Férfi NB I. B Zöld csoport- 2019/2020
2020. február 19. | 18:00
16. forduló
Bonyhád Városi Sportcsarnok
87 -81
(21-20, 18-21, 23-19, 25-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kovács Nimród János, Radnóti Miklós, Pécsi Zsolt (Faidt Mihály)

Hazai edző nyilatkozata
Morgen Frigyes : A közösség erejét mutatja, hogy két pocsék mérkőzés utánsikerült felállnunk, és szerettünk volna támadásban sokkal hatékonyabbak lenni.A mai nap csapatmunka volt, azt gondolom, hogy sokkal jobban járt alabda mint az elmúlt két-három fordulóban. Ez volt a támadást illetően a kulcs,de ahogy mindig beszélünk róla, a mérkőzésnek a valódi kulcsa a védekezés, amiezen a napon sokkal agresszívebb volt. Tudunk így játszani,sajnos az elmúlt fordulókban elfelejtettük, hogy az NB1/B-ben ezen a szintenkell dolgozni a védekezés kapcsán. Csak gratulálni tudok a játékosaimnak, ésbízom benne, hogy ez a siker még nagyobb löketet ad, és el tudunk kapni még más nagycsapatokat is ebben a bajnokságban.

Vendég edző nyilatkozata
Vavra András : Gratulálok a Bonyhádnak, jól használták ki azt, hogy azutóbbi időben kevesebbet tudtunk edzeni, illetve a Kupa miatti fáradtság bennevolt a lábakban és a fejekben is. Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz a mérkőzés, azelején nem úgy álltunk oda, ahogy nekünk kell, sajnos belementünk egyadok-kapokba, nem voltunk elég kemények a védekezésben, ritmusba hoztuk ahazaiakat. Próbáltunk, csúsztunk-másztunk, de nem igazán sikerült semmi. Gratuláloka hazai csapatnak, jól használták ki azt a ritka játékvezetői felfogást, hogymindent megengedtek a hazaiaknak védekezésben, ami nem „A” csoportos és nemfizikális játékot engedett, hanem az ütés-vágást. Mi erre most nem voltunkfelkészülve, ettől függetlenül nekünk így is elég erősnek kéne lennünk, hogy egyilyen meccset hozzunk. Külön gratulálok Tömösváry Máténak, aki közel negyvenévesen ilyen produkcióval állt elő, abszolút faktor volt ebben a mérkőzésben.


Dobástérkép
Bonyhádi KSE
Cegléd
Bonyhádi KSE
Cegléd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Bonyhádi KSE
Cegléd
47%
64%
2p ktáv.
Bonyhádi KSE
Cegléd
70%
40%
3p táv.
Bonyhádi KSE
Cegléd
34%
33%
1p bünt.
Bonyhádi KSE
Cegléd
58%
70%
Bonyhádi KSE Cegléd
Szerzett labda 13 11
Eladott labda 14 18
Lepattanó 36 37
Gólpassz 20 14
Fault 22 17
VAL 115 110
Statisztika
Bonyhádi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dorogi

Gergő
X 14 2 6 33 0 2 0 3 4 75 5 12 42 1 2 50 1 2 3 1 2 1 2 0 4 0 14 30 0

Tömösváry

Máté
X 15 3 5 60 0 0 0 3 5 60 6 10 60 0 0 0 12 4 16 3 0 2 1 2 0 0 33 26 0

Pupp

Bence
X 17 2 4 50 3 4 75 1 1 100 6 9 67 4 6 67 1 0 1 3 5 3 3 8 0 0 22 26 0

Baki

Sándor
X 9 2 7 29 2 2 100 0 1 0 4 10 40 1 3 33 2 2 4 2 2 1 2 1 1 0 9 24 0

Gébert

Attila
X 7 1 2 50 1 1 100 1 3 33 3 6 50 0 0 0 1 0 1 1 2 4 0 4 0 0 8 20 0

Somogyfoki

Szabolcs Gábor
4 2 3 67 0 0 0 0 3 0 2 6 33 0 0 0 4 1 5 1 0 4 2 2 0 0 10 24 0

Maskaljevic

Patrik
19 4 5 80 1 1 100 2 7 29 7 13 54 3 4 75 3 1 4 1 1 4 4 2 0 0 22 22 0

Pajor

Dávid
0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 0 2 0 1 0 1 1 2 1 1 1 0 0 -4 21 0

Jakab

Márton
2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 0 1 1 0 0 1 1 0 0 0 3 4 0

Csobán

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 3 0
Összesen 5 87 16 34 47 7 10 70 10 29 34 33 73 45 11 19 58 25 11 36 13 14 22 16 20 5 0 115 200
Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fekete

Viktor Norbert
X 23 1 1 100 1 1 100 5 9 56 7 11 64 4 4 100 4 0 4 2 2 2 5 3 0 1 31 30 0

Nárai

Bence Márk
X 10 4 7 57 0 1 0 0 2 0 4 10 40 2 6 33 8 1 9 2 4 4 4 3 0 0 14 30 0

Tóth

Zoltán
X 8 3 3 100 0 1 0 0 5 0 3 9 33 2 2 100 4 1 5 3 5 2 4 4 0 1 13 28 0

Hegedűs

Gergely
X 16 1 1 100 0 0 0 4 6 67 5 7 71 2 2 100 2 0 2 2 0 2 2 2 0 1 22 28 0

Kovács

Bálint Benedek
X 10 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 2 2 100 3 2 5 0 1 1 3 0 0 0 16 28 0

Csákvári

Csaba László
6 2 6 33 1 2 50 0 1 0 3 9 33 0 0 0 4 2 6 1 1 1 0 0 0 0 6 21 0

Piukovics

Patrik Mirkó
2 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 2 2 100 3 1 4 0 1 2 2 0 0 1 5 13 0

Berkics

Máté László
4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 2 0 2 0 2 1 1 2 2 1 0 1 5 12 0

Molnár

Levente
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 3 1 0 1 0 0 -2 10 0

Józsa

Máté Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Andó

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 18 28 64 2 5 40 9 27 33 29 60 48 14 20 70 30 7 37 11 18 17 22 14 0 5 110 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek