Férfi NB I. B Zöld csoport- 2019/2020
2020. február 7. | 19:00
22. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
70 -72
(27-18, 18-25, 12-19, 13-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kulcsár Tibor, Tóth Kálmán, Pécsi Zsolt (GRÁCZER ZSOLT)

Hazai edző nyilatkozata
Rátvay Tamás : Megérdemeltük a vereséget. Mint edző ezt előre láttam, hogy ez így fog bekövetkezni. Ez az Eger megérdemelte a győzelmet, élesen játszottak, rápörögtek, mi meg átaludtuk a mérkőzést.

Vendég edző nyilatkozata
dr. Váczi Péter : Szerintem nagyszerű csapatmunkát tudtunk a mai mérkőzésen produkálni. Úgy látszik fekszik nekünk a Győr. Nagyon fontos volt a lelkünknek ez a győzelem, már jó ideje nem nyertünk. Úgyhogy remélhetőleg ez ad egy olyan lökést, ami nem biztos, hogy most azonnal fog kamatozni, de a rájátszásban mindenféleképpen szeretnénk úgy bemenni, hogy megmutassuk nem mi vagyunk a kieső csapat. Gratulálok a Győr csapatának.


Dobástérkép
SZE Győri KC
EKE Eger KOK
SZE Győri KC
EKE Eger KOK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
SZE Győri KC
EKE Eger KOK
51%
62%
2p ktáv.
SZE Győri KC
EKE Eger KOK
20%
50%
3p táv.
SZE Győri KC
EKE Eger KOK
20%
19%
1p bünt.
SZE Győri KC
EKE Eger KOK
63%
70%
SZE Győri KC EKE Eger KOK
Szerzett labda 16 8
Eladott labda 12 18
Lepattanó 37 45
Gólpassz 11 15
Fault 15 20
VAL 86 102
Statisztika
SZE Győri KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Berneczei

László István
X 27 9 11 82 0 3 0 2 4 50 11 18 61 3 3 100 2 6 8 3 1 3 4 0 0 1 34 33 0

Domsitz

Márton
X 7 2 6 33 1 2 50 0 0 0 3 8 38 1 4 25 9 3 12 2 1 3 2 2 0 0 16 32 0

Geiger

Bálint József
X 13 5 6 83 0 3 0 1 4 25 6 13 46 0 0 0 2 0 2 7 3 3 4 3 0 0 19 30 0

Csaba

György
X 3 1 7 14 0 0 0 0 4 0 1 11 9 1 4 25 1 1 2 2 3 1 2 2 0 2 -5 27 0

Rátvay

Tamás
X 5 1 2 50 0 0 0 1 5 20 2 7 29 0 0 0 5 3 8 0 0 2 2 2 0 1 12 23 0

Gáll

Dominik
6 1 1 100 0 0 0 1 5 20 2 6 33 1 1 100 0 0 0 0 1 1 1 2 0 0 4 20 0

Nagy

Tamás
5 0 0 0 0 1 0 1 5 20 1 6 17 2 2 100 2 2 4 1 1 0 2 0 0 0 6 16 0

Horváth

Ádám
0 0 3 0 0 0 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 1 -4 12 0

Kámán

Bálint
4 0 1 0 1 1 100 0 1 0 1 3 33 2 2 100 0 0 0 1 2 0 3 0 0 1 4 7 0

Mándity

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Földesi

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 19 37 51 2 10 20 6 30 20 27 77 35 10 16 63 21 16 37 16 12 15 20 11 0 6 86 200
EKE Eger KOK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Máté

Balázs
X 19 2 2 100 3 6 50 2 12 17 7 20 35 3 4 75 9 1 10 1 4 2 2 4 1 0 19 40 0

Horváth

Róbert
X 2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 4 0 10 2 12 1 0 2 3 2 4 0 18 33 0

Papp

Bendegúz
X 12 1 3 33 1 3 33 2 6 33 4 12 33 2 2 100 4 1 5 0 7 2 1 3 0 0 6 27 0

Szigedi

Bence
X 4 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 2 3 67 0 0 0 1 2 3 2 2 0 0 3 23 0

Szatmári

Roland
X 7 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 3 3 100 0 0 0 2 2 4 2 3 0 0 10 20 0

Szicsák

Bence
28 6 8 75 6 11 55 0 0 0 12 19 63 4 4 100 11 3 14 2 2 4 4 0 1 0 40 33 0

Mohamed

Számi
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 4 1 1 3 1 1 0 0 6 24 0

Pomázi

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Beák

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kátai

Zsolt Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ungi

Keve
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 13 21 62 10 20 50 4 21 19 27 62 44 14 20 70 34 11 45 8 18 20 15 15 6 0 102 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek