Férfi NB I. B Zöld csoport- 2019/2020
2019. október 18. | 18:00
5. forduló
Sport Akadémia
98 -78
(28-19, 23-18, 30-27, 17-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Horváth Csongor Béla, Kéri István, Dr. Oláh Márk (Farkas János)

Hazai edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez! Az elején kicsit álmosan kezdtünk, de sikerült bele lendülnünk a meccsbe. Ezek után pedig végig tartottuk az előnyünket. További sok sikert kívánok a Győrnek!

Vendég edző nyilatkozata
Rátvay Tamás : Teljesen megérdemelt győzelmet aratott az akadémia csapata! Nagyon ügyes játékosok fejlődnek ki a kezei alatt!

Hazai játékos nyilatkozata
Molnár Dániel : Kicsit álmosan kezdtük a mérkőzést, de sikerült bele lendülnünk. A támadásunk nagyon jól működött, viszont a védekezésbe van még mit javítani, agresszivitásban is nagyon sokat kell fejlődnünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Csaba György : Azt gondolom, hogy az egyéni védekezésünk puha volt. A kettő kettő elleni játékokat rosszul védtük le, illetve támadásba a 70 pont elég kevés idegenbe. Gratulálok az ellenfélnek!


Dobástérkép
KTE-Duna Aszfalt
SZE Győri KC
KTE-Duna Aszfalt
SZE Győri KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt
SZE Győri KC
69%
67%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt
SZE Győri KC
45%
29%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt
SZE Győri KC
42%
27%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt
SZE Győri KC
61%
67%
KTE-Duna Aszfalt SZE Győri KC
Szerzett labda 11 7
Eladott labda 12 20
Lepattanó 29 31
Gólpassz 21 12
Fault 20 24
VAL 135 93
Statisztika
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lewis

Chester
X 13 4 6 67 0 0 0 1 6 17 5 12 42 2 2 100 7 1 8 3 2 1 5 6 1 0 27 30 0

Molnár

Dániel
X 19 3 4 75 2 2 100 2 3 67 7 9 78 3 4 75 1 0 1 1 2 3 3 2 0 0 21 30 0

Kucsera

Dániel
X 31 9 10 90 2 3 67 1 2 50 12 15 80 6 8 75 2 2 4 3 3 2 7 6 1 0 44 29 0

Lukács

Döme
X 13 3 3 100 1 5 20 1 2 50 5 10 50 2 2 100 2 0 2 1 0 2 3 4 0 0 18 27 0

Fülöp

Bence
X 4 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 0 3 0 3 1 4 0 2 5 2 0 0 0 2 15 0

Orgona

Gergő Milán
10 3 4 75 0 1 0 1 3 33 4 8 50 1 2 50 3 2 5 1 0 3 1 3 0 0 15 27 0

Cserkó

Krisztián
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 1 1 0 1 0 0 0 5 15 0

Plézer

Gábor
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 1 1 0 0 0 0 2 10 0

Cserkó

András
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0

Ivkovic

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0

Tóth

Balázs
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 2 0 0 1 1 0 0 2 1 0 0 0 2 4 0

Velkey

Géza
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 -1 3 0
Összesen 5 98 25 36 69 5 11 45 8 19 42 38 66 58 14 23 61 21 8 29 11 12 20 23 21 2 0 135 200
SZE Győri KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Csaba

György
X 19 6 7 86 0 1 0 1 4 25 7 12 58 4 8 50 2 1 3 2 4 0 7 1 0 0 19 31 0

Rátvay

Balázs
X 10 4 8 50 0 1 0 0 0 0 4 9 44 2 2 100 5 2 7 0 2 6 2 0 0 1 12 27 0

Gáll

Dominik
X 8 0 1 0 1 1 100 1 3 33 2 5 40 3 5 60 0 0 0 1 0 2 1 1 0 0 6 22 0

Rátvay

Tamás
X 13 5 5 100 0 1 0 1 4 25 6 10 60 0 0 0 0 0 0 2 5 3 1 4 0 0 11 21 0

Horváth

Ádám
X 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 2 4 1 1 2 1 1 0 0 6 13 0

Berneczei

László István
18 7 10 70 0 1 0 0 0 0 7 11 64 4 4 100 9 4 13 0 4 5 4 1 0 0 28 27 0

Geiger

Bálint József
5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 1 0 1 0 1 1 3 3 0 0 9 22 0

Kámán

Bálint
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 1 2 2 1 1 0 1 3 18 0

Domsitz

Márton
2 0 1 0 1 1 100 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 0 0 0 2 10 0

Nagy

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 0

Földesi

Marcell
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 3 0

Varga

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0
Összesen 5 78 24 36 67 2 7 29 4 15 27 30 58 52 14 21 67 21 10 31 7 20 24 20 12 0 2 93 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek