Férfi NB I. B Zöld csoport- 2019/2020
2020. március 5. | 17:30
25. forduló
Nemzeti Kosárlabda Akadémia
74 -47
(28-8, 16-18, 18-7, 12-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Nyilas István, Vadász Csaba, Földi László (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Ivica Mavrenski : – Gratulálok a játékosaimnak! Számunkra minden mérkőzés nagyon fontos, ez is az volt, természetesen örülök a győzelemnek. A találkozó egyes periódusaival nem voltam elégedett, túl korán úgy éreztük, hogy megvan a meccs, lelassult a játékunk, nem hoztunk jó döntéseket. Sok sikert kívánok a soproniaknak a folytatásra!

Vendég edző nyilatkozata
Csaplár-Nagy Arnold : – Az első negyedben a pécsiek fizikálisan fölénk nőttek, s ennek köszönhetően jelentős előnyt harcoltak ki. A másodikban felébredtünk, mind védekezésben, mind támadásban jobb teljesítményt nyújtottunk, s ennek köszönhetően már kiegyenlítettebb volt a mérkőzés. Sajnos az elején összeszedett hátrány mindent eldöntött.


Dobástérkép
Pécsi NKA
SMAFC
Pécsi NKA
SMAFC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Pécsi NKA
SMAFC
57%
36%
2p ktáv.
Pécsi NKA
SMAFC
29%
33%
3p táv.
Pécsi NKA
SMAFC
21%
29%
1p bünt.
Pécsi NKA
SMAFC
73%
75%
Pécsi NKA SMAFC
Szerzett labda 16 9
Eladott labda 12 22
Lepattanó 37 30
Gólpassz 15 8
Fault 13 14
VAL 109 48
Statisztika
Pécsi NKA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Benke

Krisztián
X 6 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 0 0 0 1 0 1 6 0 2 2 2 0 0 14 25 0

Dobrijevic

Aleksa
X 12 5 6 83 0 1 0 0 1 0 5 8 63 2 2 100 5 0 5 0 1 2 2 1 3 1 19 25 0

Vukas

Vanja
X 9 2 3 67 1 2 50 1 3 33 4 8 50 0 1 0 1 0 1 1 2 1 0 2 0 0 6 24 0

Meleg

Gergő Zoárd
X 9 2 4 50 1 3 33 0 3 0 3 10 30 3 3 100 6 0 6 2 0 0 2 1 1 0 14 20 0

Fülöp

Zsombor
X 5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 2 1 3 0 3 3 0 2 0 0 5 15 0

Rosic

Uros
9 3 6 50 0 0 0 1 4 25 4 10 40 0 0 0 2 1 3 3 2 0 1 3 2 0 13 25 0

Váits

Olivér
5 2 3 67 0 1 0 0 1 0 2 5 40 1 1 100 3 0 3 0 2 0 1 2 0 0 6 20 0

Rátvay

Balázs
10 4 9 44 0 0 0 0 0 0 4 9 44 2 4 50 3 3 6 2 2 3 4 1 1 0 15 17 0

Fekete

Dávid
5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 2 0 2 1 0 2 0 0 0 0 6 15 0

Mezei

Máté
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 3 0 3 0 0 0 1 0 1 0 6 7 0

Horváth

Csanád
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 1 3 0 0 0 0 0 0 0 5 4 0

Herger

Salamon
0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 1 0 0 0 3 0
Összesen 5 74 25 44 57 2 7 29 4 19 21 31 70 44 8 11 73 30 7 37 16 12 13 13 15 8 1 109 200
SMAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kovács

Benedek
X 13 5 14 36 0 1 0 0 0 0 5 15 33 3 4 75 5 1 6 2 6 4 3 2 1 4 10 30 0

Soós

Bence
X 6 0 1 0 0 0 0 2 5 40 2 6 33 0 0 0 2 0 2 0 4 4 0 3 0 1 3 26 0

Németh

Márk
X 4 2 3 67 0 0 0 0 3 0 2 6 33 0 0 0 4 0 4 1 2 0 0 0 0 0 3 24 0

Czukor

Bence
X 9 3 5 60 1 3 33 0 1 0 4 9 44 1 2 50 5 0 5 2 2 0 6 2 0 2 16 21 0

Panta

István
X 0 0 0 0 0 3 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 3 0 3 0 2 0 2 1 0 0 0 19 0

Papp

Barna
5 0 1 0 1 1 100 1 2 50 2 4 50 0 0 0 1 0 1 0 2 2 0 0 0 0 2 17 0

Horváth

Máté
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 2 3 3 2 1 0 0 0 1 2 16 0

Szegedi

Márton Dezső
5 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 2 2 100 2 0 2 0 2 0 1 0 0 0 4 14 0

Heiszenberger

Norbert
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 1 1 0 1 0 0 0 0 4 13 0

Tukovits

Balázs
2 0 1 0 1 1 100 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 2 1 0 0 0 3 11 0

Karsai

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 2 6 0

Hencz

Balázs
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 0
Összesen 5 47 10 28 36 3 9 33 5 17 29 18 54 33 6 8 75 27 3 30 9 22 14 13 8 1 8 48 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek