Férfi NB I. B Zöld csoport- 2019/2020
2019. október 24. | 19:00
6. forduló
Ceglédi Városi Sportcsarnok (Gál József)
116 -69
(29-27, 22-16, 33-16, 32-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Vida József, Lövei László, Kruk Melinda (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Vavra András : Erősebben edzettünk a héten a szokásosnál, ami meg is látszott a kezdésen. Védekezésben követtünk el hibákat, de az akarat maximálisan megvolt, csak át kellett lépni a saját árnyékunkat. Miután megtörtént, ritmust kaptunk jöttek a dobások illetve sok könnyű ziccerünk volt. Végre volt újra egyensúly a posztok között, ami nekünk előny kell, hogy legyen a továbbiakban. Dolgozunk tovább.

Vendég edző nyilatkozata
Balogh Vilmos : Az első félidőben taktikai elképzelésünket betartva ott maradtunk a Cegléd nyomában, a második félidőben azonban gyorsítottak a játékukon, Krstic elveszitese után nem volt győzelmi esélyünk, ott már kidomborodott a fizikális különbség. Gratulálok a Ceglédieknek.

Vendég játékos nyilatkozata
Kertész Dániel : Az első félidőben sikerült megvalósítanunk azt amit elterveztunk, jól működött a védekezés és támadásban volt 1,2 extra kosarunk amivel partiban tudtunk maradni. Második félidőben egy sokkal agresszívabb Cegléd jött ki a pályára akikkel nem tudtuk felvenni fizikálisan a küzdelmet, és át rohantak rajtunk. Megérdemelt a győzelmük. Sok sikert kívánok nekik a céljaik eléréseben.


Dobástérkép
Cegléd
Békés
Cegléd
Békés
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Cegléd
Békés
78%
61%
2p ktáv.
Cegléd
Békés
83%
11%
3p táv.
Cegléd
Békés
32%
33%
1p bünt.
Cegléd
Békés
71%
62%
Cegléd Békés
Szerzett labda 12 4
Eladott labda 8 20
Lepattanó 38 24
Gólpassz 40 10
Fault 21 20
VAL 183 69
Statisztika
Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hegedűs

Gergely
X 8 1 2 50 0 0 0 2 9 22 3 11 27 0 0 0 2 1 3 2 1 2 1 8 0 0 13 25 0

Nárai

Bence Márk
X 26 10 12 83 0 0 0 0 1 0 10 13 77 6 6 100 2 2 4 0 2 2 3 4 0 0 32 24 0

Kovács

Bálint Benedek
X 8 3 5 60 1 1 100 0 0 0 4 6 67 0 0 0 3 1 4 1 0 1 0 2 0 0 13 22 0

Tóth

Zoltán
X 8 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 3 3 100 2 1 3 1 2 3 2 3 0 0 14 22 0

Fekete

Viktor Norbert
X 6 0 0 0 0 0 0 2 7 29 2 7 29 0 0 0 1 0 1 1 0 1 3 9 0 0 15 20 0

Piukovics

Patrik Mirkó
10 3 3 100 2 3 67 0 0 0 5 6 83 0 2 0 3 0 3 1 0 1 3 4 0 0 18 23 0

Csákvári

Csaba László
6 1 1 100 1 1 100 0 1 0 2 3 67 2 2 100 9 0 9 2 2 2 1 5 0 0 20 20 0

Miller

Darrell
22 7 9 78 1 1 100 1 1 100 9 11 82 3 6 50 5 2 7 3 1 5 6 3 0 0 35 20 0

Berkics

Máté László
11 4 6 67 0 0 0 1 2 50 5 8 63 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 0 0 0 11 14 0

Józsa

Máté Bence
9 1 1 100 0 0 0 2 3 67 3 4 75 1 2 50 0 1 1 1 0 2 1 1 0 0 11 6 0

Andó

Levente
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 4 0

Kalmár

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 116 32 41 78 5 6 83 9 28 32 46 75 61 15 21 71 30 8 38 12 8 21 20 40 0 0 183 200
Békés
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lógár

Bence
X 10 3 5 60 1 2 50 0 1 0 4 8 50 2 4 50 10 1 11 1 5 1 3 0 0 0 14 40 0

Koma

Dániel
X 19 9 14 64 0 3 0 0 3 0 9 20 45 1 2 50 1 2 3 0 5 2 3 3 0 0 11 40 0

Kertész

Dániel
X 7 3 4 75 0 2 0 0 2 0 3 8 38 1 2 50 3 1 4 3 5 5 1 5 0 0 9 37 0

Krstic

Daniel
X 20 2 5 40 0 2 0 4 6 67 6 13 46 4 5 80 1 0 1 0 3 5 10 1 0 0 21 23 0

Balog

Gábor
X 4 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 2 1 3 0 0 1 2 1 0 0 8 18 0

Vass

Dominik
9 0 0 0 0 0 0 3 7 43 3 7 43 0 0 0 1 0 1 0 2 1 2 0 0 0 6 30 0

Nógrádi

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 6 0

Kiss

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 0 0 0 3 0

Balog

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0

Farkas

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Osiyemi

Adebayo
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 19 31 61 1 9 11 7 21 33 27 61 44 8 13 62 19 5 24 4 20 20 21 10 0 0 69 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek