Női NB I. A csoport- 2019/2020
2019. szeptember 26. | 18:00
1. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
84 -48
(19-18, 18-15, 25-7, 22-8)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, Kovács Nimród János, Horváth Csongor Béla (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Meszlényi Róbert : Nem rosszul kezdtük a mérkőzést, hanem nem kezdtük el, és az már most látható, hogy ez a csapat a védekezésre kell, hogy építsen. Akkor lesz esélyünk jó eredményt elérni, ha nem húsz, hanem negyven percen át leszünk képesek összpontosítani.

Vendég edző nyilatkozata
Balogh Judit : Nem mi kezdtük jól a mérkőzést, hanem a PEAC rosszul. Már az elején látható volt, hogy előbb-utóbb össze fog állni a játékuk és kiütközik a két csapat közti különbség, ez a második félidőben be is következett.

Hazai játékos nyilatkozata
Wentzel Nóra : Lassan kezdtük a mérkőzést, a második félidőre összeállt a védekezésünk, megszilárdult a játékunk, ezáltal érvényesíteni tudtuk a papírformát.

Vendég játékos nyilatkozata
Szabó Dóra : Gratulálok a PEAC-nak, főleg a második félidőben nagyon sok olyan hibát elkövettünk, amit az ellenfél kihasznált, ezekből tanulnunk kell és dolgozni a kijavításukon.


Dobástérkép
PEAC-Pécs
ELTE BEAC Újbuda
PEAC-Pécs
ELTE BEAC Újbuda
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PEAC-Pécs
ELTE BEAC Újbuda
66%
30%
2p ktáv.
PEAC-Pécs
ELTE BEAC Újbuda
43%
33%
3p táv.
PEAC-Pécs
ELTE BEAC Újbuda
23%
35%
1p bünt.
PEAC-Pécs
ELTE BEAC Újbuda
63%
50%
PEAC-Pécs ELTE BEAC Újbuda
Szerzett labda 20 5
Eladott labda 11 23
Lepattanó 44 29
Gólpassz 26 10
Fault 18 20
VAL 139 44
Statisztika
PEAC-Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Udodenko

Taisiia
X 16 2 3 67 3 4 75 1 2 50 6 9 67 3 4 75 9 3 12 5 1 0 4 4 1 0 37 29 0

Wentzel

Nóra
X 9 3 3 100 1 2 50 0 3 0 4 8 50 1 2 50 4 3 7 3 0 0 1 5 0 0 20 23 0

Conwright

Maegan Gabrielle
X 14 5 7 71 0 1 0 0 3 0 5 11 45 4 5 80 2 1 3 1 2 0 4 3 0 0 16 23 0

Bravard

Cierra Nichole
X 12 3 4 75 0 2 0 1 4 25 4 10 40 3 5 60 5 1 6 2 1 3 4 1 0 0 16 21 0

Szabó

Fanni Andrea
X 4 2 2 100 0 0 0 0 3 0 2 5 40 0 2 0 0 2 2 3 0 1 1 3 0 0 8 18 0

Hegedűs

Janka
5 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 1 2 50 4 2 6 0 0 2 1 3 0 0 11 16 0

Kaposi

Pálma
6 1 3 33 2 4 50 0 0 0 3 7 43 0 0 0 2 1 3 0 4 4 1 0 0 1 2 15 0

Horobets

Vita
9 3 3 100 0 1 0 1 3 33 4 7 57 0 0 0 1 0 1 2 0 1 1 2 0 0 12 15 0

Sánta

Petra
3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 4 75 1 0 1 0 0 2 3 1 0 0 7 14 0

Ruják

Nóra Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 2 3 2 0 2 0 0 1 11 0

Sarok

Nikolett
6 0 2 0 0 0 0 2 3 67 2 5 40 0 0 0 2 0 2 1 0 2 0 2 0 0 8 11 0

Habling

Lara
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 4 0
Összesen 5 84 21 32 66 6 14 43 5 22 23 32 68 47 15 24 63 31 13 44 20 11 18 20 26 1 1 139 200
ELTE BEAC Újbuda
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Laklóth

Anna
X 13 4 7 57 1 1 100 0 5 0 5 13 38 3 3 100 7 0 7 1 4 0 11 2 0 0 22 37 0

Landwehr

Magdalena
X 7 2 7 29 0 1 0 1 2 50 3 10 30 0 2 0 4 0 4 0 2 1 1 0 0 1 1 28 0

Fogg

Abigail Margaret Anna
X 3 1 4 25 0 2 0 0 2 0 1 8 13 1 3 33 6 5 11 0 4 5 1 4 0 0 6 26 0

Li

Ameela
X 6 0 3 0 1 1 100 1 2 50 2 6 33 1 2 50 1 0 1 1 4 3 2 0 0 0 1 19 0

Zsámár

Lili
X 3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 0 4 0 0 0 0 2 7 0

Szabó

Dóra
16 1 1 100 2 5 40 3 4 75 6 10 60 1 2 50 1 0 1 1 6 2 2 2 0 0 11 27 0

Gocsman

Ágota Anna
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 2 1 3 1 0 0 0 1 21 0

György

Tímea
0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 2 1 3 0 0 0 0 1 1 0 2 17 0

Tóth

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 1 0 0 -1 13 0

Vincze

Virág
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 4 0

Dénes

Diána
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 48 8 27 30 4 12 33 6 17 35 18 56 32 6 12 50 22 7 29 5 23 20 18 10 1 1 44 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek