Férfi NB I. B Zöld csoport- 2019/2020
2019. október 26. | 19:20
6. forduló
Tiszaújvárosi Sportcentrum Játékcsarnok
90 -52
(24-15, 23-14, 15-16, 28-7)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gál János, Menyhárt Ferenc Tamás, Drenyovszki Dániel (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Szendrey Zsombor : Nagyon örülünk annak, hogy megtört a negatív szériánk. Eddig a tabella első öt helyezettjével játszottunk, a Kecskemét is négy győzelemmel és egy vereséggel érkezett hozzánk. Tudtuk, hogy nem teljes csapattal jönnek, két meghatározó játékosuk is hiányzott, de hozzátehetjük ehhez, hogy tőlünk is hiányzott egy rutin Tóth Viktor személyében. A győzelmet persze nem kell megmagyarázni, örülünk neki, és aminek külön örülök: megadtuk az ellenfélnek azt a tiszteletet, hogy bár nem teljes csapattal voltak itt, mi komolyan vettük őket, és addig hajtottunk, addig küzdöttünk, ameddig csak bírtunk, és annyi pontot dobunk, amennyit csak tudtunk. Ez tehát pozitív volt, és nagyon bízunk a pozitív folytatásban is.

Vendég edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Ebben ennyi volt, gratulálok a Tiszaújvárosnak.


Dobástérkép
Tiszaújvárosi Phoenix KK
KTE-Duna Aszfalt
Tiszaújvárosi Phoenix KK
KTE-Duna Aszfalt
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
KTE-Duna Aszfalt
61%
44%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
KTE-Duna Aszfalt
0%
25%
3p táv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
KTE-Duna Aszfalt
32%
22%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
KTE-Duna Aszfalt
62%
75%
Tiszaújvárosi Phoenix KK KTE-Duna Aszfalt
Szerzett labda 10 7
Eladott labda 9 14
Lepattanó 38 30
Gólpassz 24 10
Fault 15 20
VAL 128 54
Statisztika
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Martin

Jake
X 40 12 14 86 0 1 0 2 9 22 14 24 58 10 13 77 4 6 10 1 0 2 8 4 0 0 50 34 0

Kiss

Balázs
X 8 1 3 33 0 0 0 2 3 67 3 6 50 0 0 0 2 0 2 1 4 2 1 10 1 0 16 31 0

Szilasi

Bence
X 7 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 5 40 1 2 50 2 0 2 1 1 0 2 5 0 0 12 25 0

Orliczki

Bence Barnabás
X 6 2 6 33 0 0 0 0 0 0 2 6 33 2 4 50 4 1 5 0 0 3 4 0 0 0 9 21 0

Kovács

Zoltán
X 7 2 2 100 0 1 0 1 3 33 3 6 50 0 0 0 0 1 1 1 1 1 0 1 0 0 6 16 0

Szabó

Norbert
11 4 5 80 0 0 0 0 2 0 4 7 57 3 4 75 6 1 7 1 2 3 3 4 0 0 20 22 0

Lajsz

Gergely
6 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 0 3 0 5 0 5 0 1 0 1 0 1 0 7 19 0

Molnár

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 4 0 3 0 0 0 0 3 15 0

Pöstényi

Zoltán
3 0 2 0 0 1 0 1 3 33 1 6 17 0 0 0 3 1 4 1 0 1 0 0 0 0 3 14 0

Eremiás

Kristóf
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 0 0 2 3 0

Tóth

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 25 41 61 0 3 0 8 25 32 33 69 48 16 26 62 27 11 38 10 9 15 19 24 2 0 128 200
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Molnár

Dániel
X 14 2 6 33 0 3 0 3 9 33 5 18 28 1 2 50 2 1 3 1 3 2 2 1 0 0 4 40 0

Plézer

Gábor
X 12 3 8 38 2 3 67 0 5 0 5 16 31 2 2 100 2 2 4 0 1 2 1 1 0 0 6 29 0

Lukács

Döme
X 6 3 5 60 0 3 0 0 2 0 3 10 30 0 0 0 3 2 5 0 2 1 2 5 0 1 9 28 0

Orgona

Gergő Milán
X 11 4 5 80 0 0 0 1 1 100 5 6 83 0 0 0 2 3 5 2 1 1 1 0 0 0 17 27 0

Fülöp

Bence
X 4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 3 2 5 2 1 5 7 1 0 0 16 26 0

Cserkó

András
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 1 4 0 2 4 1 1 0 0 3 14 0

Cserkó

Krisztián
3 0 2 0 0 2 0 1 4 25 1 8 13 0 0 0 2 0 2 2 0 4 1 1 0 1 2 14 0

Szabó

Dániel
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 9 0

Rácz

Tamás
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 8 0

Tóth

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 3 0 0 0 0 0 -3 5 0
Összesen 5 52 14 32 44 3 12 25 5 23 22 22 67 33 3 4 75 19 11 30 7 14 20 15 10 0 2 54 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek