Férfi NB I. B Zöld csoport- 2019/2020
2019. november 24. | 18:00
11. forduló
Tiszaújvárosi Sportcentrum Játékcsarnok
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sallai István József, Bagi Bálint, Kruk Melinda (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Szendrey Zsombor : Harminckilenc percig és negyvenöt másodpercig vezettünk. Aztán kikaptuk a meccset. Megbeszéltük, hogy védjük ki a fordítást, de hibáztunk. Sok hibánk volt az utolsó öt percben, megzavart minket az ellenfél agresszív védekezése. Hiába kértem a mieinket, hogy inkább gyors kosarakkal operáljunk, mert a pont többet ér, nem voltak erre hajlandóak. Magunkra húztuk az ellenfelet, megálltunk, és akkor már felállt védelem ellen próbáltunk támadni, de így már nem sikerült. Ennyire vagyunk képesek.

Vendég edző nyilatkozata
Szarvas Gábor : Gratulálok először is a hazaiaknak, hiszen a mérkőzés nagy részében az ő akaratuk érvényesült. Talán itt, az utolsó két másodpercben vezettünk egyszer és először – de a legjobbkor. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy limitáljuk a hibáink számát, különösen az olyan hibák számát, amelyeket nem az ellenfél kényszerít ki. Ez megint egy intő jel volt: az előző fordulóban, Egerben hosszabbítás után tudtunk csak nyerni, most pedig csak egy utolsó másodpercekben eleresztett dobással. Én azt gondolom, hogy a leginkább csapatot összekovácsoló tényező az, ha nyerünk egy ilyen meccset idegenben, úgyhogy remélem, elindulunk a győzelem útján, fölfelé.


Dobástérkép
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Szolnoki Olajbányász U23
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Szolnoki Olajbányász U23
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Szolnoki Olajbányász U23
54%
50%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Szolnoki Olajbányász U23
14%
27%
3p táv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Szolnoki Olajbányász U23
16%
24%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Szolnoki Olajbányász U23
53%
39%
Tiszaújvárosi Phoenix KK Szolnoki Olajbányász U23
Szerzett labda 6 17
Eladott labda 17 11
Lepattanó 42 36
Gólpassz 14 7
Fault 20 20
VAL 79 72
Statisztika
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lajsz

Gergely
X 12 5 8 63 1 1 100 0 1 0 6 10 60 0 2 0 7 3 10 0 1 2 3 1 0 0 19 36 0

Pöstényi

Zoltán
X 10 4 4 100 0 2 0 0 4 0 4 10 40 2 4 50 11 0 11 0 2 3 3 2 0 0 16 34 0

Kiss

Balázs
X 13 5 8 63 0 1 0 1 2 50 6 11 55 0 0 0 1 1 2 3 1 2 2 1 1 1 16 30 0

Szabó

Norbert
X 1 0 3 0 0 0 0 0 2 0 0 5 0 1 2 50 4 1 5 1 6 2 2 2 0 1 -1 18 0

Szilasi

Bence
X 6 3 3 100 0 1 0 0 2 0 3 6 50 0 0 0 1 1 2 1 1 4 1 0 0 0 6 14 0

Molnár

Bence
2 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 5 0 2 2 100 1 3 4 0 1 2 4 4 0 0 8 26 0

Kovács

Zoltán
6 1 3 33 0 0 0 1 4 25 2 7 29 1 2 50 2 0 2 0 2 0 1 2 0 0 3 17 0

Tóth

Viktor
9 2 9 22 0 0 0 1 1 100 3 10 30 2 3 67 2 1 3 1 1 3 2 2 0 0 8 15 0

Orliczki

Bence Barnabás
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 1 3 0 2 2 1 0 0 0 4 10 0

Lenke

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Eremiás

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 61 21 39 54 1 7 14 3 19 16 25 65 38 8 15 53 31 11 42 6 17 20 19 14 1 2 79 200
Szolnoki Olajbányász U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Gilszki

Erik
X 14 1 4 25 1 1 100 2 5 40 4 10 40 4 5 80 5 1 6 3 2 3 3 1 0 1 18 33 0

Pallai

Tamás Ottó
X 17 5 8 63 2 5 40 1 7 14 8 20 40 0 3 0 2 3 5 3 2 3 2 1 0 0 11 32 0

Taiwo

Samuel
X 4 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 0 2 0 8 4 12 3 1 4 1 1 1 0 16 27 0

Rékasi

Bojta Bendegúz
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 1 0 1 0 0 1 0 3 17 0

Orbán

Péter Bendegúz
X 1 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 1 2 50 1 1 2 1 0 2 3 0 0 0 2 11 0

Frank

Áron
16 1 2 50 1 5 20 3 6 50 5 13 38 3 6 50 3 1 4 3 2 1 3 3 0 0 16 27 0

Kókai

Dávid
4 0 1 0 0 1 0 1 5 20 1 7 14 1 2 50 2 0 2 1 2 2 3 1 0 0 2 19 0

Frikker

Marcell
4 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 0 1 0 1 0 1 0 0 2 2 0 0 0 5 18 0

Csák

Bence
2 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 1 1 2 2 2 1 0 0 0 0 0 12 0

Komlósi

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 -1 4 0

Burai

Tibor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 62 12 24 50 4 15 27 7 29 24 23 68 34 9 23 39 24 12 36 17 11 20 18 7 2 1 72 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek