Férfi NB I. B Zöld csoport- 2019/2020
2019. november 17. | 18:00
10. forduló
Sport Akadémia
69 -65
(20-10, 17-23, 16-9, 16-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Major Ádám, Nagy-Pál Petra (Farkas János)

Hazai edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Végig vezettünk a mérkőzésen az utolsó percekben megzavarodtunk, de megtudtuk tartani az előnyünket. A végjáték szituációt rutinosabban kell játszanunk ez már több meccsen is kijött, de volt tartásunk és megérdemelten győztünk. Emellett külön pozitívum, hogy Chester Lewis tegnap is 25 percet tudott játszani a felnőtt keretben és ez az NB1-es programunk célja! Ezért vagyunk itt játszunk és fejlődünk. Sok sikert kívánok a Hódmezővásárhelynek!

Vendég edző nyilatkozata
Tóth Tamás : Mindkét félidőt dekoncentráltan kezdtük, ehhez párosult egy katasztrofális dobóforma. Sajnos csak elvétve játszottuk a saját tempónkat, így ritmustalanok voltunk a mérkőzés nagy részében. Jobb helyzetkihasználással és pár higgadtabb döntéssel megnyerhettük volna a derbit, de hiányzott tőlünk pár extra teljesítmény. Sok sikert kívánok a Kecskemétnek, megérdemelten nyertek!

Hazai játékos nyilatkozata
Chester Lewis : Jól kezdtük a meccset örültem hogy nagy rotációval tudtunk játszani, és a fiatal játékosok is nagyon sok percet tudtak. Ez a 3. negyedbe látszott legjobban a különbség. Gratulálok az ellenfélnek!

Vendég játékos nyilatkozata
Vuk Pavlovic : Első félidőben nagy sok támadó lepattanót engedtünk az ellenfélnek a jó védekezés után sok kosarat kaptunk. A 3. negyedben sajnos gyenge dobóforma egyre nagyobb különbséget hozott , de pozitívum hogy küzdöttünk, és vissza hoztuk egy labdára a meccset.


Dobástérkép
KTE-Duna Aszfalt
Vásárhelyi Kosársuli
KTE-Duna Aszfalt
Vásárhelyi Kosársuli
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt
Vásárhelyi Kosársuli
58%
71%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt
Vásárhelyi Kosársuli
29%
25%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt
Vásárhelyi Kosársuli
25%
9%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt
Vásárhelyi Kosársuli
55%
57%
KTE-Duna Aszfalt Vásárhelyi Kosársuli
Szerzett labda 6 10
Eladott labda 14 12
Lepattanó 41 30
Gólpassz 14 24
Fault 27 18
VAL 90 102
Statisztika
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Molnár

Dániel
X 13 2 5 40 0 2 0 2 6 33 4 13 31 3 4 75 3 1 4 0 2 4 3 6 0 1 14 35 0

Plézer

Gábor
X 11 4 5 80 1 1 100 0 4 0 5 10 50 1 3 33 1 0 1 1 1 4 2 0 0 0 7 33 0

Kucsera

Dániel
X 20 5 9 56 0 0 0 2 4 50 7 13 54 4 7 57 9 7 16 1 4 4 6 1 1 0 32 30 0

Fülöp

Bence
X 7 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 1 3 33 0 3 3 0 3 4 3 1 0 0 8 23 0

Lewis

Chester
X 13 4 4 100 0 0 0 1 4 25 5 8 63 2 3 67 6 1 7 1 3 1 4 4 0 0 22 21 0

Orgona

Gergő Milán
0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 8 1 9 3 1 3 0 1 0 0 8 27 0

Cserkó

Krisztián
5 0 1 0 1 4 25 1 4 25 2 9 22 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 1 0 0 -1 21 0

Ivkovic

Milán
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 0 0 1 0 10 0

Lukács

Döme
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Nagy

Joel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Popa

Erik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Balázs Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 18 31 58 2 7 29 6 24 25 26 62 42 11 20 55 28 13 41 6 14 27 18 14 1 2 90 200
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Molnár

Bence
X 9 3 6 50 0 0 0 0 1 0 3 7 43 3 7 43 3 1 4 4 2 2 6 7 0 0 20 37 0

Varga

Zalán Lajos
X 9 3 3 100 0 2 0 0 2 0 3 7 43 3 3 100 2 0 2 0 0 0 3 2 0 0 12 21 0

Varga

Ákos
X 4 1 2 50 0 0 0 0 4 0 1 6 17 2 2 100 1 1 2 0 4 0 1 1 0 0 -1 17 0

Hargitai

Krisztián
X 2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 2 0 4 0 4 1 2 2 2 3 0 0 5 15 0

Rostás

Imre
X 6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 1 0 0 7 15 0

Pavlovic

Vuk
12 1 1 100 1 1 100 1 3 33 3 5 60 5 6 83 5 3 8 3 2 4 3 6 1 0 28 27 0

Perák

Denis
13 5 5 100 0 0 0 0 0 0 5 5 100 3 8 38 1 3 4 1 0 5 6 0 0 0 19 21 0

Bálint

Erik
3 1 5 20 0 0 0 0 1 0 1 6 17 1 2 50 4 0 4 0 0 0 1 0 0 0 2 15 0

Kovács

József
3 0 0 0 0 1 0 1 5 20 1 6 17 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 1 12 0

Kelemen

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 1 0 2 4 1 1 0 5 10 0

Acimovic

Nemanja
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 1 1 0 1 2 0 0 0 0 4 10 0
Összesen 5 65 20 28 71 1 4 25 2 22 9 23 54 43 17 30 57 21 9 30 10 12 18 27 24 2 1 102 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek