Férfi NB I. B Zöld csoport- 2019/2020
2019. október 13. | 19:00
4. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
88 -76
(17-23, 20-16, 24-19, 27-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Boros Tamás, Kulcsár Tibor, Kapusi Gábor (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Győrváry Géza : Végre összeért az a munka, amit két hónapja elkezdtünk. Egy szenvedélyes védekezés, igaz sok hibával tarkítva, meghozta az eredményét. A csapat összessége dicsérhető. Voltak kiemelkedő teljesítmények is, de a védekezés, és az a kohézió, ami most jellemezte a társaságot az okozta ezt a szép eredményt.

Vendég edző nyilatkozata
Armaghani Saeed : Úgy gondolom, hogy a Győr csapata a mai mérkőzésen sokkal jobban akarta a győzelmet, mint mi. Két kulcsjátékosunk nem úgy szerepelt, ahogy az utóbbi mérkőzéseken, így nem tudtuk felvenni a versenyt. Illetve a nehéz pillanatokban nem tudtuk visszavenni a vezetést,így végül is elveszítettük a mérkőzést. Gratulálok a Győr csapatának, és további sok sikert kívánok!


Dobástérkép
SZE Győri KC
Óbudai Kaszások
SZE Győri KC
Óbudai Kaszások
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
SZE Győri KC
Óbudai Kaszások
50%
57%
2p ktáv.
SZE Győri KC
Óbudai Kaszások
60%
14%
3p táv.
SZE Győri KC
Óbudai Kaszások
35%
32%
1p bünt.
SZE Győri KC
Óbudai Kaszások
68%
73%
SZE Győri KC Óbudai Kaszások
Szerzett labda 7 12
Eladott labda 20 13
Lepattanó 44 25
Gólpassz 17 12
Fault 24 26
VAL 118 99
Statisztika
SZE Győri KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rátvay

Tamás
X 28 5 7 71 2 3 67 2 6 33 9 16 56 8 9 89 5 0 5 1 1 1 7 5 0 0 37 39 0

Csaba

György
X 13 5 6 83 0 0 0 0 1 0 5 7 71 3 4 75 8 1 9 2 2 1 3 2 0 0 24 31 0

Gáll

Dominik
X 15 1 4 25 0 0 0 3 7 43 4 11 36 4 8 50 2 1 3 1 3 4 4 1 0 1 10 30 0

Geiger

Bálint József
X 7 0 2 0 1 1 100 1 4 25 2 7 29 2 4 50 1 0 1 1 3 1 2 5 0 0 6 30 0

Horváth

Ádám
X 1 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 1 2 50 3 2 5 1 3 4 1 1 1 1 4 11 0

Berneczei

László István
16 4 11 36 0 1 0 1 1 100 5 13 38 5 8 63 3 12 15 1 3 3 5 3 0 1 26 28 0

Kámán

Bálint
6 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 1 1 100 1 0 1 0 2 3 2 0 0 0 6 11 0

Rátvay

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 1 5 1 0 0 0 3 9 0

Földesi

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0

Domsitz

Márton
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 0 1 0 2 2 1 0 0 0 2 4 0

Varga

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Mándity

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 16 32 50 3 5 60 8 23 35 27 60 45 26 38 68 27 17 44 7 20 24 26 17 1 3 118 200
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rosemond

Steve
X 22 7 10 70 1 2 50 1 4 25 9 16 56 3 3 100 6 3 9 2 2 2 6 5 0 0 35 36 0

Bencsik

Barnabás Boldizsár
X 5 0 3 0 0 1 0 1 1 100 1 5 20 2 4 50 2 0 2 1 3 4 6 3 1 0 9 31 0

Ondima

Olivér
X 5 2 6 33 0 1 0 0 2 0 2 9 22 1 2 50 2 0 2 0 3 1 1 0 0 1 -3 25 0

Vígh

Marcell Péter
X 10 3 4 75 0 1 0 1 2 50 4 7 57 1 3 33 2 2 4 0 1 4 3 1 0 0 12 21 0

Jenei

Gergő
X 2 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 0 1 1 2 1 1 2 0 1 0 5 13 0

Van Der Meer

Loránd
13 4 6 67 0 0 0 1 3 33 5 9 56 2 2 100 3 0 3 4 1 2 2 1 1 0 19 27 0

Vámos

László
10 1 2 50 0 0 0 1 4 25 2 6 33 5 6 83 3 0 3 2 1 3 3 2 0 0 14 21 0

Reiter

Bence
7 2 2 100 0 1 0 1 2 50 3 5 60 0 0 0 1 0 1 1 0 4 1 0 0 0 8 14 0

Kovács

Marcell
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 2 9 0

Koflanovics

Kristóf Miklós
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -2 3 0

Bea

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Baptiszta

Péter Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 20 35 57 1 7 14 6 19 32 27 61 44 16 22 73 19 6 25 12 13 26 24 12 3 1 99 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek