Férfi NB I. B Piros csoport- 2019/2020
2020. február 22. | 17:00
21. forduló
Kossuth Lajos Általános Iskola
78 -69
(25-20, 17-15, 15-22, 21-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Fodor Attila, Dr. Szakáll István Zoltán, Varga Zoltán (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Lakosa Zsolt : Két hete mondtam, hogy a jövőben egy más csapat fog a pályára lépni, más összetételben. Bíztam benne azért, hogy nemcsak Dobos Laci kerül vissza a keringésbe, hanem Chris is, és még rajta kívül is van tartalékunk. Lacinak jól sikerült a debütálása, az ellenfél nem volt rá felkészülve, nem is volt olyan magas emberük, akit tudtak volna használni ellene. Laci hasznosan és nagyon jól játszott ahhoz képest, hogy majd másfél éve nem volt mérkőzése. Végre tudtunk nyerni, reméljük, hogy hasonló folytatás következik!

Vendég edző nyilatkozata
Szabó Zoltán : Gratulálok a Nagykőrös csapatának, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést! Sajnos, valamiért idegenben nem tudunk olyan teljesítményt nyújtani, mint amilyet hazai pályán szoktunk. Ma egyáltalán nem működtünk csapatként, öt gólpasszunk volt egész mérkőzésen, ami mellé egy gyenge dobóteljesítmény társult. Úgy gondolom, ez elég volt a kilencpontos vereséghez.


Dobástérkép
Nagykőrös
Salgótarján
Nagykőrös
Salgótarján
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Nagykőrös
Salgótarján
63%
53%
2p ktáv.
Nagykőrös
Salgótarján
43%
42%
3p táv.
Nagykőrös
Salgótarján
14%
19%
1p bünt.
Nagykőrös
Salgótarján
79%
50%
Nagykőrös Salgótarján
Szerzett labda 10 13
Eladott labda 17 15
Lepattanó 34 38
Gólpassz 18 5
Fault 21 22
VAL 110 77
Statisztika
Nagykőrös
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lakosa

Ákos
X 20 6 7 86 1 2 50 0 5 0 7 14 50 6 7 86 7 0 7 3 4 4 6 6 0 0 30 36 0

Molnár

Miklós
X 5 0 1 0 0 0 0 1 6 17 1 7 14 2 2 100 5 0 5 2 3 2 2 5 0 0 10 30 0

Fehér

Péter József
X 15 1 2 50 1 2 50 2 6 33 4 10 40 5 6 83 6 0 6 0 2 4 6 2 1 0 21 25 0

Mácsai

Károly
X 3 1 4 25 0 2 0 0 2 0 1 8 13 1 2 50 5 1 6 0 4 1 1 2 0 0 0 25 0

Lakatos

Péter
X 4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 0 3 0 0 0 0 6 15 0

Dobos

László Gábor
23 9 15 60 0 0 0 0 0 0 9 15 60 5 7 71 4 2 6 1 3 3 6 3 4 0 32 25 0

Bartos

Bálint István
4 1 2 50 1 1 100 0 1 0 2 4 50 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0 3 15 0

Jókai

Mátyás Ferenc
4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 5 9 0

Mester

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 7 0

Csukás

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 1 1 0 0 0 1 0 3 7 0

Petrás

Vajk Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Kónya

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 78 22 35 63 3 7 43 3 22 14 28 64 44 19 24 79 30 4 34 10 17 21 22 18 6 0 110 200
Salgótarján
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Boinitzer

Dávid
X 4 1 2 50 1 2 50 0 4 0 2 8 25 0 0 0 4 0 4 3 1 3 0 1 0 1 5 29 0

Herendic

Dominik
X 13 5 8 63 0 1 0 0 1 0 5 10 50 3 4 75 1 0 1 2 4 4 2 2 0 2 10 26 0

Nshimba

Kalau Joel
X 10 3 6 50 1 2 50 0 2 0 4 10 40 2 4 50 6 2 8 3 2 5 5 0 0 1 16 23 0

Karanfilovski

Valentino
X 5 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 3 5 60 2 0 2 1 3 3 3 0 0 1 2 23 0

Berkics

Bence
X 6 2 2 100 1 2 50 0 4 0 3 8 38 0 0 0 1 0 1 0 1 0 3 1 0 0 5 15 0

Sömenek

Martin
13 2 5 40 0 2 0 3 4 75 5 11 45 0 2 0 7 4 11 0 0 3 2 1 0 1 19 28 0

Szanyi

Róbert
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 2 0 2 2 4 2 0 0 1 0 0 0 2 17 0

Csabák

Balázs
5 0 0 0 1 1 100 1 3 33 2 4 50 0 0 0 1 1 2 2 3 2 3 0 0 0 7 15 0

Piukovics

Bálint Branko
9 2 3 67 0 0 0 1 2 50 3 5 60 2 3 67 0 1 1 0 1 2 2 0 0 0 8 12 0

Hajdu

Márton
2 1 4 25 0 0 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0

Kovács

Martin
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 3 6 0

Szőke

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 17 32 53 5 12 42 5 27 19 27 71 38 10 20 50 28 10 38 13 15 22 21 5 0 6 77 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek