X 11 3 4 75 0 0 0 1 3 33 4 7 57 2 3 67 2 0 2 2 1 6 4 4 0 0 18 21 0

Vincze

Nikolett
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 11 0

Mc Call

Erica Angelyn
18 7 8 88 0 2 0 0 1 0 7 11 64 4 6 67 10 2 12 3 3 2 3 2 2 0 31 28 0

Theodoreán

Alexandra
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 1 1 2 0 2 1 1 0 0 6 24 0

Bálint

Réka
5 1 4 25 0 2 0 1 2 50 2 8 25 0 0 0 3 1 4 3 2 4 1 5 0 0 10 20 0

Miklós

Melinda
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 1 0 1 1 1 1 0 1 0 0 7 12 0

Horváth

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Studer

Zsuzsa
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Holcz

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 23 29 79 2 9 22 6 19 32 31 57 54 17 23 74 29 6 35 15 15 22 25 26 5 1 144 200
PEAC-Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Fanni Andrea
X 13 4 8 50 0 1 0 1 3 33 5 12 42 2 3 67 6 0 6 3 1 3 4 5 0 1 22 30 0

Wentzel

Nóra
X 11 3 4 75 0 0 0 1 2 50 4 6 67 2 4 50 5 0 5 2 4 3 3 2 1 0 16 29 0

Udodenko

Taisiia
X 8 3 8 38 0 1 0 0 2 0 3 11 27 2 2 100 4 2 6 0 2 1 4 2 0 1 10 28 0

Bravard

Cierra Nichole
X 14 0 3 0 0 0 0 4 5 80 4 8 50 2 3 67 4 0 4 0 3 5 2 0 0 1 12 22 0

Horobets

Vita
X 4 2 4 50 0 1 0 0 2 0 2 7 29 0 0 0 1 1 2 4 5 2 3 2 0 0 5 18 0

Sarok

Nikolett
5 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 3 4 75 0 0 0 1 0 2 2 1 0 0 6 21 0

Kaposi

Pálma
6 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 0 2 0 1 2 3 1 3 2 2 0 0 2 5 18 0

Hegedűs

Janka
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 4 0 0 0 0 2 13 0

Ruják

Nóra Anna
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 1 0 0 -2 13 0

Sánta

Petra
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 0 0 0 5 0

Varga

Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Conwright

Maegan Gabrielle
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 17 36 47 0 6 0 6 16 38 23 58 40 11 18 61 23 5 28 11 19 25 20 14 1 5 76 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek