Férfi NB I. B Zöld csoport- 2019/2020
2020. február 1. | 17:00
21. forduló
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
90 -103
(29-27, 15-23, 19-18, 27-35)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Jurák Krisztián, Gaál István Tamás, Sentényi Barna (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Csorba Szabolcs megbízott edző : A várakozásoknak megfelelően nagyon nehéz mérkőzést játszottunk. A bajnokság egyik legerősebb csapatával találkoztunk, de én úgy gondolom, hogy a srácok kiadtak ma magukból mindent, jól játszottunk, azonban a Cegléd megérdemelten nyert. Döntőnek bizonyult a hosszabb kispad. Bízom benne, hogy ebből a teljesítményből tudunk építkezni a következő mérkőzésekre. Gratulálok a Cegléd csapatának!

Vendég edző nyilatkozata
Vavra András : Biztos voltam benne, hogy nagyon harcosan fognak játszani a békésiek, készítettük erre a csapatot is. De kicsit benne volt azért a fejekben, hogy két felkészülési, illetve két tétmérkőzésen játszottunk az idén, azok simábbra sikerültek a vártnál. Úgy gondolom, hogy az első negyed védekezésére ez nyomta rá a bélyegét, nagyon puhán védekeztünk, a hazaiak pedig úgy harcoltak, mintha az életük múlna rajta. Belementünk egy adok- kapokba, egy 29-27-es első negyedbe, amit nem engedhetünk meg magunknak még idegenben sem. A két köztes negyedben már jól védekeztünk, abból kaptunk ritmust. Utána a negyedik negyedben sikerült egy viszonylag biztos előnyt szereznünk, ha jól emlékszem, 18 pont is volt a különbség. Onnan mi kezdtük el siettetni a támadásainkat, voltak felelőtlen labdaeladásaink, amiből vissza tudott indulni a Békés, újra vissza tudta hozni a reményt. De az utolsó perceket ismét lekontrolláltuk, higgadtan oldottuk meg. Egy nagyon nehéz mérkőzést tudtunk behúzni.


Dobástérkép
Békés
Cegléd
Békés
Cegléd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Békés
Cegléd
58%
73%
2p ktáv.
Békés
Cegléd
29%
50%
3p táv.
Békés
Cegléd
31%
27%
1p bünt.
Békés
Cegléd
75%
72%
Békés Cegléd
Szerzett labda 7 9
Eladott labda 12 13
Lepattanó 34 40
Gólpassz 19 17
Fault 24 20
VAL 114 143
Statisztika
Békés
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Koma

Dániel
X 14 7 12 58 0 0 0 0 2 0 7 14 50 0 0 0 4 4 8 1 0 1 1 3 1 0 21 35 0

Kertész

Dániel
X 7 2 2 100 0 0 0 0 3 0 2 5 40 3 4 75 5 0 5 0 4 3 4 5 0 0 13 34 0

Krstic

Daniel
X 29 6 9 67 1 2 50 3 13 23 10 24 42 6 6 100 0 1 1 3 1 3 6 2 0 0 26 30 0

Lógár

Bence
X 11 4 5 80 1 3 33 0 1 0 5 9 56 1 2 50 3 3 6 0 2 0 3 3 1 0 17 25 0

Vass

Dominik
X 6 0 1 0 0 1 0 2 3 67 2 5 40 0 0 0 3 1 4 1 1 5 0 2 0 0 9 19 0

Balog

Gábor
2 1 4 25 0 0 0 0 1 0 1 5 20 0 1 0 1 1 2 1 2 5 2 3 1 1 4 21 0

Szabó

Norbert
11 0 3 0 0 0 0 3 6 50 3 9 33 2 2 100 4 2 6 1 0 4 1 1 0 0 14 21 0

Osiyemi

Adebayo
7 2 2 100 0 1 0 1 1 100 3 4 75 0 1 0 2 0 2 0 1 3 3 0 0 0 9 13 0

Nógrádi

Zsolt
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 2 0

Kiss

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balog

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 22 38 58 2 7 29 10 32 31 34 77 44 12 16 75 22 12 34 7 12 24 20 19 3 1 114 200
Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fekete

Viktor Norbert
X 19 3 5 60 0 1 0 2 6 33 5 12 42 7 7 100 3 0 3 1 3 2 5 3 0 0 21 32 0

Miller

Darrell
X 24 10 14 71 0 1 0 0 1 0 10 16 63 4 6 67 8 5 13 3 1 5 4 2 0 0 37 26 0

Csákvári

Csaba László
X 4 1 2 50 1 1 100 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 0 1 1 1 1 1 2 1 1 8 22 0

Hegedűs

Gergely
X 2 1 1 100 0 0 0 0 5 0 1 6 17 0 0 0 3 0 3 1 1 3 0 0 0 0 0 19 0

Józsa

Máté Bence
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 1 0 1 0 0 3 6 0

Tóth

Zoltán
24 2 4 50 0 0 0 4 9 44 6 13 46 8 11 73 0 0 0 1 2 3 7 3 0 1 23 29 0

Nárai

Bence Márk
15 7 8 88 0 0 0 0 1 0 7 9 78 1 3 33 10 1 11 0 1 1 2 6 0 0 29 26 0

Kovács

Bálint Benedek
9 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 3 4 75 2 4 6 0 1 0 3 0 0 1 15 22 0

Piukovics

Patrik Mirkó
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 1 0 1 1 2 4 1 0 0 0 5 12 0

Berkics

Máté László
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 0 1 0 1 0 1 0 0 0 2 6 0

Molnár

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Andó

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 103 29 40 73 2 4 50 6 22 27 37 66 56 23 32 72 30 10 40 9 13 20 24 17 1 3 143 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek