Férfi NB I. B Zöld csoport- 2019/2020
2020. január 11. | 17:30
17. forduló
Bajza József Általános Iskola
83 -56
(21-11, 23-15, 30-13, 9-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kulcsár Tibor, Kapusi Gábor, Csák Máté Károly (GRÁCZER ZSOLT)

Hazai edző nyilatkozata
Mladenovic Dejan : Gratulálok a srácaimnak, mert nagyon komolyan és keményen játszottuk le ezt a mérkőzést. A pozitív hozzáállásunk főleg a védekezésben látszódott, ami igazán magas szintű volt. Támadásban is tudatosan találtuk meg a jó helyzeteket, amihez végre jó dobóforma is párosult. Természetesen azért még itt is van hova fejlődnünk. Nagyon remélem hogy ezzel a mérkőzéssel elkezdett jönni a két ünnep között véghez vitt kemény munka gyümölcse. Fontos számunkra ez, ugyanis a következő öt mérkőzésünkön a legjobbunkat kell nyújtanunk a céljaink elérése érdekében. Kemény hónap elé nézünk, ahol sok minden eldőlhet számunkra a rájátszás előtt. A Hódmezővásárhelynek sok sikert kívánok, mi pedig hétfőtől már gőzerővel készülünk a Pápa elleni ütközetre, ahová célunk egyértelműen a győzelem megszerzése lesz.

Vendég edző nyilatkozata
Tóth Tamás : Három negyednyi érthetetlen játékkal asszisztáltunk a kiváló újpesti teljesítmény mellé. Távoli dobások és agresszív védekezés nélkül nem lehet meccset nyerni, pláne idegenben. Gratulálok az Újpestnek! Nagyon fel vannak építve, remek stábjuk van! Jövő héten két fontos mérkőzés vár ránk. Ott egészen más arcunkat fogjuk mutatni.


Dobástérkép
Újpest-MT
Vásárhelyi Kosársuli
Újpest-MT
Vásárhelyi Kosársuli
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Újpest-MT
Vásárhelyi Kosársuli
50%
50%
2p ktáv.
Újpest-MT
Vásárhelyi Kosársuli
47%
41%
3p táv.
Újpest-MT
Vásárhelyi Kosársuli
39%
7%
1p bünt.
Újpest-MT
Vásárhelyi Kosársuli
62%
59%
Újpest-MT Vásárhelyi Kosársuli
Szerzett labda 10 7
Eladott labda 14 17
Lepattanó 42 33
Gólpassz 17 9
Fault 20 27
VAL 122 64
Statisztika
Újpest-MT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Krisztián Attila
X 13 2 5 40 0 3 0 2 6 33 4 14 29 3 8 38 6 2 8 0 1 0 6 0 1 0 12 32 0

Széphelyi

Tamás
X 10 1 3 33 2 4 50 1 2 50 4 9 44 1 2 50 1 6 7 4 3 3 3 2 0 0 17 31 0

Joó

Tamás
X 13 4 6 67 1 2 50 0 0 0 5 8 63 3 4 75 4 3 7 1 0 1 4 7 0 0 28 31 0

dr. Franczva

Ádám
X 14 4 6 67 3 4 75 0 0 0 7 10 70 0 0 0 9 1 10 0 0 3 2 0 0 1 23 30 0

Angelo Rackley

Darion
X 18 2 4 50 1 2 50 2 4 50 5 10 50 6 8 75 2 0 2 3 4 3 9 4 1 1 26 22 0

Pollák

Árpád
10 1 1 100 1 2 50 2 4 50 4 7 57 0 0 0 1 2 3 0 3 4 0 0 0 0 7 19 0

Nagy

Róbert Imre
3 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 3 4 75 2 0 2 2 0 4 3 1 0 0 8 17 0

Surmann

Péter
2 1 4 25 0 0 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 0 1 1 0 2 1 0 3 0 1 0 13 0

Ipacs

Donát
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 0 0 0 1 3 0

Balogh

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 83 15 30 50 8 17 47 7 18 39 30 65 46 16 26 62 27 15 42 10 14 20 27 17 2 3 122 200
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Molnár

Bence
X 9 2 6 33 2 2 100 0 0 0 4 8 50 1 5 20 2 0 2 0 4 2 4 0 1 0 4 25 0

Kelemen

Balázs
X 10 2 4 50 0 0 0 0 6 0 2 10 20 6 10 60 6 1 7 0 2 4 6 4 1 0 14 25 0

Hargitai

Krisztián
X 2 1 2 50 0 2 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 4 1 5 1 0 3 1 1 0 0 6 20 0

Bálint

Erik
X 6 1 2 50 2 5 40 0 1 0 3 8 38 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 0 0 1 2 18 0

Varga

Ákos
X 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 0 0 1 0 11 0

Varga

Zalán Lajos
9 1 3 33 0 1 0 1 2 50 2 6 33 4 6 67 2 1 3 3 6 1 3 2 0 0 8 25 0

Pavlovic

Vuk
5 1 2 50 1 2 50 0 2 0 2 6 33 1 2 50 2 1 3 1 0 2 2 2 0 0 8 17 0

Perák

Denis
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 0 1 0 1 15 0

Rostás

Imre
10 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 4 4 100 1 4 5 1 2 3 2 0 0 0 15 14 0

Balogh

László
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 1 14 0

Acimovic

Nemanja
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 0 0 0 1 9 0

Bodócsi

Benjamin
3 0 0 0 1 2 50 0 1 0 1 3 33 1 2 50 1 0 1 1 0 1 2 0 0 0 4 7 0
Összesen 5 56 11 22 50 7 17 41 1 15 7 19 54 35 17 29 59 24 9 33 7 17 27 20 9 3 2 64 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek