Férfi NB I. B Piros csoport- 2019/2020
2020. január 24. | 17:30
18. forduló
Miskolci Egyetem, Körcsarnok
66 -77
(19-27, 11-18, 27-17, 9-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gál János, Gaál István Tamás, Domán István (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Drahos Gábor : Szerintem le a kalappal a csapatom előtt, mert a 4 öregből és 8 fiatalból tovább fogyatkoztunk meccs közben, hiszen a Sándor - Kozák M. sérülés sem felénk billentette a mérkőzés nyelvét, ekkor jöttünk vissza a mérkőzésbe. Összegezve úgy gondolom, minden erejére és rafinériájára szükség volt a bajnoki cím egyik várományosának, a jelenlegi listavezető Nyíregyházának, akit idén már egyszer legyőztünk a kupában. Összességében ezek között a keretek között megérdemelten nyertek.

Vendég edző nyilatkozata
Siska János : Gratulálok a csapatomnak, egy nehéz mérkőzésen vagyunk túl, győzelemért jöttünk, ez meglett. Sok sikert kívánok a Miskolc csapatának a következőkben.


Dobástérkép
MEAFC-Miskolc
Nyíregyháza
MEAFC-Miskolc
Nyíregyháza
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MEAFC-Miskolc
Nyíregyháza
63%
70%
2p ktáv.
MEAFC-Miskolc
Nyíregyháza
30%
100%
3p táv.
MEAFC-Miskolc
Nyíregyháza
16%
33%
1p bünt.
MEAFC-Miskolc
Nyíregyháza
72%
54%
MEAFC-Miskolc Nyíregyháza
Szerzett labda 5 4
Eladott labda 12 10
Lepattanó 32 28
Gólpassz 15 18
Fault 14 20
VAL 88 99
Statisztika
MEAFC-Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Takács

Dániel
X 13 3 5 60 2 3 67 0 2 0 5 10 50 3 3 100 6 0 6 1 2 1 5 5 0 0 23 39 0

Béres

Dávid
X 7 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 1 1 100 2 1 3 1 1 4 5 2 0 0 15 35 0

Lippai

Szabolcs
X 11 3 6 50 1 6 17 0 0 0 4 12 33 3 4 75 5 3 8 0 1 3 3 3 0 0 15 32 0

Kozák

Bertalan
X 20 7 10 70 0 0 0 1 5 20 8 15 53 3 6 50 2 4 6 2 1 0 4 2 1 1 24 31 0

Kozák

Márton
X 8 2 4 50 0 0 0 1 5 20 3 9 33 1 2 50 1 2 3 0 4 0 1 1 0 0 2 26 0

Gadus

Fábián Armand
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 2 0 0 -1 14 0

Szőke

Gábor
4 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 2 2 100 0 3 3 0 1 0 2 0 0 0 6 12 0

Asszú

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 2 0 0 0 0 0 6 0

Sándor

Bence
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 0 0 0 4 5 0

Ragályi

Levente Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szőke

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pap

Arion
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 19 30 63 3 10 30 3 19 16 25 59 42 13 18 72 18 14 32 5 12 14 20 15 1 1 88 200
Nyíregyháza
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hobbs

Bryton Antonio
X 17 3 6 50 2 2 100 2 8 25 7 16 44 1 1 100 3 2 5 1 1 3 0 4 0 0 17 39 0

Bus

Iván Krisztián
X 9 4 5 80 0 0 0 0 4 0 4 9 44 1 4 25 4 0 4 2 3 2 5 7 0 0 16 36 0

Tóth

Gergely
X 14 4 6 67 1 1 100 0 0 0 5 7 71 4 6 67 1 2 3 0 2 3 6 3 0 1 20 35 0

Szobi

Dániel
X 7 2 2 100 0 0 0 1 4 25 3 6 50 0 0 0 1 0 1 0 1 4 0 1 0 0 5 27 0

Mokánszki

Máté
X 6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 2 0 2 0 1 4 0 0 0 0 6 15 0

Sitku

Márton
14 3 4 75 1 1 100 2 6 33 6 11 55 0 0 0 8 1 9 1 0 3 1 2 0 0 22 25 0

Dancsecs

András
10 0 0 0 0 0 0 3 5 60 3 5 60 1 2 50 1 2 3 0 2 0 2 1 0 0 11 18 0

Czinger

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 1 0 2 5 0

Demeter

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vaskó

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 16 23 70 4 4 100 10 30 33 30 57 53 7 13 54 21 7 28 4 10 20 14 18 1 1 99 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek