Férfi NB I. B Zöld csoport- 2019/2020
2020. március 4. | 18:30
25. forduló
Hódtói Sportcsarnok
85 -97
(25-22, 16-27, 18-22, 26-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Varga Zoltán, Kruk Melinda, Németh Patrik (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Tóth Tamás : Molnár Bence mellé a Kaszások ellen Kelemen és Hargitai is lesérült, így igen tartalékosan álltunk ki. Az első félidőben Ságodi is lesérült, ennek ellenére sem adtuk fel. A védekezésünk túl puha volt, így a támadásunk is olykor ritmustalan. Sok időnk nincs szomorkodni, mert két nap múlva már Bonyhádon vár ránk fontos bajnoki. Gratulálok a Kecskemétnek, parádésan dobtak ma!

Vendég edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Férfias, jó mérkőzést játszottunk. Gratulálok mindkét csapatnak, és különösen saját csapatomnak a győzelemhez. A második negyedtől végig kontrolláltuk a mérkőzést. Nehéz sorozat előtt állunk, dolgozunk tovább.


Dobástérkép
Vásárhelyi Kosársuli
KTE-Duna Aszfalt
Vásárhelyi Kosársuli
KTE-Duna Aszfalt
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vásárhelyi Kosársuli
KTE-Duna Aszfalt
67%
69%
2p ktáv.
Vásárhelyi Kosársuli
KTE-Duna Aszfalt
17%
50%
3p táv.
Vásárhelyi Kosársuli
KTE-Duna Aszfalt
41%
42%
1p bünt.
Vásárhelyi Kosársuli
KTE-Duna Aszfalt
57%
79%
Vásárhelyi Kosársuli KTE-Duna Aszfalt
Szerzett labda 12 6
Eladott labda 7 12
Lepattanó 26 37
Gólpassz 23 13
Fault 20 21
VAL 119 130
Statisztika
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Zalán Lajos
X 29 5 5 100 1 3 33 5 8 63 11 16 69 2 3 67 4 1 5 3 2 1 3 2 0 0 34 38 0

Varga

Ákos
X 18 4 6 67 0 0 0 2 6 33 6 12 50 4 6 67 2 0 2 5 3 1 7 8 0 0 29 31 0

Perák

Denis
X 8 4 4 100 0 1 0 0 0 0 4 5 80 0 2 0 4 1 5 2 1 3 3 1 0 0 15 23 0

Bálint

Erik
X 6 1 5 20 0 2 0 0 0 0 1 7 14 4 6 67 0 1 1 0 0 3 4 1 0 1 4 18 0

Ságodi

Róbert
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 2 7 0

Rostás

Imre
13 5 7 71 1 3 33 0 0 0 6 10 60 1 2 50 4 1 5 0 0 1 2 1 0 0 16 27 0

Pavlovic

Vuk
5 2 4 50 0 3 0 0 1 0 2 8 25 1 2 50 3 2 5 0 1 5 1 9 0 0 12 23 0

Bodócsi

Benjamin
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 1 0 1 1 0 0 0 4 17 0

Balogh

László
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 -1 9 0

Acimovic

Nemanja
4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 0 0 0 4 7 0
Összesen 5 85 24 36 67 2 12 17 7 17 41 33 65 51 12 21 57 18 8 26 12 7 20 21 23 0 1 119 200
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Molnár

Dániel
X 15 5 8 63 1 2 50 0 1 0 6 11 55 3 3 100 8 0 8 1 5 3 4 6 0 0 24 38 0

Vukcevic

Nikola
X 27 3 5 60 1 1 100 4 5 80 8 11 73 7 10 70 1 0 1 1 0 4 6 4 0 0 33 34 0

Plézer

Gábor
X 15 3 5 60 0 0 0 2 7 29 5 12 42 3 4 75 2 1 3 1 1 2 3 0 0 0 13 30 0

Kucsera

Dániel
X 15 4 4 100 0 0 0 1 3 33 5 7 71 4 4 100 0 4 4 1 1 5 3 1 0 0 21 21 0

Fülöp

Bence
X 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 2 50 2 2 4 1 3 2 1 1 0 0 3 19 0

Varga

Balázs Péter
11 5 7 71 0 0 0 0 1 0 5 8 63 1 1 100 6 1 7 0 1 1 2 0 0 0 16 21 0

Orgona

Gergő Milán
7 2 2 100 0 1 0 1 2 50 3 5 60 0 0 0 8 1 9 0 1 2 0 1 1 0 15 19 0

Lukács

Döme
6 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 5 40 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 0 0 0 5 18 0

Nagy

Joel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cserkó

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 97 22 32 69 2 4 50 10 24 42 34 60 57 19 24 79 28 9 37 6 12 21 19 13 1 0 130 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek